Orvosi Hetilap, 1924. február (68. évfolyam, 5-8. szám)

1924-02-03 / 5. szám

68. évfolyam, 5. szám, Budapest, 1924 február 3 ORVOSI HETILAP Alapította MARKUSOVSZKY LAJOS 1857-ben. Folytatták: ANTAL GÉZA, HŐGYES ENDRE, LENHOSSÉK MIHÁLY és SZÉKELY ÁGOSTON. Szerkeszti és kiadja: a vallás- és közoktatásügyi minister úr támogatásával és megbízásából a magyar orvosi facultások sajtóbizottsága HERZOG FERENC VÁMOSSY ZOLTÁN ISSEKUTZ BÉLA KUBINYI PÁL GORKA SÁNDOR REUTER CAMILLO BÉLÁK SÁNDOR CSIKY JÓZSEF FELELŐS SZERKESZTŐ­­ VÁMOSSY ZOLTÁN EGYETEMI TANÁR SEGÉDSZERKESZTŐ I HUZSY IMRE. TARTALOM: EREDETI KÖZLEMÉNYEK: Kluge Endre : Nyomásfokozódás a hátsó koponyagödörben és az öreglik. Bradyteleokinesis (Schilder) és bradyteleophasia. (65—69. oldal.) Kovács Ferenc: Az áttételes petefészek­rákról. (69—70. oldal.) Váró Béla: Kielland-fogó alkalmazása a fajra. (70—72. oldal.) Klinikai előadás. Jancsó Miklós: A pellagráról. (72—76. old.) Therapia. Ambrus József: Az A. Adam-féle savanyútej. (76—77. o.) Lapszemle. Belorvostan. — Gyermekorvostan. — Urológia. (77-78. oldal.) Könyvismertetés. (78—79. oldal.) Bókay János: Semmelweis-serlegbeszéd a Budapesti Orvosi Kaszinó 1924 január hó 28-án tartott összejövetelén. (79. old.) A Budapesti Kir. Orvosegyesület 1924 január 26-i ülése. (79-80. oldal.) Heti krónika. (80—81. oldal.) Vegyes hírek. (81. oldal.) EREDETI KÖZLEMÉNYEK A kir. m. Erzsébet-tudományegyetem ideg- és elmeklini­kának (igazgató: Reuter Kamillo egyet. nyilv. r. tanár) és a lipótmezei m. kir. áll. elmegyógyitóintézet közleménye. Nyomásfokozódás a hátsó koponya­gödörben és az öreglik. Bradyteleokinesis (Schilder) és bradyteleophasia. Irta: Kluge Endre dr. egyet. m. tanár. Th. Meynert egyik munkájában felhozza Platon nézetét, hogy t. i. az istenek az agyvelőt, mivel szerveze­tünknek ez az uralkodó és a legistenibb része, a legtöké­letesebben helyezték el, és pedig akként, hogy a földgolyó mintájára a golyó formájába öltöztették. Platon úgy látszik tévedett, a koponyaüreg nem mondható valami hibátlan alkotásnak, hiszen a csontos koponyaüreg tökéletlenségei nem egyszer okoznak betegséget. Mér­pedig az agyvelő és a koponyacsontok, még inkább az agynyomás és a koponyacsontozat zavarai között a legszorosabb össze­függés van, mint azt már Tillmann is hangsúlyozta. Nem valami régóta ismeretes azonban az, hogy a koponyaüreg nagysági viszonyai a hátsó koponyagödör megbetegedései közt is szerepet játszanak. Gierlich pl. a hátsó koponyagödör megbetegedéseinek tüneteiről és differentialdiagnosisáról szóló derék kis munkájában (1910) még semmit sem említ meg erről. Úgy látszik, Sommer volt az első, aki felismerte, hogy milyen jelentősége van a hátsó koponyagödörnek és az ezt alkotó csontfalaknak az epilepsia kérdésében, utána következtek Anton tanul­mányai. Anton azt állítja, hogy a hátsó koponyagödörben bekövetkező subtentoriális nyomásfokozódás epilepsiái rohamokat tud okozni; elsősorban ugyan a kisagyvelő nagysági viszonyaira gondol, de fontos az is, minő álla­potban van maga a hátsó koponyagödör, amit legjobban az bizonyít, hogy nem marad hatástalan az ú. n. subten­torialis nyomáscsökkentő műtétel. (Anton­ Voelcker.) Epi­­lepsiásoknál a hátsó koponyagödör vagy tágult, vagy kisebb a kelleténél és ezt már élőkön meg lehet állapítani röntgennel, miként azt Goldstein is