Orvosi Hetilap, 1895. december (39. évfolyam, 48-52. szám)

1895-12-01 / 48. szám

Harminczkilenczedik évfolyam. 48. szám. Budapest, 1895. deczember 1. ORVOSI HETILAP. A HAZAI ÉS KÜLFÖLDI GYÓGYÁSZAT ÉS KÓRBUVÁRLAT KÖZLÖNYE. Alapította Markusovszky Lajos dr. 1857-ben. KIADÓ TULAJDONOS ÉS FELELŐS SZERKESZTŐ: HŐGYES ENDRE EGYETEMI TANÁR. EREDETI KÖZLEMÉNYEK. Közlemény Tanffer Vilmos ny. r. egyetemi tanár II. szülészeti és nőgyógyászati kotodájáról. Újabb adatok az osteomalacia gyógykezeléséhez 9 eset kapcsán. Közli Neumann Szigfrid, dr., egyetemi tanársegéd. (Folytatás.) Orthmann11 azon kérdést veti fel, hogy az ovariumok s a széles méh­szalagok változásai, ezek nagy vascularisatiója, s a csontbántalom között van-e oki összefüggés? Fehling volt az első, ki ezen változásokra figyelmeztetett s benne elméleté­nek egyik támaszát látja; szerző is csatlakozott ehhez s ép úgy mint Eisenhart, az osteomalacia okául az ovariumok foko­zott élettevékenységét tekinti, melynek következtében a medencze lágyrészeihez s csontjaihoz nagyobb az affluxio ; e mellett a vér kisebb haemoglobin tartalmú s alkalicitása is kisebb, minek következtében könnyebben oldja a mészsókat. Winckel az edényanomáliák kérdésében sem helyezkedik Fehling állás­pontjára ; szerinte az adnexákban oly gyakran előforduló edénytágulások első­sorban az oly számos esetben talált retro­­flexio s ezzel járó összenövések rovására írandó, 41 eset közül, mely castratióra került, az erős edényzettség csak nyolczszor említtetik, ezek közül pedig 5-ször volt jelen retroflexió; a fenmaradó 3 esetet Orthmann úgy magyarázza, hogy itt a nagy edényzettség lényegileg függött össze az osteomalaciás folyamattal. Kehrer12 az osteomalaciát a chronikus endemikus beteg­ségek közé (lepra, beri-beri) sorolja, melyet osteolytikus bak­tériumok okoznak. Truzzi 13 az osteomalacia lényegének magyarázatát azon kölcsönösségi viszonyokban keresi, melyek a genitalis mirigyek életnyilvánulásai és a szövetek neurotrophikus mozgalma között fennállanak; szerző sok tényt említ fel, melyek alkalmasak­nak látszanak a castratio gyógyító hatását azon változások alapján magyarázni, melyeket ezen megcsonkítása a szervezet­nek az általános neurotrophikus mozgalomban s kiválóan a csontok és izmok táplálkozási viszonyaiban előidéz; miután azonban az idegrendszer működésének módját a csontok belsejében végbemenő anyagcserére nem ismerjük eléggé, azért a castratiót egyelőre csak mint tapasztalati tényt fogadhatjuk el, melynek azonban határozottan rationális jellege is van, mert általa a nő a terhességtől, s azon súlyos adótól mentetik fel, melyet a menstruatio reá ró. Ugyane szerző egy újabb dolgozatában 11 röviden jelentést tesz osteomalacikusok vérével végzett bakteriologikus vizsgálatairól; egyik esetben con­sequenter stoph­ylokolikusszerű coloniákat talált még akkor is, mikor a beteg állapota már javulásnak indult; ezen kétség­kívül rendkívül fontos vizsgálatok folytatásáról szóló jelentést az irodalom szorgos átkutatása daczára nem sikerült meg­találnom. Schautal5 a bakteriologikus elméletet, mint a­melyet már magában a castratio is megc­áfol, nem fogadja el. Thorn10 a betegség lényegét illetőleg teljesen Fehling­­hez csatlakozik. Végül Seeligmannak 11 egy érdekes észleletét akarom felemlíteni; szerző egy csontlágyulásban szenvedő terhes­nél kinél Porro-műtétet végzett, ez alkalommal, majd