Orvosi Hetilap, 1928. december (72. évfolyam, 49-53. szám)
1928-12-02 / 49. szám
72. évfolyam________________ 49. szám. Budapest, 1926 december 2 ORVOSI HETILAP Alapította MARKUSOVSZKY LAJOS 1857-ben. Folytatták: ANTAL GÉZA, HŐGYES ENDRE, LENHOSSÉK MIHÁLY ÉS SZÉKELY ÁGOSTON Sarkaszii is kiadja: a vallás, és közoktatásügyi minister úr támogatásával és megbízásából a magyar orvosi facultások sajtóbizottsága: HERZOG FERENC VÁMOSSY ZOLTÁN ISSEKUTZ BÉLA POÓR FERENC GORKA SÁNDOR REUTER CAMILLO BELAK SÁNDOR CSIKY JÓZSEF FELELŐS SZERKESZTŐI VÁMOSSY ZOLTÁN egyetemi tanár segédszerkesztői FRITZ ERNŐ KUBINYI PÁL 1870-1928. Semmelweis kathedrája ismét megüresedett. Alig múlt két éve, hogy boldogult Bársony Jánost eltemettük s immár utóda is elköltözött szebb és jobb hazába; alkalma sem volt reá, hogy tanszékén megmelegedjék. Derűs, boldog fiatalság után munkás, sikerekben gazdag férfikor szakadt meg Kubinyi Pál halálával oly tragikusan, amihez hasonlót csak a görög sorstragoediákban olvasunk. Kubinyi Pál a szerető, úri szülőházból olyan kincseket hozott magával az életre, ami záloga lehetett a legszebb, jövőnek: minden szépért és jóért rajongó szív dobogott, tele izzó hazafisággal, munkaszeretettel; művelt, okos, tiszta józan fő ékesítette daliás termetét. 1893-ban állott be közénk a Tauffer-klinikára; mint az ifjú Siegfried jelent meg előttünk, megnyerve mindenkinek szeretetét, bizalmát, barátságát, ami meg nem szűnt a sírig. Mesterünk korán felismerte e nagyműveltségű fiatal orvos hivatottságát, Kubinyi rövidesen oszlopos tagja lett a klinikának s páratlan szorgalommal dolgozott, számos irodalmi dolgozata mellett a méhrákról szóló nagy tanulmányát úgy a tanártestület, mint a kir. Orvosegyesület jutalommal tüntette ki. De a szorgos munkálkodás mellett Kubinyi arra is talált időt, hogy a művészeteket is ápolja s különösen a zene volt az, amivel szabad óráit eltöltötte. E mellett a sportnak csaknem minden ágát űzte, vívott, súlyt emelt, lovagolt, vadászott s bámulatos mértékletesen élve színre túl sokat törődött egészségévé, mintha sejtette volna, hogy ez az ő legsebezhetőbb oldala. Állami ösztöndíjjal bejárta Nyugat-Euópa művelt államainak egyetemeit, mindenhol becsülést szerezve a magyar névnek. 1908 ban a budapesti poliklinikai egyesület választotta meg főorvossá, ahol több mint egy évtizeden át működött. Rövidesen habilitatiót nyert egyetemünkön, ami csak jobban serkentette arra, hogy szaktudományát az irodalom terén is még behatóbban művelje. 1918-ban a kolozsvári Ferenc József egyetem, a Szabó Dénes halálával megüresedett szülészeti tanszékre hívta meg, de az összeomlás folytán állását el nem foglalhatta. Mint megbízott tanított a Budapestre menekült Ferenc József-egyetemen, majd 1921-ben, amikor ez Szegeden nyert új otthont, egyetemével odaköltözött s rövid működése alatt nemcsak megnyerte Szeged egész társadalmának tiszteletét, becsülését, hanem egyik büszkesége lett a Ferenc József-egyetemnek. De a sors nem engedte, hogy munkás életét zavartalanul élvezhesse. Rázúdultak a sorscsapások. A háború alatt elvesztette egyetlen testvérét, akihez a leggyengédebb testvéri szeretet fűzte. Majd egyik gyermeke s ő maga is életveszélyes, súlyos műtéten esett át, amit keresztényi türelemmel viselt el. De eljött 1926 húsvétja s a feltámadás helyett rettenetes gyász borult a kis családra: imádott hitvese pár nap alatt elhúnyt, hátrahagyva a porig sújtott férjet három árvájával. Alig 10 nap múlva érte korunknak meghívása Bársony elárvult tanszékére. E meghívás állította valamennyire helyre az összetört férfi lelki egyensúlyát. De rövidesen újabb megpróbáltatás várt reá, influenzás tüdőgyulladás támadta meg, napokon át vívta halálküzdelmét s a Gondviselés megtartotta. Mikor kinevezése megjött, összeszedte meglépett családja romjait, felköltözött Budapestre, hogy átvegye klinikájának vezetését. Eset-napot összetéve dolgozott, rendezett, tanított, operált, mindent maga. Míg 1927 január 27-én nehéz műtét közben kihullott kezéből az operáló kés s a daliás férfi a műtőasztal mellett eszméletlenül esett össze. Mit érezhetett, mit szenvedhetett e munkás férfi lelke, mikor öntudatra ébredve látta, hogy jobb karja — mely hivatva lett volna gyermekeinek kenyeret keresni — tehetetlenül lóg le, hogy az atléta test nem tud lábraállni. Borzasztó sors ! Szivettépő látvány volt, amikor a nemrég még ép, erős férfit kocsiban tolták, majd mikor vonszolva hűdött testét, akadozó beszédjével megjelent közöttünk. De Kubinyi Pál férfi maradt szörnyű sorsában is, nem kelt panasz ajkán, sőt a „földiekkel játszó égi tünemény“ elhitette vele, hogy újra ép lesz s ismét kezébe veszi operáló kését, amellyel embertársain annyiszor segített. Amikor valamennyire mozogni tudott, újra kezdett tanítani, klinikáján töltötte a nap legnagyobb részét. Milyen energia kellett ehhez ! S aztán, hogy teljesen visszanyerje egészségét, szabadságra ment, de ekkor sem pihent, fáradhatatlanul dolgozott szülészeti tankönyvének megírásán , mígnem pár nappal ezelőtt aközben, hogy új könyvét tollba mondta, újabb agyvérzés lepte meg, elvesztette eszméletét, s többé nem volt ébredése. És ma itt állunk frissen hantolt sírja mellett, amelyben végre megpihent a boldogságra teremtett, de életének utolsó éveiben oly nehéz keresztet hordozó, jóságos ember. Kubinyi Pál a magyar orvostudomány egére bevéste nevét, mely emlékét fenntartja, mi meg a barátai, kartársai, szeretettel őrizzük emlékét e nemes, kegyetlen sorsát hősiesen viselő, korán elköltözött tanártársunknak, drága jó barátunknak ! Tóth István.