Orvosi Hetilap, 1921. október (65. évfolyam, 40-44. szám)

1921-10-02 / 40. szám

65. évfolyam. 40. szám. Budapest, 1921 október 2. ORVOSI HETILAP Alapította: Markusovszky Lajos 1857-ben. Folytatta: Antal Géza és Hőgyes Endre. LENHOSSÉK MIHÁLY egyet. tanuár főszerkesztő és SZÉKELY ÁGOSTON egyet. tanár szerkesztő. TARTALOM. SZERKESZTI ÉS KIADJA: EREDETI KÖZLÉSEK. Czirer László: Közlemény a kir. magy. tudományegyetem I. sz. sebészeti klinikájáról. (Igazgató: Verebély Tibor dr. egy. ny. r. tanár.) Calcinosis interstitialis esete. 353. lap. Szontagh Félix: Anaphylaxia, angina, polyarthritis rheumatica, endo-pericarditis, chorea, poliomyelitis. 356. lap. Közkórházi Orvostársulat. (VIII. ülés 1921 május 25.-én.) 358. lap. Irodalom-szemle. Könyvismertetés. Bókay János, Flesch Ármin és Bókay Zoltán: A gyermekorvoslás tankönyve. — Lapszemle. Belorvosion. Snapper és Dalmeier: A por­­phyrin-próba jelentőségéről kismennyiségü vér kimuatására a bélsárban. — Sebészet. Clairmont és Suchanek: Golyvaműtét. — Lenk: A rosszul működő gastro-entero­­anastomosisok Röntgen-kezelése. — Gyermekorvostan. M. Mohr: A­­tiszta S­pylorus­­spasmus kérdéséről. — Reiche: Az influenzának szamárköhögéssel egyidőben előfor­dulásáról. — Tichy: A nyúlajak örökléséről. — Szemészet. Wernicke: A keratoconus okai. — Kisebb közlések az orvosgyakorlatra. 359— 360. lap. Közlemény a kir. magy. tud.-egyetem I. sz. sebészeti klinikájáról. (Igazgató: Verebély Tibor dr., egy. ny. r. tanár.) Calcinosis interstitialis esete. Irta: Czirer László dr., klinikai műtő­orvos. A calcinosis interstitialis universalis mint önálló meg­­­betegedés ma már főleg Versó és Gaza munkái óta eléggé ismert. A megbetegedés lényege a bőrben, a bőralatti kötő­szövetben, az izmok közötti könyékben, az izmok perimysiumá­­ban, főleg az izmok m­as részletei körül, az idegek körül a perineuriumban alaktalan, szervetlen anyagnak, mészsóknak lerakódása. E mészlerakódások kizárólag a kötőszövet-rend­szerre szorítkoznak, főleg ízületek körül keletkeznek, a­nél­kül, hogy az ízülettel, vagy az ízületet alkotó csontokkal összefüggésben volnának. Az ízületek körül s főleg az izmok környezetében való lerakódásukkal az ízületek szabad moz­gását korlátozzák és így többé-kevésbbé súlyos zsugorodá­sokhoz vezethetnek. A betegség általában fiatalabb, a két első évtizedben levő egyéneket támad meg, minden feltűnőbb, hirtelen jelentkező bevezető tünet: láz, fájdalom stb. nélkül, alattomosan kezdődik s lassan halad előre. A betegség ki­látása Gaza szerint általában nem rossz, a­mennyiben javulás bekövetkezhetik, rendszerint egyéb, közbejövő betegség foly­tán válik halálossá. A gyógyulásra több reményük van maga­sabb életkorú, mint fiatal egyéneknek. A betegségnek úgy klinikai lefolyása, mint kórboncztana teljesen tisztázott, csak keletkezésének okát fedi még ma is homály. A­mikor az általunk észlelt és jóindulatú lefolyásúnak látszó eset köz­lésére gondoltunk, tettük azt főleg abban a reményben, hogy a betegnek hosszabb időközönkint való részletes, pontos és minden irányban kiterjeszkedő megvizsgálásával talán a baj eredetét is sikerül megtalálni s ezzel kapcsolatosan a gyó­gyításhoz is biztosabb kézzel foghatnánk hozzá. Sajnos, a háború utáni viszonyok legyőzhetetlen akadályokat gördítettek a részletes vizsgálatok elé, úgy hogy egyelőre lemondva ezekről, az eset egyszerű ismertetésével kell megelégednünk. Mielőtt az eset leírására rátérnénk, álljanak itt főbb vonásaiban az idevágó irodalomnak adatai. A „calcinosis universalis“ elnevezést először Krause és Trappe használta egy betegségre, a­melyet kezdetben myosi­tis ossificansnak tartottak, de a­melyről az eset további ész­lelése folyamán kitűnt, hogy attól igen sok tekintetben külön­bözik. Profichet-é