Orvosi Hetilap, 1896. február (40. évfolyam, 5-8. szám)

1896-02-02 / 5. szám

Negyvenedik évfolyam. 5. szám. Budapest, 1896. február 2. ORVOSI HETILAP. A HAZAI ÉS KÜLFÖLDI GYÓGYÁSZAT ÉS KÓHBUVARLAT KÖZLÖNYE. Alapította Markusovszky Lajos dr. 1857-ben. KIADÓ TULAJDONOS ÉS FELELŐS SZERKESZTŐ: HŐGYES ENDRE EGYETEMI TANÁR. EREDETI KÖZLEMÉNYEK Közlemény Korányi Frigyes ny. r. tanár I. belklini­kájának d­olgozdájából. Adatok az exsudatumok és transsudatumok sajátságaihoz. Tauszk­ Ferencz dr. tanársegédtől. Azon vizsgálatok, melyeket Korányi Sándor m.­tanár az I. belgyógyászati kórodán részben maga, részben vezetése alatt a klinika gyakornokai a vér és vizelet fagypontjára vonat­kozólag végeztek, bebizonyították, hogy ezen a physiologiai methodika körébe legelőször Dreser által bevont eljárás kiváló szolgálatokat tehet­­úgy physiologiai kérdések tanulmányozásá­nál, mint klinikai és diagnostikai vizsgálatoknál. A vizsgálatok azon sorozatánál, melyeket Korányi Sándor m.­tanár a vese működésére vonatkozólag végezett, csakhamar beleütközött ama hiányokba, a­melyek a transsudatio folya­mataira vonatkozó ismereteinknek összefüggő egészszé való egybekapcsolását ma még lehetetlenné­ teszik. Elég ez alkalommal röviden utalni Heidenhain kísérleteire, a­melyek legújabban látszólag oly kifejezett tanújeleit szolgál­tatták annak, hogy a transsudatio az edényfalak sejtjeinek activ, electiv működésének eredménye, másrészt azokra a kísérletekre és fejtegetésekre, melyek alapján Colmstein épen az ellenkező eredményre jutva, a transsudatumok összetételét azok és a vér közt végbemenő filtratio és diffusio alapján hiszi megfejthetőnek. Az a körülmény, a­mint azt látni fogjuk, hogy a fagypont és a konyhasó-tartalom az ex- és transsudatumnál olyan mint a véré, legalább is nem szól Colmstein feltevése ellen. Az eddigi vizsgálatok remélhetővé tették, hogy ebben a kér­désben a fagypontviszonyok meghatározása fontossággal bírhat. A transsudatumokat a vértől az edényfal választja el, a­melyen keresztül a régibb felfogás szerint, mely felfogást különben Colmstein jelenleg is tartós érvekkel védi, filtratio és diffusio mehet végbe. Ha az edényfalak eme folyamatban csak élettelen, passiv hártyák módjára viselkednének, akkor a vér és a transsudatum osmotikus nyomása —­ tehát az ezzel arányos fagypontja — közt csak annyi különbség lehet, a­mennyit a vér nyomása ellensúlyozni képes. Ez a különbség azonban oly csekély, hogy attól teljesen eltekintve, azt mond­hatjuk, hogy ha a vér és a transsudatumnak összetétele közti viszony egyszerű physikai folyamatok által szabályoztatik, akkor a vér és a transsudatum fagypontja közt nem állhat fenn különbség. Ha ugyanis ilyen különbség jönne valami ok­ból létre, akkor a nagyobb osmotikus nyomás oldala felé, a kisebbnek oldalától víz áramolna keresztül addig, míg az egyensúly helyreállana. Ennek a vízáramnak a megakadályo­zása csakis úgy történhetnék, ha a két folyadékot elválasztó sejthártya valami aktív erő székhelyét képezné, a­mely az osmotikus nyomáskülönbségek ellensúlyozására volna képes. A kérdés tehát, a­melyet ezek kapcsán fel kell vetnünk, a következő: a transsudatio folyamatainál az edényfalak csupán passiv szerepet játszanak-e, mint a­milyen szerepe van a pergamentnek a diffusiónál és a filtratiónál, vagy a trans­sudatum képzéshez a sejtek életfolyamataiból eredő erő hasz­­náltatik-e fel a czélból, hogy