Orvosi Hetilap, 1927. április (71. évfolyam, 14-17. szám)

1927-04-03 / 14. szám

HERZOG FERENC VÁMOSSY ZOLTÁN ISSEKUTZ BÉLA POÓR FERENC GORKA SÁNDOR REUTER CAMILLO BÉLÁK SÁNDOR CSIKY JÓZSEF FELELŐS SZERKESZTŐ: VÁMOSSY ZOLTÁN EGYETEMI TANÁR__________________________________________SEGÉDSZERKESZTŐ : BÍRÓ ISTVÁN. 71. évfolyam 14. szám Budapest, 1927 április 3 ORVOSI HETILAP Alapította MARKUSOVSZKY LAJOS 1857-ben. Folytatták: ANTAL GÉZA, HŐGYES ENDRE, LENHOSSÉK MIHÁLY ÉS SZÉKELY ÁGOSTON. Szerkeszti és kiadja : a vallás- és közoktatásügyi minister úr támogatásával és megbízásából a magyar orvosi facultások sajtóbizottsága. TARTALOM: EREDETI KÖZLEMÉNYEK: Kubányi Endre és Jakab Mihály: Szövettúlélési és kórszövettani adatok a transplantatio biológiájának tanulmányozására. (365—370. oldal.) Minder Gyula: Intravénás glukose-injectiók gonorrhoeás folyamatok esetén. (370—372. oldal.) Horváth Béla: Bőrszarvképződés a szemhéjon. (372— 373. oldal.) Khoór Jenő és Csontos Elemér: A „bízol“ mint antilue­­ticum. (374—375. oldal.) Liebmann István: A széles szalag desmoid daganatairól. (375-377. oldal.) Poór Ferenc: A bőr fertőző ártalmairól. (377—380. oldal.) Lapszemle. Belorvostan. — Sebészet. — Urológia. — Gégészet. — Szülészet és nőgyógyászat. — Fülgyógyá­szat. (380—383. oldal.) Könyvismertetés. (383—384. oldal.) A Kir. Orvosegyesület márc. 26-i ülése. (384—385. oldal.) Közkórházi Orvostársulat március 23-i ülése. (385— 386. oldal.) Az Apponyi Poliklinika márc. 17-i ülése. (386. oldal.) A gynaekologiai szakosztály március 17-i ülése. (386— 387. oldal) Honvédorvosok Tud. Egy. márc. 22-i ülése. (388. oldal.) Az Erzsébet Egyet. Tud. Szöv. orvosi szakosztályának márc. 11-i ülése. (388. oldal.) A Szegedi Egyetembarátok Egyesülete orvosi szak­osztályának márc. 19-i ülése. (389. oldal.) Gy. Magyary-Kossa Gyula: Bugát és a magyar orvosi nyelv. (389-392. oldal.) Vegyes hírek. (392—393. oldal.) EREDETI KÖZLEMÉNYEK A budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem II. sz. sebészeti klinikájának (igazgató: Bakay Lajos dr. egyet. ny. r. tanár) közleménye. Szövettúlélési és kórszövettani adatok a transplantatio biológiájának tanulmányozására.* írta: Kubányi Endre dr. és Jakab Mihály dr. egyetemi tanársegéd. (Műmellékleten 9 ábrával.) A szövetátültetés tana a sebészetnek a biológiával legszorosabb vonatkozásban álló fejezete. A szövet­átültetés kérdése: sebészi biológia — amennyiben min­denkor mindkét tényező összhangjától függ. A sebészi körülményeket az asepsis, az átülte­tendő szövet megválasztása, a terület előkészítése, az utókezelés és az általános sebészi felkészültség szabja meg. A biológiai tényezők fogalmát a szövetadó és szövetigénylő közötti rokonság foglalja magában, amit Endersen „biochemiai factor“-nak nevez. Eddigi ismereteink alapján az autoplastikus transplantatiók megfelelő eljárás mellett legtöbbször sikerrel járnak, a homoioplas­tikus szövetátültetések csak egyes — eddig pontosan még nem körvonalazott — esetekben vezetnek célhoz, a heteroplastikus transplan­tatio mindezideig eredménytelennek bizonyult. Jelen dolgozatunkban a homoioplastikus szövetátültetés bio­lógiai vonatkozású kérdéséhez saját kísérleteink alap­ján szólunk hozzá. A tudomány mai állása alapján tisztán áll előt­tünk, hogy a homoiotransplantatio sikerének lényege a szövetigénylő és adó vérének, illetve szövetnedveinek chemismusbeli különbségében keresendő. Valamely szö­vetdarab átültetésének sikere vagy sikertelensége a két individuum fehérje, lipoid, fermentjeinek stb. összhang­jától, illetve differentiáltságától függ. Minden szerve­zet a reánézve idegen fehérjével szemben ellenanyago­kat produkál, s azt leépíteni igyekszik. A különböző egyéni fehérjék ch­emiai szerkezetük finomságában különbségekkel bírnak, úgyhogy ezen differentiák ad­ják meg az egyéni specificitást. A homoioplastikus trans­plantatio kérdésének jövője attól függ, hogy vájjon sikerül-e módot találni az egyes, individuumok közötti egyéni jelleg áthidalására. A sebészi biológia eddig két irányban keresi ezt az utat. Az egyik irányt itt csak röviden említjük meg. Hivatkozunk, Sokoloff, Rohde és mások vizsgálataira, akik a vér, vérplasma, továbbá az átültetendő szövet­­féleségekből (pl. thyreoidea) készített extractum elő­zetes és kölcsönös befecskendezése által igyekeztek a szövetadó és igénylő individuumok szövetchemismusát áthangolni, „rokonságba hozni“. A német szerzők ezen törekvéseket „Umstimmung“, „Desensibilisierung“ el­nevezéssel jelölik. A másik irányt a vérátömlesztéshez alkalmas vér megválasztására szolgáló eddigi ismereteink jelölték meg. Felvetődött az a természetszerű kérdés, hogy nem állanak-e fenn a szövetátültetésnél is kedvezőbb bio­lógiai feltételek azon esetekben, ahol a szövetadó és igénylő megválasztása a vérátömlesztésnél fennálló szabályok analógiájára történik. Vájjon nem tapad­nak-e meg inkább előzetesen kivizsgált, oly egyénekről vett szövetdarabok, akikkel szemben az igénylő vérében agglutininek és lysinek nincsenek jelen. Amint tudjuk, az emberi vérnek határozott és állandó egyéni jellege van, amit legjobban érzéket azon tulajdonsága, hogy a vérsavó az egyik egyén vörös­­vértestjeit csomókba tereli, agglutinálja, a másik egyén vörösvértestjeit pedig nem. Ezen alapon külön­böztetjük meg az emberiség , ismert négy csoportját. Ezen csoportbeosztás adja meg a vérátömlesztés, kardi­nális tételét, amelyben csakis „megfelelő“ csoportbeli . A budapesti kir. Orvosegyesület 1926 évi Szenger Ede-díjat nyert pályamunka.

Next