Orvosi Hetilap, 1917. szeptember (61. évfolyam, 35-39. szám)
1917-09-02 / 35. szám
61. évfolyam 35 szám. Budapest, 1917 szeptember 2. ORVOSI HETILAP Alapította: Markusovszky Lajos 1857-ben. Folytatta: Antal Géza és Hőgyes Endre. SZERKESZTI ÉS KIADJA: LENHOSSÉK MIHÁLY EGYET. TANÁR ÉS SZÉKELY ÁGOSTON EGYET. IMMÁR FŐSZERKESZTŐ. SZERKESZTŐ. TARTALOM. EREDETI KÖZLÉSEK. Gáli Géza: Közlemény a gyulai József-sanatoriumból A cutan adott alttuberculin és Much-Deycke-féle partial-antigenek prognosisos és therapiás értékéről. 471. lap. Tóthfalussy Imre: A háborús sérülések kapcsán fejlődő phlegmonok és azok kezelése 473. lap. Pogány Ödön: Közlemény a cs. és kir. budapesti XVII. helyőrségi kórházból (parancsnok : Noel Jenő dr., törzsorvos) és a cs. és kir. mostari várkórházból (parancsnok: Winter György dr., II. oszt. főtörzsorvos.) Az otogen meningitisről több eset kapcsán. 475. lap. Deutsch Ernő: A faj-hygiene modern problémáiról, különösen a világháború szempontjából. 477. lap. Donáth Gyula: Megjegyzések báró Podmaniczky Tibor dr. „A lombalmosás mint a meningitis gyógyításának egyik egyszerű segédeszköze“ czímű közleményére. 479. lap. Irodalom-szemle, lapszemle. Sebészet. Linnartz: Lábszárfekélyek gyors gyógyulásának elérése. — Grafenberg: A haslövéses sérültek magas halálozási arányszáma. — Heinrich: A háborús nyílt sebkezelés fejlődése. — Börkertan. J. Laudek: A cignolin gyógyító hatása. — Gyermekorvostan. Lande: Elsődleges orrdiphtheria. — Slawik: Kifekélyesedéssel spontán gyógyult haemangioma. — Kisebb közlések az orvosgyakorlatra. Wederhake: A jodtinctura helyettesítése. — Bolten: Az állott scopolamin-oldatok hatástalansága. — Isaac: Meningococcus-gazdák kezelése. — Bardacizi és Barabás: A keserűsó- és konyhasó-oldat. 479—480. lap. Magyar orvosi irodalom. 480. lap. Vegyes hírek. 480. lap. Tudományos Társulatok. 481—482 lap. EREDETI KÖZLEMÉNYEK. Közlemény a gyulai József-sanatoriumból. A cutan adott alttuberculin és Much-Deycke-féle partial-antigének prognosisos és therápiás értékéről. * Irta: Gáli Géza dr., igazgató-főorvos. Az immunitástan kiépítése idejében a szervezetnek a baktériumokkal való harcza színhelyéül csak a vért tekintették. A vérben keresték ama védőanyagokat, amelyek a baktériumokkal való küzdelem fegyverei s amelyek szükségesek ahhoz, hogy valamely szervezet a baktériumokkal szemben győztes legyen. Az agglutination, praecipitation s a complementum-lekötésen alapuló reactiók mind a szervezet immorális védekezéséről, azaz a vérben keringő védőanyagokról adnak képet. Későbbi vizsgálatok azonban kiderítették, hogy valamely szervezet viselkedése fertőzésekkel szemben nemcsak humorális immunitásától függ, hanem erre befolyással van sejtjeinek védekező képessége is. A celluláris immunitás, amely nemcsak a szervezet mozgósejtjeinek (fehér vérsejtek), hanem fix sejtjeinek viselkedésétől is függ, különösen chronikus lefolyású fertőző megbetegedésekben, mint amilyen a tuberculosis is, játszik nagyobb szerepet. Acut fertőző bajokban, ahol a szervezet állandóan harczban van a fertőzést okozó baktériummal, a humorális immunitás vizsgálata képet ad erről a küzdelemről; chronikus fertőző bajokban, ahol a Much hasonlata szerint csak időnként van szükség arra, hogy a szervezet sejtjei — mint egy nagy vár szétszórt erősségei — a véráramba dobják katonáikat, a védőanyagokat, a celluláris immunitás vizsgálata tisztább képet ad