két hét­tel s végül 3 hónappal később a vér haemoglobin-tartalmát s a vörös vértestecsek számát meghatározta s azt tapasztalta, hogy a javulás arányával mindkettő lényegesen emelkedett; a haemoglobin-tartalom, mely a műtét idején 41 °/C volt, 49°/o sőt 72%-ra emelkedett; e mellett a fehér vértestecsek száma lényegesen csökkent. Ezek alapján e szerző is határozott oki összefüggést vesz fel a megbetegedés és a vér között. A castra­tio eredményeit részben ifjabb conceptio, terhesség és lactatio megakadályozásának, részben a menstruatio elmaradásának tulajdonítja. A vélemények ily nagy széttörése mellett valóban nem könnyű kritikát gyakorolni; tény azonban, hogy Fehling elmé­lete, melyet eddig a leginkább plausibilisnek kellett tartanunk, igen sok oldalról támadható meg. Mindenekelőtt a leg­nyomatékosabban bizonyítanak ellene azon esetek, a­hol dac­ára az ovariumok bennmaradásának a betegek teljesen meggyógyultak, ép úgy mintha castratio végeztetett volna; másrészt azonban véleményünk szerint igen veszélyes volna a jövőre nézve ezen eseteket praecedenseknek tekintvén ezentúl hasonlóan eljárni; még oly esetekben sem tartanám helyesnek a klassikus császármetszést az ovariumok kimérésével végezni, a­hol a folyamat már rég megállapodott, egyrészt azért, mert újabb terhességek által a fennálló medenc­eszűkütlet folytán az ismételt császármetszés veszélyének tennék ki az egyént, másrészt pedig s ezt tartjuk a kérdésre nézve fontosabbnak, mert kiszámíthatatlan, nem fog-e a betegség recidiválni; már­pedig, hogy osteomalaciánál recidivákra, különösen újabb terhességek fellépése esetén igen nagy a hajlamosság, azt a tapasztalat eléggé bizonyítja. A Fehling-féle elmélet helyes­ségében való hitet továbbá nem kis mértékben képesek meg­ingatni azon balsikerek, melyek castratio után mind nagyobb számban közöltetnek; nem szabad azonban felednünk, hogy a balsikerek egy része bizonyára annak rovására írandó, mint azt egy saját esetünk is bizonyítja, hogy a castratio már igen későn végeztetett, mikor már oly nagyfokú elváltozások voltak jelen a csontrendszerben, sőt az egész szervezetben, melyek már bármely beavatkozás által is irreparabilisek voltak ; igaz ugyan, hogy a castratiónak még ilyenkor is hatással kellene lennie azon tünetekre, melyek függetlenül minden már létre­jött következményes elváltozástól csakis egyes egyedül az osteomalaciás folyamattól feltételezettek, mint a­milyenek a csontfájdalmak. Könnyen magyarázható azonban, hogy azon egyéneknél, kiknél már oly nagyfokú általános táplálkozási zavarok jöttek létre , kiknél a mellkas elferdü­lései miatt súlyos alteratiói a légzési és vérkeringési viszonyoknak következtek be párosulva az ezen zavarokkal járni szokott végtelen el­­nyomorodásával a szervezetnek, bármilyen therapia alig lesz haszonnal. S ezen viszonyok a kérdés mai állása mellett épen nagy jelentőséggel bírnak; a­nélkül, hogy a therapia tárgya­lására itt áttérnék, csak röviden akarom jelezni álláspontunkat, midőn azt mondom, ha egyáltalán bírunk eszközökkel e betegség meggyógyítására, akkor ezen eszközök közül azt, mely legjobb­nak bizonyult, használjuk fel minél korábban, mert a betegséget úgy, hogy az illető egyének egészségüknek később hasznát is vehessék, csak akkor fogjuk meggyógyítani, ha elállva minden hosszasabb kísérletezéstől, minél előbb foganatosítjuk a leg­radikálisabb gyógy­eljárást.

Next