Orvosi Hetilap, 1897. július (41. évfolyam, 27-30. szám)

1897-07-04 / 27. szám

Negyvenegyedik évfolyam. 27. szám. Budapest, 1897. julius 1­­. ORVOSI HETILAP. A HAZAI ÉS KÜLFÖLDI GYÓGYÁSZAT ÉS KÓRBUVÁRLAT KÖZLÖNYE. Alapította Markusovszky Lajos dr. 1857-ben. KIADÓ TULAJDONOS ÉS FELELŐS SZERKESZTŐ: HŐG­YES ENDRE EGYETEMI TANÁR. EREDETI KÖZLEMÉNYEK. Közlemény a budapesti kir. m. tud. egyetem II. számú (Réczey tanár) sebészeti klinikumáról. Gyomor-bélműtétek. Közli Gludovszky Móricz dr., tanársegéd. Réczey Imre d­r. szíves engedelméből jutottam abba a helyzetbe, hogy az utolsó félévben a II. sebészeti klinikumon végzett jelentékeny számú hasi műtét közül a gyomor- s bél­műtétek néhány esetét közölhessem. Az esetek csoportosításá­val nem azt kívántam elérni, hogy csupán a gyógyult eseteket mutatva be, hiányos képet közöljek; nem állunk ki a térre a sebészet modern közlési módja szerint, hogy „ide nézzenek és bámuljanak, ez a mi működésünknek eredménye“, hanem be­valljuk, hogy vannak halottjaink is. Azonban ezekből is tanul­ságot kívánunk levonni, a­midőn összehasonlítjuk azokat más közlők adataival. Természetesen statistikai szempontból ez a néhány eset nem bír értékkel, hanem úgy klinikai diagnosti­­kus, mint műtéti, avagy kórboncttani szempontból azok e téren sok tanulságosat tartalmaznak s minden esetre helyet foglalhatnak azon kevés közlemény között, a­melyek ilynemű műtétekről az utolsó időkig a magyar sebészi iskolákból közölve lettek. Gastrostomia két esete, pylorus kiirtásának egy esete, négy gastroenteroanastomosis műtét é­s egy próba hasmetszés abból a czélból, hogy a duodenalis szűkület okát kikutassuk, elég jól csoportosíthatók úgy, hogy először a két gyomorsipoly­­műtétet beszéljük meg s azután kissé bővebben foglaljuk össze a többi hat beteg kórtörténetét. I. I. B. P. 56 éves tisztviselő, megbetegedett két év előtt, felvéte­tett 1896. augusztus 23-dikán, műtét napja augusztus 25-dike, meghalt 1896. szeptember 15-dikén. A beteg két év előtt vette észre, hogy nyelni nem tud oly tökéletesen mint azelőtt, az étel nyelés közben akadozik. Ezen állapot lassanként annyira fokozódott, hogy a beteg utóbbi időben csak folyékony eledeleket volt képes lenyelni és annyira lefogyott, hogy az utolsó hónapok alatt 20 kilót vesztett súlyá­ból. A beteg könnyen nyel, azonban a lenyelt étel a bárzsing alsó táján megakad s azt a beteg visszaböfögi. Ha igen puha szétmálló táplálékot kap, az sok víz ivása közben a gyomorba lecsúszik még . 4-es számú (Reiner) bárzsingkutató csak nehezen jut be a gyomorba. Diagnosis : Strictura (carcinoma) oesophagi. Műtét 1896. augusztus 25-dikén. A has a processus xyphoideus és a köldök közötti vonal irányában 5 cm. hosszú metszéssel meg lesz nyitva, utána a fali hashártya négy ideiglenes varrattal ruszegve a bőr széléhez. A gyomor felkeresése után kijelöljük azt a helyet, a­hol a listuját képezni kívánjuk. A gyomor mellső falát a kis curvatura alatt közel a cardiához matraczvarratokkal rögzítjük a sebszélhez úgy, hogy a gyomorfalnak csupán a serofája kerül a varratba. Az alsó sebzúgban a hasfal sebét annyira m­egkisebbítjü­k, hogy azon csupán egy vastag ujjnyi gummicsövet befogadó nyilás maradjon vissza. A kis köralakú gyomorfalrészlet teljesen és jól van a hasfalhoz erősítve. Kötés: Augusztus 26-dikán. A gyomor fala át lesz metszve és a támadt nyílásba egy kisujjnyi vastag gummicső belehelyezve, amelynek állandó zárául egy csiptetőt alkalmazunk. Augusztus 26— 30-dikán a táplálást a beteg jól tűri, de az nem marad meg teljesen a gyomorban, a­mennyiben csak a szilárd eledel marad benne, a folyékony tápszerek a cső körül a gyomornyíláson vissza­folynak és a környéken kiterjedt eczemát okoznak, a­mi ellen zsökkenőcs-kötés lesz alkalmazva. Augusztus 31-dikén. Nagyobb átmérőjű gummicső bevezetése után kevesebb folyadék szivárog vissza a sipolyon. A beteg erősen köhög, nehezen légzik. Szeptember 1­3-dikán heves putrid bronchitis lépett fel. A beteg ereje fogy. Szeptember 3—7-dikén állandóan excitantiákkal lesz tartva. Szeptember 8—9-dikén a folyton szivárgó sipolyváladék miatt sokat panaszkodik a beteg, azért a sipolyon való tápláltatását megszüntetjük. Végbélcsőréket kap háromszor napjában, tej, leves és tojás sárgájával és néhány csepp opiumtincturával. Szeptember 10—11-dikén. Szívgyenge­ség tüneményei fokozódnak. Nehéz légzésén és kiköpésén könnyítendő. Inf. spec. Liquor ammon.