a fertőzés lefolyásáról, mint a humorálisé. A celluláris immunitás vizsgálatára ma azon reactiók tanulmányozása szolgál, mely reactiókkal a bőr sejtjei felelnek a különböző utakon a bőrbe vitt antigénekre. Cutan, percutan és intracutan úton lehet t. i. a bőrbe bevinni az antigénekként ható baktériumokat, illetve azok anyagcseretermékeit. E három lehetőség közül az intracutan az, amely a legpontosabb, mert ennél a bőrbe került antigén mennyiségét pontosan meg lehet állapítani; hátránya azonban, hogy alkalmazása sokszor általános reactióval jár és hogy nem oly könnyen keresztülvihető, eredményei nem oly szembeötlőek és oly könnyen demonstrálhatók, mint a cutan reactiókéi. A tuberculosusok celluláris immunitása kifürkészésének typusos cutan-útja a Pirquet-próba. Az antigen, amelyet a Pirquetpróbáknál a bőrbe vittek, a Koch-féle alttuberculin volt mindaddig, míg Much és Deycke vizsgálatai arra a megállapításra nem vezettek, hogy az alttuberculin mint antigen előidézte reactiók nem adhatnak tiszta képet arról az immunitási folyamatról, amely egy tuberculosus szervezetben a tuberculosis-bacillus behatásának következményeképp végbemegy. Much és Deycke szerint ezt a czélt tuberculinnal csak az esetben érhetnék el, ha a tuberculin tartalmazná mindazon anyagok, amelyek a tuberculosis bacillusában találhatók. Az eddig ismert tuberculinek e vizsgálók szerint ezen kívánságnak nem felelnek meg, mert előállításukkor nem sikerült a tuberculosis-bacillust úgy felbontani, hogy minden alkotó részére szétessék és emellett az egyes alkotórészek hatóképességüket el ne veszítsék. Much és Deycke vizsgálatai értelmében a tuberculosis bacillus ilyen feloldása legjobban híg savakkal — ezek közül is legczélszerűbben tejsavval — sikerül. Tejsavval kezelve a bacillusokat, suspensiót kaptak, amelyben morphologice felismerhető bacillusokat már nem találtak. Szűrve ezt a suspensiót, két részre sikerült osztaniok: a szűrőn átjutó, vízben oldható részre és vízben oldhatatlanra. A vízben oldható filtratumban albumcsószerű testeket, sókat és közelebbről meg nem határozott szagos anyagokat találtak (Riechstoff). Minden valószínűség szerint ez a rész még polypeptideket és egy közelebbről szintén meg nem határozott mérgezőanyagot (Giftstoff) tartalmaz. A vízben oldhatatlan maradék különböző chemiai eljárásokkal fehérjékre és zsírokra bontható. E zsírok két részre oszthatók szét: 1. neutralis zsírok és zsír-alkoholok, 2. zsírsavak meg lipoidok keverékére. A tuberculosis-bacillus így nyert vízben oldható és vízben oldhatatlan része megegyezik abban, hogy állatokba fecskendve, mindketten reactiót, antitestek termelését váltják ki. Ezen megegyező fontos tulajdonság daczára a két rész között fundamentális különbség van. A különbséget kitevő tényezők közül legfontosabb az, hogy csak a vízben oldható rész öli meg épp úgy a tuberculosus tengerimalaczot, ha belé fecskendezzük, mint a forgalomban levő tuberculinek, amely tulajdonságát a tuberculineknek tudvalevőleg értékük meghatározására használják fel. Lényeges különbség a kettő között még az is, hogy a filtrátummal nem sikerült állatokat immunizálni, a vízben oldhatatlan részszel igen. Sőt a vízben oldható rész az immunitás létrejöttét meg is akadályozza, s minden valószínűség szerint a benne levő mérgező anyag . A magyar orvosok tuberculosis-egyesületének i. é. május 28.-i nagygyűlésén — Rózsahegyen tartott előadás.