Orvosi Hetilap, 1897. március (41. évfolyam, 10-13. szám)
1897-03-07 / 10. szám
Jegyvenegyedik évfolyam. 10. szám. Budapest, 1897. márczius 7. ORVOSI HETILAP. A HAZAI ÉS KÜLFÖLDI GYÓGYÁSZAT ÉS KÓRBUVÁRLAT KÖZLÖNYE. Alapította Markusovszky Lajos dr. 1857-ben. KIADÓ TULAJDONOS ÉS FELELŐS SZERKESZTŐ: HŐGYES ENDRE EGYETEMI TANÁR. EREDETI KÖZLEMÉNYEK. Közlemény a budapesti kir. magy. tudomány-egyetem I. belgyógyászati korodájának laboratóriumából. A környéki edényrendszer compenzáló szerepéről.* Bóth Vilmos, szigorló orvostól. Corvisurt, a szívbántalmak diagnostikájának genialis megalapítója, volt egyszersmind az első, aki a billentyű-bántalom által a vér keringése elé toluló akadály kiegyenlítésének — „compenzálásának“ — módját kutatta. 1806-ban megjelent munkájának nem egy lapján fejtegeti, hogy a megnövekedett akadályok a mögöttük levő szívrész nagyobb munkáját váltják ki, s hogy ezen szívrész vastagabb, nagyobb, tömöttebb lesz: „par la continuité on par l’énergie plus grande de son action“. A szív ezen alkalmazkodó erősbödése képezi a múlt és közelmúlt minden compensatio elméletének sarkpontját, s csak elvétve — így Bambergernél — jutnak a keringésre befolyó egyéb tényezők is némi méltatásra. A keringési zavarok kiegyenlítésének fő forrása kétségtelenül a szív nagyobb munkája, másrészről a keringés mechanikai viszonyainak kellő számbavétele meggyőző érveket szolgáltat arra nézve, hogy a compensatio megindításában s fentartásában lényegesen közrejátszanak egyéb tényezők is, melyek közül főleg a környéki edényrendszer viselkedése irányadó. Az „incompensatio“ névvel jelölt tünetcsoport kiinduló pontját a typusos esetekben a keringési viszonyok olyan alakulása képezi, melynél fogva a verőeres középnyomás s vele a keringési középsebesség (ds az időegység alatt az árammeder bármely keresztmetszetén átfolyó vértömeg) süllyedt. Kérdés, várjon a süllyedt verőeres nyomást, avagy a csökkent középsebességet éri a felelősség az incompensatio tünetekért ? az előbbi vagy az utóbbi érték alászállása oka a keringés „elégtelenségének“ ? Ezen kérdés összeesik azzal: vájjon a közepes verőeres nyomás, avagy a középáramsebesség mértéke a keringés functioképességének ? vájjon az előbbi vagy utóbbi irányadó a keringés functióira? Ezen functiók egyike, az 02 s C02-forgalom, az élettan tanítása szerint a hajszáledényeken átáramló vér tömegének s a benne lévő gázok feszülésének eredője, közvetlen függésben tehát csak a középáramsebességgel s nem a közepes verőeres nyomással van. A keringés a szervezet gázcseréjén kívül a tápláló vegyületeket s azok bomlástermékeit tartalmazó oldatok forgalmát (általánosabb kifejezéssel: a szilárd molekulák s víz forgalmát) is közvetíti. Ezen oldatok forgalmának tulajdonképeni aktiv tényezői egyrészről a nyirokedényrendszer és szövetsejtek, másrészről a vesék. Az utóbbiak működése Heidenhain irányadó kutatásai szerint semmi esetre sem a vérnyomástól, hanem a rajtuk átáramló vér tömegétől, tehát a középáramsebességtől függ. A szövetsejtek a működésükhözszükséges molekulöket az őket körbiáramló nyirokból nyerik. A nyiroktermelést a legújabb időkig dívott felfogás a vérnyomástól függő filtratiós folyamatnak tekintette. Amióta ezen felfogás tarthatatlansága