Orvosi Hetilap, 1926. október (70. évfolyam, 40-44. szám)
1926-10-03 / 40. szám
70. évfolyam 40. szám Budapest, 1926 október 3 ORVOSI HETILAP Alapította MARKUSOVSZKY LAJOS 1857-ben. Folytatták: ANTAL GÉZA, HŐGYES ENDRE, LENHOSSÉK MIHÁLY ÉS SZÉKELY ÁGOSTON. Szerkeszti és kiadja : a vallás- és közoktatásügyi minister úr támogatásával és megbízásából a magyar orvosi fakultások sajtóbizottsága : HERZOG FERENC VÁMOSSY ZOLTÁN ISSEKUTZ BÉLA POÓR FERENC GORKA SÁNDOR REUTER CAMILLO BÉLÁK SÁNDOR CSIKY JÓZSEF FELELŐS SZERKESZTŐ: VÁMOSSY ZOLTÁN EGYETEMI TANÁR SEGÉDSZERKESZTŐ : BÍRÓ ISTVÁN. TART EREDETI KÖZLEMÉNYEK: Germán Tibor: Az otogen sinusthrombosissal kapcsolatos egyéb intracranialis szövődményekről az utolsó 10 év kórházi beteganyaga alapján. (1079—1082. oldal.) Csapody István: Szemüreg-alkotás. (1082—1083. oldal.) Melczer Miklós: A vérsavó phenolasetartalmáról normális és kóros körülmények között. (1083—1084. oldal.) Török Gábor: Csecsemők vérének katalytikus hatásáról(1084-1087. oldal.) Szirmai Frigyes: A Meinicke-féle zavarosodási reactio gyakorlati jelentőségéről. (1087—1089. oldal.) Sailer Károly: Epekőbetegség ritka szövődményének két esete. (1089—1090. oldal.) Kováts István: Hármas iker-szülés esete. (1090—1091. old.) A LOM. Sarbó Artúr: A Kiss Gyula-féle arany sol-reactio szolgáltatta jellegzetes colloid-görbék. (1091. oldal.) összefoglaló ismertetések. Grósz Emil: A trachomaellenes védekezés Egyptomban. (1092. oldal.) Blaskó Róbert: A davosi iskola irányelvei a pneumothorax javallatának felállításában tüdőtuberculosis esetén. (1093—1097. oldal.) Lapszemle. Belorvostan. — Sebészet. — Urológia. — (1097—1100. oldal.) Könyvismertetés. (1100—1101. oldal.) A stockholmi nemzetközi élettani kongresszus. (1101— 1103. oldal.) Grósz Emil: Az oxfordi szemész-kongresszus. (1103. old.) Brehmer századik születésnapja. (1104. oldal.) Vegyes hírek. (1104—1106. oldal.)______________________ EREDETI KÖZLEMÉNYEK A budapesti kir. magy. Pázmány Péter Tudományegyetem fülészeti klinikájának közleménye (igazgató: Krepuska Géza dr. egyetemi ny. r. tanár). Az otogen sinusthrombosissal kapcsolatos egyéb intracranialis szövődményekről az utolsó 10 év kórházi beteganyaga alapján.* Irta: Germán Tibor dr. egyetemi tanársegéd. (Első közlemény.) Az otogen sinus phlebitis thrombotisans műtéti statisztikája igen kedvezőtlen számokat tüntet fel. Sajátságos, hogy Zaufal óta, aki 1880-ban ajánlotta először a vena jugularis interna alákötését és a sinus sigmoideus feltárását és kitakarítását, tehát csekély változtatással a ma érvényben lévő műtéti eljárást, a gyógyulási statisztika kevés haladást tud felmutatni. Körner szerint 32%, mások szerint ennél lényegesen magasabb az operált esetek halálozási százaléka. Egy 1922-ben megjelent közleményemben, ahol a tanszék négy évi műtéti anyaga más szempontból nyert feldolgozást, 488 halálozási százalékot találtam. Vajjon mi lehet ennek az oka? Mindenekelőtt az, hogy az esetek későn kerülnek műtét alá, akkor, mikor már generalizált fertőzéssel állunk szemben. Természetes, hogy ezeknek a gyógyulási százaléka messze mögötte marad azoknak az esetekének, melyekben a műtétet még olyankor végezzük el, mikor a sinusban képződött thrombus még nem esett szét, thrombusrészletekkel és baktériumokkal még nem árasztotta el a szervezetet. (Sajnos, mint kórtörténeteink anamnestikus adataiból kitűnik, sinusműtéteink tetemesen nagyobb részét az „elkésett“ esetek teszik.) Talán ennek tulajdonítható az a nagy különbség is, mely a heveny és idült esetek lefolyásában mutatkozik. Míg ugyanis a heveny esetek szép számban gyógyulnak meg, addig az idült esetek azok, melyek annyira rontják a sinusthrombosis gyógyulási statisztikáját, s ha kissé túl nagy is ez a különbség pl. Rosenblatt statisztikájában, aki 100 haláleset közül 907-et ír a heveny, 903-et pedig az idült esetek rovására, kétségtelen, hogy bizonyos különbséget valamennyi észlelő talált. (Most 100 operált esetéből elvesztett 64-et, ebből 19 heveny, 45 idült volt; a mi legutóbbi 10 évi anyagunknál a heveny esetek gyógyulási száma 65%, az idült eseteké 38,9%.) Kórtani elgondolás alapján ennek az ellenkezője volna várható, mert mi sem természetesebb, minthogy a szervezetnek az idült, esetleg éveken át tartó gyulladás folyamata alatt kellő idő állott rendelkezésére a genykeltők elleni védekezésre, ellentétben a heveny folyamatokkal, melyeknél a baktériumok minden előkészület nélkül szólítják harcba a szervezet védőberendezéseit. A helyzet azonban az, hogy az idült gyulladások kapcsán fellépő szövődményeknél rendszerint exacerbatióval kapcsolatosan virulentiafokozódás következik be, avagy új, a szervezetnek idegen baktériumok kerülnek a vérpályába, csakúgy, mint a heveny eseteknél, míg azonban előbbiek protradált, rendszerint fájdalommentes lefolyás miatt nem is állanak orvosi észlelés alatt, addig utóbbiaknál a sinus megbetegedését megelőző heveny dobüregi láb annyi subjectív kellemetlenséggel jár, hogy az orvosi megfigyelés ritkán marad el s így a veszedelmes szövődményeket sokszor jóformán keletkezésük pillanatában sikerül megállapítani. Egy másik oka a műtéti statisztikák kedvezőtlen voltának magában a műtéti eljárásban keresendő. Tudjuk, hogy a műtét célja a beteg sinusszakasz kiiktatása a vérpályából. Ezt a célt osztályunkon a vena jugularis interna alákötése, a sinus transversus épszakaszig történő kikészítése, majd leszorítása a csont és a sinus közé helyezett kemény tampon segítségével, a beteg sinusszakasz feltárása, kitakarítása és a lateralis sinusfal gyökeres eltávolítása révén igyekszünk elérni. Mennyire tökéletlen munkát végez a sebész, aki az általános állapot és a helyi lelet alapos mérlegelése nélkül bármelyiket ezek közül elmulasztja! Márpedig vannak, akik a jugularis alákötését rendszeresen mellőzik (Grünberg), mások alárendelt jelentőséget tulajdonítanak neki; ismét mások a sinus transversus leszorítását hagyják el. Természetes, hogy a kiiktatás * Előadatott a Kir. Orvosegyesület etológiai szakosztályának 1926 május 27-i ülésén.