Orvosi Hetilap, 1921. október (65. évfolyam, 40-44. szám)
1921-10-02 / 40. szám
65. évfolyam. 40. szám. Budapest, 1921 október 2. ORVOSI HETILAP Alapította: Markusovszky Lajos 1857-ben. Folytatta: Antal Géza és Hőgyes Endre. LENHOSSÉK MIHÁLY egyet. tanuár főszerkesztő és SZÉKELY ÁGOSTON egyet. tanár szerkesztő. TARTALOM. SZERKESZTI ÉS KIADJA: EREDETI KÖZLÉSEK. Czirer László: Közlemény a kir. magy. tudományegyetem I. sz. sebészeti klinikájáról. (Igazgató: Verebély Tibor dr. egy. ny. r. tanár.) Calcinosis interstitialis esete. 353. lap. Szontagh Félix: Anaphylaxia, angina, polyarthritis rheumatica, endo-pericarditis, chorea, poliomyelitis. 356. lap. Közkórházi Orvostársulat. (VIII. ülés 1921 május 25.-én.) 358. lap. Irodalom-szemle. Könyvismertetés. Bókay János, Flesch Ármin és Bókay Zoltán: A gyermekorvoslás tankönyve. — Lapszemle. Belorvosion. Snapper és Dalmeier: A porphyrin-próba jelentőségéről kismennyiségü vér kimuatására a bélsárban. — Sebészet. Clairmont és Suchanek: Golyvaműtét. — Lenk: A rosszul működő gastro-enteroanastomosisok Röntgen-kezelése. — Gyermekorvostan. M. Mohr: Atiszta Spylorusspasmus kérdéséről. — Reiche: Az influenzának szamárköhögéssel egyidőben előfordulásáról. — Tichy: A nyúlajak örökléséről. — Szemészet. Wernicke: A keratoconus okai. — Kisebb közlések az orvosgyakorlatra. 359— 360. lap. Közlemény a kir. magy. tud.-egyetem I. sz. sebészeti klinikájáról. (Igazgató: Verebély Tibor dr., egy. ny. r. tanár.) Calcinosis interstitialis esete. Irta: Czirer László dr., klinikai műtőorvos. A calcinosis interstitialis universalis mint önálló megbetegedés ma már főleg Versó és Gaza munkái óta eléggé ismert. A megbetegedés lényege a bőrben, a bőralatti kötőszövetben, az izmok közötti könyékben, az izmok perimysiumában, főleg az izmok mas részletei körül, az idegek körül a perineuriumban alaktalan, szervetlen anyagnak, mészsóknak lerakódása. E mészlerakódások kizárólag a kötőszövet-rendszerre szorítkoznak, főleg ízületek körül keletkeznek, anélkül, hogy az ízülettel, vagy az ízületet alkotó csontokkal összefüggésben volnának. Az ízületek körül s főleg az izmok környezetében való lerakódásukkal az ízületek szabad mozgását korlátozzák és így többé-kevésbbé súlyos zsugorodásokhoz vezethetnek. A betegség általában fiatalabb, a két első évtizedben levő egyéneket támad meg, minden feltűnőbb, hirtelen jelentkező bevezető tünet: láz, fájdalom stb. nélkül, alattomosan kezdődik s lassan halad előre. A betegség kilátása Gaza szerint általában nem rossz, amennyiben javulás bekövetkezhetik, rendszerint egyéb, közbejövő betegség folytán válik halálossá. A gyógyulásra több reményük van magasabb életkorú, mint fiatal egyéneknek. A betegségnek úgy klinikai lefolyása, mint kórboncztana teljesen tisztázott, csak keletkezésének okát fedi még ma is homály. Amikor az általunk észlelt és jóindulatú lefolyásúnak látszó eset közlésére gondoltunk, tettük azt főleg abban a reményben, hogy a betegnek hosszabb időközönkint való részletes, pontos és minden irányban kiterjeszkedő megvizsgálásával talán a baj eredetét is sikerül megtalálni s ezzel kapcsolatosan a gyógyításhoz is biztosabb kézzel foghatnánk hozzá. Sajnos, a háború utáni viszonyok legyőzhetetlen akadályokat gördítettek a részletes vizsgálatok elé, úgy hogy egyelőre lemondva ezekről, az eset egyszerű ismertetésével kell megelégednünk. Mielőtt az eset leírására rátérnénk, álljanak itt főbb vonásaiban az idevágó irodalomnak adatai. A „calcinosis universalis“ elnevezést először Krause és Trappe használta egy betegségre, amelyet kezdetben myositis ossificansnak tartottak, de amelyről az eset további észlelése folyamán kitűnt, hogy attól igen sok tekintetben különbözik. Profichet-é