kétségbevonhatlanul ki van mutatva, a vita azon pont körül forog, vájjon szerepel-e a nyirokképzésnél a hajszáledény fal sajátlagos secretiós működése? — amint azt Heidenhain felvette —, avagy a hajszáledényfal két oldalán levő folyadékok osmosis nyomásainak különbsége a nyirokképzés indítója? a mely felfogás felé hajlanak Colmstein,4 Starling' s a mely álláspont helyességét mathematikailag precis érvekkel támogatta Korányi Sándor tanár egy, a természettud társulat élettani értekezletén tartott, a szövetközti anyagcseréről szóló felolvasásában. Akár így, akár úgy, a nyirokképzés a vérnyomástól független, csak a véráramlás középsebességétől függő folyamat* Az előbbiek szerint az anyagcserét kitevő összes folyamatok (()., s CO2-forgalom, tápláló vegyületek, bomlástermékek, víz forgalma) a keringés minden mechanikai értéke közül tisztán annak középsebességétől függnek: a véráramlás középsebessége mértéke a keringés functióképességének, s ama sarkalatos változás, amelyből az „incompensatio-tünetek“ fakadnak, a véráramlás középsebességének süllyedt volta. Másrészről a keringési középsebesség egyéb tényezők eredője: függ a verőerek s vivőerekbeli vérnyomásainak különbségétől, amely nyomáskülönbség kellő fokon tartásáról a szív munkája gondoskodik, s függ az áramlás útjában levő akadályoktól, amelyeket a keringés rendszerébe iktatott hajszálcsövek képviselnek. (Hajszálcsövek physikai értelemben a kicsiny verőerek s vivőerek is.) A szíven kívül tehát a (tágabb értelemben vett) hajszáledényrendszer is felelős a keringés functióképességéért. A hajszáledényrendszer ezen szerepét jól írta körül Marey, amidőn megkülönböztette a vérnyomás olyan emelkedését, amelynek alapja a szív nagyobb munkája, attól, mely az edényrendszer hajszálcsöveinek szűküléséből ered; az előbbi a középsebesség gyarapodásával jár, az utóbbi annak csökkenésével, s csak az előbbi jelenti a keringés viszonyainak kedvezőbb alakulását. A vérnyomás e szerint nem mértéke a keringés functioképességének s az érlökés rendes feszüléséből nem vonhatunk következtetést a keringés kielégítő voltára. A keringés elégtelenségének, a teljes incompensatiónak képe kifejlődhetik rendes, sőt fokozott verőeres nyomás mellett: pl. a kicsi verőerek nagy részére kiterjedő obliteráló endarteriitisnél. De nemcsak az endarteriitis lefolyásában irányadó a kis véredények viselkedése, amit Gull és Suttonz irányadó közlése óta számos búvár elismert (l. az erre vonatkozó irodalmat Remekénél1); nem kevésbbé jelentős az a keringés egyéb eredetű zavarainál. S ilyen értelemben a környéki edényrendszernek a compensatióra befolyó jelentősége nem sok méltatásban részesült; a megfelelő irodalmi adatok szűk téren megférnek. * „A szívincompensatiónak nevezett tünetcsoport lényegének magyarázata, előidéző okai s az abból levonható therapeutikus irányelvek“ czímű, a Senger Katalin-féle alapból jutalmazott pályamű V. fejezete alapján. * Úgy ezen kérdésről, mint az osmosis nyomás egyéb physiologiai s pathologiai jelentőségéről bő felvilágosítást nyújt Korányi Sándor tanár épen megjelent műve .Az állati folyadékok osmosis-nyomásának élettani viszonyaira s kóros eltéréseire vonatkozó vizsgálatok. A betegvizsgálat egy új módszerének alapvonalai. Budapest, 18.“