megerősíti. (Ganter munkájáról írott referátumában.) Ganter azt találta, hogy a kisagyvelőnek magasabb súlymennyiségei epilepsiások­­nál majdnem kétszer olyan gyakran találhatók, mint idiótáknál. Nálunk Török tanár közölt esetet, melyben füleredetű cysta arachnoidalisnak ismétlődő megtelődése a subtentoriális nyomást fokozta és ezáltal epileps­ás rohamokat okozott. Rieger és Reichardt ismeretes vizsgá­latai a koponyakapacitás mérésével foglalkoztak, de a hátsó koponyagödör nagysági viszonyaira nem terjeszked­nek ki különösebben. Legújabban Schüller intézetében Hoshiro Sho foglalkozott direkt a hátsó koponyagödör röntgenológiai és volumenometriás felmérésével. Tabel­lákban sorolja fel a hátsó koponyagödörnek absolut és relatív (viszonyítva az egész koponyaüreghez) kapacitá­­sára vonatkozó adatait, figyelembe veszi a nemi és faji különbségeket és három átmérőt választ ki: 1. a török­nyereg kápája hátsó színétől az eminentia cruciata köz­pontjáig terjedő távolságot, 2. a sulcus tranversusok felső partja közötti maximális távolságot, 3. az öreglik hátsó peremének az előbbi hosszátmérőtől számított merőleges távolságot, megállapította, hogy a nőknél a hátsó koponya­gödörnek úgy abszolút, mint relativ capacitása többnyire nagyobb, hogy a relativ capacitás fiataloknál nagyobb valamivel, az absolut capacitás ellenben az életkorral fokozódik. Már­pedig a hátsó koponyagödör térviszonyai szo­rosan összefüggenek az öreglik állapotával. 1921-ben két esetet közölhettünk, melyekben térszűkítő folyamatok (1. glioma cerebelli, 2. hydrocephalus) akként igyekeztek a hátsó koponyagödörbeli nyomásfokozódáson könnyíteni, hogy az öreglik körül különböző kitágulási jelenségek mutatkoztak. Rámutattunk, hogy térszűkítő folyamatok esetében, ha már egyszer a varratok tágulékonysága megszűnt, a fontanellók lezáródtak és megszilárdult csont­boltozat áll a nyomásnak ellene, a csontok elváltozása elkerülhetetlen. Abból, hogy angolkórosaknál az öreglik környéke sülyed és így a két foramen jugulare elzáródván, most kitágulhat a két foramen mastoideum, azt láttuk, hogy a belső nyomás fokozódása képes arra, hogy a koponyaüreg nyílásait jelentékenyen kitágítsa. Láttuk ott, hogy az egész koponyaüregnek legmélyebb pontja éppen az öreglik, hogy a nyomás legerősebben a koponyaalapra nehezedik és így a szétlapuló clivus mentén az öregükhöz terelődik s ezért az öreglik körül találhatók a koponya­alapnak legelvékonyodottabb részletei. Kitágul tehát az öreglik, de ez még nem elég. Az öregliknak elülső pereme 1,5 cm-rel magasabban áll a középső sagittalisban mint a hátsó pereme (Poirier), az elülső peremét egy hármas, sőt helyenként négyes rétegű szalagberendezés fűzi a gerincoszlophoz, a hátulsó peremét ellenben az egyetlen membrana atlantooccipitalis takarja. A kitágult öregükön át lefelé ható nyomás már most eltávolítja egymástól a nyakszirtcsontot és az atlast, betegeink tehát maximálisan előrehajtott, feszesen fixált fejtartással járnak , mivel pedig az oblongata a kitágult öregükön át a gerinccsatornának felső, kitágult portiójába mintegy csapszerűen benyomul és a felette itt kifeszülő lágyrészek kívülről könnyen be­­türemíthetők, ezeket a betegeket nemcsak az ott alkal­mazott brüszk fogások hozhatják életveszedelembe, hanem, mint közölt eseteinkben is történt, a feszes fejtartásnak

Next