Orvosi Hetilap, 1927. szeptember (71. évfolyam, 36-39. szám)
1927-09-04 / 36. szám
71. évfolyam 36. szám Budapest, 1927 szeptember 4 FELELŐS SZERKESZTŐ: VÁMOSSY ZOLTÁN EGYETEMI TANÁR SEGÉDSZERKESZTŐ : BÍRÓ ISTVÁN. ORVOSI HETILAP Alapította MARKUSOVSZKY LAJOS 1857-ben. Folytatták: ANTAL GÉZA, HŐGYES ENDRE, LENHOSSÉK MIHÁLY ÉS SZÉKELY ÁGOSTON. Szerkeszti és kiadja : a vallás- és közoktatásügyi miniszer úr támogatásával és megbízásából a magyar orvosi facultások sajtóbizottsága: HERZOG FERENC VÁMOSSY ZOLTÁN ISSEKUTZ BÉLA POÓR FERENC GORKA SÁNDOR REUTER CAMILLO BÉLÁK SÁNDOR CSIKY JÓZSEF TART EREDETI KÖZLEMÉNYEK: Kluge Endre: Narkolepsia vagy enkephalitis. (1007—1010. o.) Takáts Géza: A pajzsmirigy hyperfunctio sebészi kezeléséről. (1010—1012. oldal.) Páll Gábor: Laboratóriumi vizsgálóeljárások és az Arneth—Schilling-féle vérkép értékelése chronikus adnextumorok és méhenkívüli terhességek operált eseteinél. (1012—1014. oldal.) Markovits Ferenc: A Mira glauberses gyógyvíz és az epehólyagcontractio. (1014—1016. oldal.) Keller Kálmán: A hőszabályozás zavara epidemiás enkephalitis után. (1016—1019. oldal ) Lévay István: Angina agranulocytotica érdekes esete. (1019-1020. oldal.) Pelláthy Béla: Gyógyító kísérletek natrium hydrocarbonicummal a szemészetben. (1020—1022. oldal.)_________ ALOM: Teschler László: Adatok a vérrel kevert liquor vizsgálatához. (1022—1023. oldal.) Válasz: Szarvas A. cikkére. (1023—1024. oldal.) Lapszemle. Belorvostan. — Sebészet. — Urológia. — Szülészet és nőgyógyászat. — Gyermekorvostan. (1024— 1027. oldal.) ,, Könyvismertetés. (1027. oldal.) SEf Magyar Gyermekorvosok Társaságának III. nagygyűlése. (1027—1030. oldal.) A pécsi vándorgyűlés. (1030. oldal.) fp/Biró Béla: Reflexió. (1030—1031. oldal.) /q Karczag László: A rákkutatás néhány problémája és a szövettenyésztés. (1031. oldal.) a‘cdLQ Heti krónika. (1031—1033. oldal.) Vegyes hírek. (1034—1035. oldal.) *■___________ EREDETI KÖZLEMÉNYEK Az Országos Munkásbiztosító Pénztár Budapest Máriatéri ideggyógyászati osztályának közleménye. Narkolepsia vagy enkephalitis. írta: Kluge Endre dr. egyetemi magántanár, a fenti rendelés vezetője. Álomzavarokkal járó betegségek értelmezésében mindaddig nehéz eligazodnunk, amíg az alvás lényegére és keletkezésére vonatkozó elméletek végleges megállapodásukhoz el nem jutottak. A máig felmerült, úgynevezett álomelméleteket célszerűen négy csoportra oszthatjuk. A physiologiai magyarázatok sorában elsősorban Pflüger nézetét említjük, aki az álom okának az agyvelőben levő intramolekuláris oxygenhiányt tartotta, de az idegingerek szerepét is elismerte az ébrenlét okozásában. Az utóbbit bizonyították Heubel kísérletei, aki békákat száz esetben kivétel nélkül, galambokat és kacsákat pedig kevés kivétellel elaltatott, ha mozdulatlanul tartva őket, szemüket beárnyékolta és szagokat, valamint zajokat a leggondosabban kizárt. Ugyancsak a külső ingerek távolmaradásával magyarázta egy évvel később, 1877-ben Strümpell az álom keletkezését, aki egy nagy kiterjedésű anaesthesiában szenvedő betegét figyelte meg, aki csak egyik szemével