Orvosi Hetilap, 1916. április (60. évfolyam, 14-18. szám)
1916-04-02 / 14. szám
60. évfolyam. 14. szám. Budapest, 1916 április 2. ORVOSI HETILAP Alapította: Markusovszky Lajos 1857-ben. Folytatta: Antal Géza és Hőgyes Endre. SZERKESZTI ÉS KIADJA: LENHOSSÉK MIHÁLY EGYET. TANÁR ÉS SZÉKELY ÁGOSTON EGYET. TANÁR FŐSZERKESZTŐ. SZERKESZTŐ. TARTALOM. EREDETI KÖZLÉSEK. Mező Béla: Közlemény a kir. magy. tudomány-egyetem III. számú sebészeti klinikájáról. (Igazgató: Verebély Tibor dr., egyet. ny. r. tanár.) A vesegyuladások sebészi gyógykezeléséről. 169. lap. Veress Ferencz: Közlés a cs. és kir. 11/5. mozgó tartalékkórházból. Tábori posta 17. (Parancsnok: Veress Ferencz dr. egyetemi magántanár.) Adatok a typhus vaccinus gyógyításának veszélyeihez. 172. lap. Fonyó János: A császármetszésről. 173. lap. Tárcza. Salamon Henrik: A lupus-betegek bécsi gyógyintézete. 176. lap. Irodalom-szemle. Könyvismertetés. Guttmann: Lexikon der gesamten Therapie. — Uj könyvek. — Lapszemle. Belorvostan. Curschmann: Ideges, főleg thyreogen szívzavarok. — Sebészet. Technau: A műtétek utáni bronchitisek és pneumoniák megakadályozása és gyógykezelése. — Gyermekorvostan. Kraus: A szamárhurut új kezelésmódja. — Kisebb közlések az orvosgyakorlatra. Trebing: Aranyér. — Klemperer: Solarion. — Dysenteria. 177—178. lap. Magyar orvosi irodalom. 178. lap. Vegyes hírek. 178. lap. Tudományos Társulatok. 179—180. lap. EREDETI KÖZLEMÉNYEK. Közlemény a kir. magy. tudományegyetem III. számú sebészeti klinikájáról. (Igazgató: Verebély Tibor dr., egyetemi nyilv. r. tanár.) A vesegyuladások sebészi gyógykezeléséről. (Nephrosisos tömegvérzés. Nephrosis acuta dolorosa unilateralis esetei.) Irta: Mező Béla dr., műtősebész, urológus rendelőorvos. A vesegyuladás sebészi kezelése 28 éves múltra tekint vissza. Fájdalmakkal és erősebb vérzésekkel járó néhány nephrosis-betegen tévesen vesekőmegbetegedést kórjeleztek s nephrotomiát végeztek. A műtétek után kitűnt, hogy a próbakimetszés utján mikroskoppal megállapított nephrosisok a műtét után számbavehető javulást mutattak, s hogy a műtét után a fájdalmak és a véres vizelés megszűntek. E tapasztalatból kiindulva R. Harrison 1896-ban a nephrosisokat már céltudatosan operálta. Őt az a gondolat vezette, hogy a rostos tokba bezárt vese gyuladásos megduzzadása a vese vérkeringését gátolja. Hogy ezt a vese hámelemeire károsan ható körülményt megszüntesse, Harrison a vese felületén metszéseket eszközölt. Más szempont irányította Edebohls-t, amikor 1901-ben a zsugor-vese sebészi gyógykezelését ajánlotta. Edebohls a zsugorveséket decapsulálta azért, hogy ezáltal a vesefelületén új gyűjtő- és verőeres hálózat létesüljön, s így a vese vérkeringése élénküljön. Eclampsia esetében a decapsulatiót első ízben Sippel alkalmazta. Ezen közlemények óta, amelyek a műtéti beavatkozás szükséges és hasznos voltát hangsúlyozzák, a pro és contra vélemények egész tábora található az irodalomban. Nehézzé teszi a kérdés eldöntését az, hogy a vesegyuladás fogalma még nincs teljesen tisztázva. A kórboncznokok és klinikusok ama törekvése, hogy