az érdem, hogy a franczia irodalomban különféle elnevezések alatt közölt eseteknek egységes kórformába való tartozását ismerte fel; ezek: Teissier, Curtillet et Der, Derville, Duret, Milian, Lexa (Poncet esete), Renon et Dufour esetei, amelyekhez hozzájárul még Morell-Lavallée és végül Jeanne esete, amely utóbbit használta fel Profichet dolgozata anyagául. Ezek közül azonban ki kell választani Milian első, valamint Milian és Neveu közösen tárgyalt esetét, mint amelyek minden valószínűség szerint nem tartoznak a calcinosis interstitialis universalis kórképhez. Ezek szerint a franczia irodalomban nyolcz eset ismeretes. A német irodalomban Wolf ír le 1902-ben egy esetet; 1904 ben Wildholz ugyancsak egyet. Wildbolz említi munkájában Riehlnek az övéhez hasonló esetét, amelyet azonban szintén nem számíthatunk a calcinosis interstitialis universalis kórképéhez. 1905-ben Dunin közölt két esetet s ugyanebben az évben Lewandowsky egyet. 1906-ban Neuwirth, 1907-ben Dietschy közöl egy-egy esetet. 1909-ben közli Krause és Trappe már calcinosis interstitialis névvel azt az esetet, amelyet kezdetben myositis ossificansnak tartottak. 1910 ben Tilp mutatott be egy esetet, 1912-ben Versé közölte egy esetnek részletes kórtani leírását, ugyanazét, amelynek klinikai részét Gaza dolgozta fel. Végül 1918-ban Mosbacher közölt egy esetet. Feltűnő e közleményekben, hogy a betegek nagyobb része, az eseteknek mintegy 60%-a fiatal volt s hogy a betegség első tünetei majdnem kivétel nélkül a végtagokon s az ízületek körül jelentkeztek. Feltűnő továbbá, hogy az esetek legnagyobb részében a betegség minden kimutatható ok nélkül, jóformán észrevétlenül fejlődött s végül, hogy a megbetegedés lényegét alkotó mészlerakódások, a pontosan észlelt és idetartozó esetek tanúsága szerint, kizárólag a szervezet kötőszöveti részében voltak csak kimutathatók. A lerakódott mészsók vegyileg az esetek túlnyomó részében phosphorsavas calciumból s e mellett részben szénsavas calciumból állottak. Kórtörténet: J. Aladár, 8 éves. Anyja, húga élnek, egészségesek; apja az 1914—18-iki háborúban esett el. Családjában ilyen vagy hasonló megbetegedés nem fordult elő. Beteg sohasem volt. Húga 1919-ben influenzában betegedett meg, de ő — noha folyton húga mellett tartózkodott — nem lett beteg. Anyja igen élénk fiúnak mondja. Nem ingerlékeny, idegenek között kissé félős. Jó tanuló. Betegsége 1917 áprilisában kezdődött. Éjjelente arra ébredt, hogy a bal lába elzsibbadt. Fájdalmai sem spontán, sem nyomásra, sem mozgáskor nem voltak. Előzőleg nem halt meg, lázas nem volt. Ugyanebben az időben anyja észrevette, hogy a bal térdhajlatban kis,körülírt, tömött tapintatú göb fejlődik, amely lassan növekedni kezdett. Az első göb megjelenésével körülbelül egyidejűleg hasonló, lencsényi-borsónyi nagyságú göbök támadtak mindkét oldali elülső hónaljredőben. E göbök fájdalmasak nem voltak, felettük a bőr épnek látszott, nem gyuladt, a karok mozgását semmi irányban sem gátolták. Ugyanez év júniusában az elülső hónaljredőkben a bőr alatt már nagyobb terjedelmű megkeményedések voltak tapinthatók, a bal térdhajlat bőre alatt mindinkább nagyobbodó megkeményedés pedig felfelé terjedt a czomb hátulsó felszínén, majdnem a comb felső harmadáig. E megkeményedések a karok szabad mozgását most sem akadályozták , a járást azonban annyiban zavarták, hogy — az időközben a térhajlatban lassan kifejlődött zsugorodás következtében — a beteg, anélkül, hogy fájdalmai lettek volna, nem az egész bal lábával, illetőleg sarkával lépett a földre, hanem csak a lábujjaival. 1917 júliusában próbakimetszést végeztek és izomelcsontosodást (myositis ossificans) állapítván meg, műtétet nem találtak czélszerűnek.