látott, csak egyik fülével hallott és aki azonnal elaludt, mihelyt ép szemét bekötötték és ép fülét eldugaszolták. Mindez a legteljesebb összhanban volt az akkor divatos és az idegingerületnek ingerekből való táplálkozásáról szóló Verworn-féle elmélettel és így általánosan elterjedt, nem csoda, hogy még egy félszázad múlva is reáhivatkoznak az orvosi ismeretekkel csak másodkézből rendelkező psychológusok (Aall, Pikier, stb.). A psychológusokról ugyanis újabb álomelméletek erednek. Claparéde az álmot célszerű és céltudatos ösztönnek tartja, követője ebben Pikier, aki nem az álmot, hanem az ébrenlétet tartja elsődleges ösztönnek, az éberség vágya, mint ő mondja, Wachrigkeit, gátlásos állapotban van az álom idején. Hivatkozik Piéronra, aki az alvásban megakadályozott kutyák liquorját más kutyákba fecskendezve, ezeket is álomszerű állapotba ejtette és mégis az álom psychologiai magyarázatára törekszik. A következő magyarázatcsoportok nagy része annak az elvnek különböző alkalmazása alapján áll, melyet Purkinje már 1846-ban kifejtett, mondván, hogy az álom oka az agyvelőkéreghez és onnét elvezető agyvelőpályák blokádja, megszakítása. Gayet az agyvelő központi szürkeállományának ellágyulása esetében pathologiás aluszékonyságot tapasztalt és ennek alapján, valamint az 1890-es év alvásenkephalitis járványa kapcsán, amit akkor Wernicke-féle poliomyelitis superiornak neveztek, Mauthner volt az, aki határozottan megjelölte az agyvelőnek egy bizonyos részét, mint amely az alvással szoros kapcsolatban van. Kiindulva abból, hogy a normális alvás idején is megváltozik a szemizmok állása és ptosis mutatkozik, a gócot a szemizommagvak körül vétte és észleleteiben meg is találta az aquaeductus Sylvii kezdetén és a 3. agyvelőgyomrot körülvevő szürkeállományban. Az egészséges alvás, szerinte, ennek a gócnak a kifáradása. Economo is megtalálta histológiailag ugyanennek a tájéknak a sérüléseit az 1917-es epidémiában, de ő még tovább is ment. Szerinte az agyvelőgyulladásos aluszékonyság más, mint a normális alvás. Mivel pedig a choreiformis mozgással járó enkephalitis, amely valamivel orálisabban, a striatum aljában szokott lokalizálódni, nem hogy aluszékonysággal, hanem álmatlansággl járhat, sőt ismeretes tünet az alvási typus inversiója, amely— mint tudjuk — éppen a striatumbeteg elaggottaknál mutatkozik gyakran, felvette, hogy az alvás agyvelői szubstratuma két részből áll, egyik a szemizmok éberségi állásban való tonizálására szolgál, a másik az alvásihelyzetben való tónusát adja meg a szemizmoknak, azutóbbi a Mauthner-féle helyen van, a másik valamivel előbbre és a kettő antagonistikusan működik. Ezt elfogadja Gamper és Lotmár is, bár a striatum tájon, orálisabban fekvő góc felvételét szövettani leletek idáig alá nem támasztják. Érdekes, hogy Lotmár sem tudja a gócot mint alvásközpontot elfogadni, mert annak elpusztulása, kiesése okozza az aluszékonyságot s így functiója az ébrenlét biztosítása, tehát éberségi központról kellene beszélni. Nem lehet tehát e központ izgalmára (L. R. Midler, Greving), vagy — miután az álomban a parasym-