Orvosi Hetilap, 1927. április (71. évfolyam, 14-17. szám)
1927-04-03 / 14. szám
HERZOG FERENC VÁMOSSY ZOLTÁN ISSEKUTZ BÉLA POÓR FERENC GORKA SÁNDOR REUTER CAMILLO BÉLÁK SÁNDOR CSIKY JÓZSEF FELELŐS SZERKESZTŐ: VÁMOSSY ZOLTÁN EGYETEMI TANÁR__________________________________________SEGÉDSZERKESZTŐ : BÍRÓ ISTVÁN. 71. évfolyam 14. szám Budapest, 1927 április 3 ORVOSI HETILAP Alapította MARKUSOVSZKY LAJOS 1857-ben. Folytatták: ANTAL GÉZA, HŐGYES ENDRE, LENHOSSÉK MIHÁLY ÉS SZÉKELY ÁGOSTON. Szerkeszti és kiadja : a vallás- és közoktatásügyi minister úr támogatásával és megbízásából a magyar orvosi facultások sajtóbizottsága. TARTALOM: EREDETI KÖZLEMÉNYEK: Kubányi Endre és Jakab Mihály: Szövettúlélési és kórszövettani adatok a transplantatio biológiájának tanulmányozására. (365—370. oldal.) Minder Gyula: Intravénás glukose-injectiók gonorrhoeás folyamatok esetén. (370—372. oldal.) Horváth Béla: Bőrszarvképződés a szemhéjon. (372— 373. oldal.) Khoór Jenő és Csontos Elemér: A „bízol“ mint antilueticum. (374—375. oldal.) Liebmann István: A széles szalag desmoid daganatairól. (375-377. oldal.) Poór Ferenc: A bőr fertőző ártalmairól. (377—380. oldal.) Lapszemle. Belorvostan. — Sebészet. — Urológia. — Gégészet. — Szülészet és nőgyógyászat. — Fülgyógyászat. (380—383. oldal.) Könyvismertetés. (383—384. oldal.) A Kir. Orvosegyesület márc. 26-i ülése. (384—385. oldal.) Közkórházi Orvostársulat március 23-i ülése. (385— 386. oldal.) Az Apponyi Poliklinika márc. 17-i ülése. (386. oldal.) A gynaekologiai szakosztály március 17-i ülése. (386— 387. oldal) Honvédorvosok Tud. Egy. márc. 22-i ülése. (388. oldal.) Az Erzsébet Egyet. Tud. Szöv. orvosi szakosztályának márc. 11-i ülése. (388. oldal.) A Szegedi Egyetembarátok Egyesülete orvosi szakosztályának márc. 19-i ülése. (389. oldal.) Gy. Magyary-Kossa Gyula: Bugát és a magyar orvosi nyelv. (389-392. oldal.) Vegyes hírek. (392—393. oldal.) EREDETI KÖZLEMÉNYEK A budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem II. sz. sebészeti klinikájának (igazgató: Bakay Lajos dr. egyet. ny. r. tanár) közleménye. Szövettúlélési és kórszövettani adatok a transplantatio biológiájának tanulmányozására.* írta: Kubányi Endre dr. és Jakab Mihály dr. egyetemi tanársegéd. (Műmellékleten 9 ábrával.) A szövetátültetés tana a sebészetnek a biológiával legszorosabb vonatkozásban álló fejezete. A szövetátültetés kérdése: sebészi biológia — amennyiben mindenkor mindkét tényező összhangjától függ. A sebészi körülményeket az asepsis, az átültetendő szövet megválasztása, a terület előkészítése, az utókezelés és az általános sebészi felkészültség szabja meg. A biológiai tényezők fogalmát a szövetadó és szövetigénylő közötti rokonság foglalja magában, amit Endersen „biochemiai factor“-nak nevez. Eddigi ismereteink alapján az autoplastikus transplantatiók megfelelő eljárás mellett legtöbbször sikerrel járnak, a homoioplastikus szövetátültetések csak egyes — eddig pontosan még nem körvonalazott — esetekben vezetnek célhoz, a heteroplastikus transplantatio mindezideig eredménytelennek bizonyult. Jelen dolgozatunkban a homoioplastikus szövetátültetés biológiai vonatkozású kérdéséhez saját kísérleteink alapján szólunk hozzá. A tudomány mai állása alapján tisztán áll előttünk, hogy a homoiotransplantatio sikerének lényege a szövetigénylő és adó vérének, illetve szövetnedveinek chemismusbeli különbségében keresendő. Valamely szövetdarab átültetésének sikere vagy sikertelensége a két individuum fehérje, lipoid, fermentjeinek stb. összhangjától, illetve differentiáltságától függ. Minden szervezet a reánézve idegen fehérjével szemben ellenanyagokat produkál, s azt leépíteni igyekszik. A különböző egyéni fehérjék chemiai szerkezetük finomságában különbségekkel bírnak, úgyhogy ezen differentiák adják meg az egyéni specificitást. A homoioplastikus transplantatio kérdésének jövője attól függ, hogy vájjon sikerül-e módot találni az egyes, individuumok közötti egyéni jelleg áthidalására. A sebészi biológia eddig két irányban keresi ezt az utat. Az egyik irányt itt csak röviden említjük meg. Hivatkozunk, Sokoloff, Rohde és mások vizsgálataira, akik a vér, vérplasma, továbbá az átültetendő szövetféleségekből (pl. thyreoidea) készített extractum előzetes és kölcsönös befecskendezése által igyekeztek a szövetadó és igénylő individuumok szövetchemismusát áthangolni, „rokonságba hozni“. A német szerzők ezen törekvéseket „Umstimmung“, „Desensibilisierung“ elnevezéssel jelölik. A másik irányt a vérátömlesztéshez alkalmas vér megválasztására szolgáló eddigi ismereteink jelölték meg. Felvetődött az a természetszerű kérdés, hogy nem állanak-e fenn a szövetátültetésnél is kedvezőbb biológiai feltételek azon esetekben, ahol a szövetadó és igénylő megválasztása a vérátömlesztésnél fennálló szabályok analógiájára történik. Vájjon nem tapadnak-e meg inkább előzetesen kivizsgált, oly egyénekről vett szövetdarabok, akikkel szemben az igénylő vérében agglutininek és lysinek nincsenek jelen. Amint tudjuk, az emberi vérnek határozott és állandó egyéni jellege van, amit legjobban érzéket azon tulajdonsága, hogy a vérsavó az egyik egyén vörösvértestjeit csomókba tereli, agglutinálja, a másik egyén vörösvértestjeit pedig nem. Ezen alapon különböztetjük meg az emberiség , ismert négy csoportját. Ezen csoportbeosztás adja meg a vérátömlesztés, kardinális tételét, amelyben csakis „megfelelő“ csoportbeli . A budapesti kir. Orvosegyesület 1926 évi Szenger Ede-díjat nyert pályamunka.