az érdem, hogy a franczia irodalomban különféle elnevezések alatt közölt eseteknek egységes kór­formába való tartozását ismerte fel; ezek: Teissier, Curtillet et Der, Derville, Duret, Milian, Lexa (Poncet esete), Renon et Dufour esetei, a­melyekhez hozzájárul még Morell-Lavallée és végül Jeanne esete, a­mely utóbbit használta fel Profichet dolgozata anyagául. Ezek közül azonban ki kell választani Milian első, valamint Milian és Neveu közösen tárgyalt ese­tét, mint a­melyek minden valószínűség szerint nem tartoznak a calcinosis interstitialis universalis kórképhez. Ezek szerint a franczia irodalomban nyolcz eset ismeretes. A német irodalomban Wolf ír le 1902-ben egy esetet; 1904 ben Wildholz ugyancsak egyet. Wildbolz említi mun­kájában Riehl­nek az övéhez hasonló esetét, a­melyet azon­ban szintén nem számíthatunk a calcinosis interstitialis uni­versalis kórképéhez. 1905-ben Dunin közölt két esetet s ugyanebben az évben Lewandowsky egyet. 1906-ban Neu­­wirth, 1907-ben Dietschy közöl egy-egy esetet. 1909-ben közli Krause és Trappe már calcinosis interstitialis névvel azt az esetet, a­melyet kezdetben myositis ossificansnak tar­tottak. 1910 ben Tilp mutatott be egy esetet, 1912-ben Versé közölte egy esetnek részletes kórtani leírását, ugyanazét, a­melynek klinikai részét Gaza dolgozta fel. Végül 1918-ban Mosbacher közölt egy esetet. Feltűnő e közleményekben, hogy a betegek nagyobb része, az eseteknek mintegy 60%-a fiatal volt s hogy a beteg­ség első tünetei majdnem kivétel nélkül a végtagokon s az ízületek körül jelentkeztek. Feltűnő továbbá, hogy az esetek legnagyobb részében a betegség minden kimutatható ok nél­kül, jóformán észrevétlenül fejlődött s végül, hogy a meg­betegedés lényegét alkotó mészlerakódások, a pontosan ész­lelt és idetartozó esetek tanúsága szerint, kizárólag a szer­vezet kötőszöveti részében voltak csak kimutathatók. A lera­kódott mészsók vegyileg az esetek túlnyomó részében phos­­phorsavas calciumból s e mellett részben szénsavas calcium­­­ból állottak. Kórtörténet: J. Aladár, 8 éves. Anyja, húga élnek, egészségesek; apja az 1914—18-iki háborúban esett el. Családjában ilyen vagy hasonló meg­betegedés nem fordult elő. Beteg sohasem volt. Húga 1919-ben influen­zában betegedett meg, de ő — noha folyton húga mellett tartózkodott — nem lett beteg. Anyja igen élénk fiúnak mondja. Nem ingerlékeny, idegenek között kissé félős. Jó tanuló. Betegsége 1917 áprilisában kezdődött. Éjjelente arra ébredt, hogy a bal lába elzsibbadt. Fájdalmai sem spontán, sem nyomásra, sem mozgáskor nem voltak. Előzőleg nem halt meg, lázas nem volt. Ugyanebben az időben anyja észrevette, hogy a bal térdhajlat­ban kis,­körülírt, tömött tapintatú göb fejlődik, a­mely lassan növe­kedni kezdett. Az első göb megjelenésével körülbelül egyidejűleg ha­sonló, lencsényi-borsónyi nagyságú göbök támadtak mindkét oldali elülső hónaljredőben. E göbök fájdalmasak nem voltak, felettük a bőr épnek látszott, nem gyuladt, a karok mozgását semmi irányban sem gátolták. Ugyanez év júniusában az elülső hónaljredőkben a bőr alatt már nagyobb terjedelmű megkeményedések voltak tapinthatók, a bal térd­hajlat bőre alatt mindinkább nagyobbodó megkeményedés pedig felfelé terjedt a czomb hátulsó felszínén, majdnem a c­omb felső harmadáig. E megkeményedések a karok szabad mozgását most sem akadályozták , a járást azonban annyiban zavarták, hogy — az időközben a térhajlat­ban lassan kifejlődött zsugorodás következtében — a beteg, a­nélkül, hogy fájdalmai lettek volna, nem az egész bal lábával, illetőleg sarká­val lépett a földre, hanem csak a lábujjaival. 1917 júliusában próbakimetszést végeztek és izomelcsontosodást (myositis ossificans) állapítván meg, műtétet nem találtak czélszerűnek.

Next