a kórtüneteknek megfelelő bonctani beosztást adjanak, csak hiányosan sikerül. A már említett téves vesekődiagnosisok kapcsán végzett veseműtétek és mikroskopi leletek beigazolták azt, hogy a vizeletvizsgálatból s a klinikai tünetekből a veseelváltozás minőségére és nagyságára nem mindig következtethetünk. A kóros vizeletalkotórészek quantitatív meghatározása nem elég biztos diagnostikai jel. Régebben általános volt az a nézet, hogy minden vesegyuladás állandó, vagy legalább intermittáló albuminuriával jár. Ez a kijelentés sokat veszített jelentőségéből, mert tudjuk, hogy a gyuladásos vesék vizelete hosszabb időn át fehérjementes lehet. Evvel ellentétben kétségtelenül fennáll az, hogy nem minden albuminuria nephrosisos eredetű. Leube, Senator, Fürbringer és mások vizsgálataiból kiderült, hogy teljesen egészséges emberek vizeletében is lehet fehérje, mégpedig különösen megerőltető testi munka, hideg fürdő, bőséges étkezés vagy szellemi izgalmak után. Leube például egészséges katonák 3%-ában talált kisebbfokú albummurát. Mikor aztán vizeletüket megerőltető menetelés után ismét megvizsgálta, az albuminuriás katonák száma elérte a 16%-os Posner nagyobb mennyiségű vizelet bepárolása után minden vizeletben talált fehérjét. Ezzel kapcsolatban felmerült a kérdés, hogy a physiologiás albuminuria elfogadható-e? Korányi szerint a Posner által bepárolás után talált fehérje mucinnak és nucleoalbuminnak tulajdonítandó. Gyakorlati szempontból albuminuriának csak azt szabad tekintenünk, amit közönséges fehérjekémléseinkkel tudunk kimutatni. Az a körülmény, hogy egyes emberekben fehérjét találunk, olyanokban, akiknek veséit gyakorlati szempontból egészségesnek kell tartanunk, nem jogosít fel a physiologiás albuminuria felvételére. A vese fehérjeátbocsátó képessége egyénenként változó. Némelyeknek a veséje nagy megterhelésnél is (magas láz) rendesen működik, míg máskor a vizeletben a legcsekélyebb behatásra is fehérje jelenik meg. Kisfokú vagy múlékony albuminuriából nem szabad messzemenő következtetéseket levonnunk, daczára annak, hogy a fehérjemennyiség bizonyos fokon való megjelenése káros. Ilyennek tekintendő az orthotikus és a lordosisos albuminuria. Az orthotikus albuminuria jellemző sajátossága, hogy a vizeletben hosszabb állás után fehérje jelenik meg. Noorden eme felfedezésének helyességét Erlanger és Hooker úgy bizonyították be, hogy betegüket vízszintes tengely körül forgatható asztalra fektették. Albuminuma csak akkor mutatkozott, ha a beteg hossztengelye a vízszintessel legalább 40°-ot tett. Ez a körülmény a figyelmet a vér eloszlási viszonyainak a tanulmányozására terelte. A vizsgálatok során kiderült, hogy orthotikus albuminuriában a pulsus-szám növekedése mellett a vérnyomás csökken. A vérnyomáscsökkenés maga még nem magyarázza meg az orthotikus albuminuria lényegét. A szívbajosok vérnyomás-csökkenése szintén okoz albuminuriát, de csak akkor, ha a vérnyomás mélyen alászáll, sokkal mélyebbre, mint az orthotikus albuminuriában. Érdekes az orthotikus albuminuria chemiai magatartása. Az orthotikus