-val szed. Excitansok is bőven lesznek ada­golva. Szeptember 12—14-dikén beteg soporosus. Pulsusa fonálszerű, perczenként 100. Szeptember lábaikén este a gyengeség fokozódik és szeptember 15-dikén délelőtt meghal. Ronczvizsgálat szeptember 16-dikán. Felhányt szélű, 5 cm. hosszú, a bárzsing falát körkörösen elfoglaló, fekélyesedett lapos hámrák a trachea bifurkátiójának magasságában, a­mely annak árterét annyira szűkíti, hogy a kisuj­j körömperezét alig fogadja be. Pharingitis chronica granulosa. Bronchitis putrida, a jobb felső lebeny gyermekökölnyi körü­ltokolt gangraenájával. Nyelési pneumonia baltüdő alsó lebenyé­­ben. Mesterséges gyomorsipoly a gyomor elülső falzatán jól összetapadt és consolidált varratokkal. Atheromatosis aortae. A többi szervek épek. N­. G­. V. 23 éves, hajadon cseléd, megbetegedett 1898. február havában ; felvétetett 1896. julius 27-dikén, műtéve lett augusztus 23-dikán, gyógyultan távozott november 2-dikán. Beteg három év előtt több íz­ben élénk pirosszínű habzó vért hányt. Azóta nyugta volt két éven keresztül, míg f. é. február hó 6-dikán hirtelen rosszul lett, egész nap zöldes epésszínű hányadékot hányt, este pedig már nem is tudott nyelni. Másnap híg dolgokat már tud nyelni, compact eledelt nem volt képes lehozni a gyomrába. Azóta ezen állapota annyiban változott, hogy folyadékot is csak nagy nehezen fájdalmak közben tud nyelni. Tentamen suicidisre vonatkozólag mindent leghatározottabban tagad. A nagyon lesoványodott és elgyengü­lt beteg testsúlyja 40 kgm. A jobb tü­dőcsúcs felett érdes kilégzés s kissé tompult kopogtatási hang észlelhető. A szív normális. Vesék és bélhuzam részéről semmi rend­ellenesség. Daganat a mellkasban nem mutatható ki. A bárzsingkutatók az 1-ső számú (Heiner) sondáig befelé állandóan csak 36 cm.-nyire hatol­nak előre. Ezen a helyen azután állandóan elakadtak. A naponként ismét­lődő sondázási kísérletek csak annyit eredményeztek, hogy a beteg saját állítása szerint könnyebben nyelt folyadékot. Egy ízben augusztus 6-dikán sikerült a vizsgálatnál bélhúrral a stricturán áthaladni. Azóta ez többször nem sikerült. Július 27-dikétől augusztus 16-dikáig. A beteg folyton gyengül, a folyékony táplálék is nagy nehezen megy le augusztus 16—20-dikán. A beteg semmit sem tud nyelni, kínzó szomjúsága ellen jéglabdacsokat kap. Tápcsövékkel lett táplálva, a­melyek, leves, tej, bor és tojás sárgájából állanak, abból egyszerre 200 gm.-ot kap langyosra melegítve. Műtét augusztus 23-dikán, chloroform­ narcosisban. A processus ensiformis alatt egy ujjnyira, a bordaívvel párhuzamosan haladó 7 cm. hosszú metszéssel meg lesz nyitva a hasüreg. A hasfal sebe a peri­­toneummal selyem szücsvarrattal lesz egyesítve és a gyomor mellső falát előrehúzva, azt a serosa és muscularison keresztül vezetett selyem­­varratokkal a sebszélekhez erősítettük. Fedő kötés. Műtét után d. u. hőmérsék 37'7° C. Pulsus száma perczenként 90, gyengén telt, köze­pesen feszes. Augusztus 24-dikén. Közérzet jó. Hőmérsék normális. Táplálék: 6 evőkanál b­ea és 3 kanál borleves, a­mit a beteg igen könnyen nyel le. Augusztus 25-dikén hőmérsék­rendes. A beteg elfogyaszt 100 gm. húslevest egy tojás sárgájával és 50 gm. th­eát. A nyelés könnyen megy. Egyszer hányt 2 evőkanálnyit. Augusztus 26-dikán láztalan. Táplálék : délben 100 gm. borleves, 30 gm. húsleves egy tojással. Este húsleves és 30 gm. thea A nyelés feltűnően könnyen megy. Augusztus 27-dikén hőmérsék normális. Reggelire elfogyaszt 300 gm. borlevest, délben 30 gm. húslevest tojással, a­melyet azonban ki­hány. Semmi nyelési nehézség sem mutatkozik, a­miért is a gyomor megnyitása mellőzve lesz. Augusztus 28-dikán láztalan. Elfogyasztott 300 gm. borlevest, 60 gm. húslevest tojással, egy pohár sört, egy fa adag tejben főtt

Next