a transsudatum és a vér össze­tétele közt nagyobb különbség jöhessen létre, mint a­milyen tisztán physikai folyamatok alapján létrejöhet. Abban az esetben, ha a vér és a transsudatumok fagy­pontjai egymástól különböznének, úgy mint a­hogy a vér és a vizelet fagypontjai különböznek, a válasz egyszerű és hatá­rozott volna. Akkor az edényfalak a transsudatiónál actív működést fejtenének ki. Ha ellenben ilyen különbség nem volna található, akkor két lehetőség állana fenn: a trans­sudatio lehetne egyszerű physikai folyamat, a­melybe a sejtek­nek electiv működése belevág, physikai munkának végzése az osmotikus nyomás megváltoztatása nélkül. Ennek az electiv működésnek az volna az eredménye, hogy a szilárd anyagok vegyi minőségük szerint különböző mértékben jutnának a vér­ből a transsudatumba, de az összes szilárd anyagok moleculáris viszonylagos mennyisége a vérhez ugyanaz volna a vérben és a transsudatumokban. Ez esetben a kérdés tehát nyílt maradna és a választ csak kiegészítő vegyi vizsgálatok adhatnák meg. Ez volt az a gondolatmenet, melyek alapján Korányi Sándor m.­tanár úr a vizsgálatok megindítását czélszerűnek vélte. Hálás köszönetemnek szabadjon e helyen is kifejezést adnom, hogy a vizsgálatok keresztülvitelével engemet bízott meg, valamint azon támogatásért, melyben mindvégig részesített. Azon esetek, melyeket e czélból a kórodai gyakornok urak szíves segédkezése mellett feldolgozhatni alkalmam volt, a következő táblázatban vannak összeállítva. Megjegyzendő, hogy az esetek mind olyanok, melyeknél zavaró mellékkörül­mények lehetőleg ki vannak zárva és a punctio, illetőleg műtét idejében a betegek csak indifferens gyógyszerelésnek voltak alávetve. A következő táblázatban a számozás nem az esetek, hanem csak a punctiók számát jelzi, miután egyes betegek ismételt beavatkozás tárgyát képezték, a­mint az különben egy későbbi táblából kivehető. g I Exsudatum /I A NaCl Betegség neme Cl­i vagy trans­­sud. menny. Fagy­pontI NaCl i­­ ar súly 1. Hepatitis interstitial... ... 9600 cm3058065°/o1014 089 2. Exsudatum pleurit. ... ... 700 055;o60% 1013 092 3. Peritonitis chronica ... ... 520 054[059% 1014 092 4 Peritonitis chronica ... ... 8400 054060% 1015 090 5., Liquor cerebro-spinalis ...— 058°70% 71% 1010 0!■ 3 G. Liquor cerebro-spinalis .— 056° 1011 079 7. Hepatitis interstitialis 6500 053i°65% 1016 082 8 Insuti', v. bicusp. c. sten. 2800 055!o68% 1015 081 9. Parovariális cysta. ... ...— 057°790/0— 072 10. Empyema (gyermek) . ... 1250 071°520/01018 136 11. Cysta ovarii ... .. ... ...— 061°64%— 095 12 Exsudat, ichorosum... ... 3000(?). 077047%1025 164 13. Hepatitis interstitialis ... 1420 057067 % 1009 085 14.: Hepatitis interstitialis ...10800 057°66% 1012 086 15.1 Exsudat, pleurit................. 960 0540580/01013 093 16. Nephritis chron. (anasarca) 2200 0600G60/01014 090 17. Exsudat, pleuritic. ... ... 1400 05606IO/01012 092 18. Exsudat, pleuritic. ... ... 650 055|06OO/01010 092 19. Hepatitis interstitialis ... 7500 057065%1012 087 20. Hepatitis interstitialis ... 8400 0610710/0HH7 085 21. Hepatitis interstitialis ... 6500 053065% 1016 081 22. Hepatitis interstitialis ... 6800 060070% 66% 1019 086 23. Hepatitis interstitialis ... 9200 059!o 1018089 21.i Exsudat, pleuritic. ... ... 1250 057°7O0/01020 081 25. Hepatitis interstitialis ...13500 058067%1011 086 26.1 Hepatitis interstitialis ...15800n 055061% 1014 090

Next