Orvosi Hetilap, 1930. augusztus (74. évfolyam, 30-34. szám)

1930-08-02 / 30. szám

74. évfolyam, 30. szám. Budapest, 1930 augusztus 2. ORVOSI HETILAP Alapította MARKUS­OVSZKY LAJOS 1857-ben. Folytatták: ANTAL GÉZA, HŐGYES ENDRE, LENHOSSÉK MIHÁLY SZÉKELY ÁGOSTON Szerkesztőbizottság: HERZOG FERENC ISSEKUTZ BÉLA GORKA SÁNDOR BÉLÁK SÁNDOR VÁMOSSY ZOLTÁN POÓR FERENC REUTER KAMILLÓ HÜTTL TIVADAR FELELŐS SZERKESZTŐ : VÁMOSSY ZOLTÁN EGYETEMI TANÁR SEGÉDSZERKESZTŐ : FRITZ ERNŐ TARTALOM: Vidakovits Kamill: Jancsó Miklós (1868—1930). (749. oldal.) Vitéz Jancsó István: A tuberculosis gyógyítása saját vérsavó­val és vérrel. (750—761. oldal.) Huth Tivadar és Szeld Endre: A vizelet H-ion concentratió­­jának meghatározása a­z urológiai sebészi megbetegedé­sekben, különös tekintettel a vese functiós képességére. (761—766. oldal.) Vitéz Kémeri Dezső­: A dyshidrosis és az ekzéma okai. (767- 769. oldal.) Klimes Károly: ,,Harmin’’ az encephalitis epidemica utóképei­nek gyógykezelésében. (769—771. oldal.) Genersich Andor: Röntgendiagnostikai forgatókészülék. (772— 773. oldal.) Miklós László: Összefüggés a hüvely bacteriumflór­ája és a terhesség időtartama között. (773—774. oldal.) Melléklet,: Az orvosi gyakorlat kérdései. (117—120. oldal.) Lapszemle és könyvismertetés (774—776. oldal és borítólap III. oldal). Ernyei István: Megjegyzések Zemplényi dr.: „A munkaképes­ség megállapítása és a kötelező felülvizsgálat” című cik­kéhez. (A borítólap III. oldalán.) Vegyes hírek (a borítólap IV. oldalán). JANCSÓ MIKLÓS 1868. október 14. — 1930. julius 19. A szegedi Ferenc József Tudományegyetemnek ismét nagy halottja van. Julius 19-én az esti órákban örökre lehunyta szemét gidófalvi Jancsó Miklós dr., a szegedi Egyetem belgyógyász-tanára. Jancsó Miklós Kolozsvárt született; a kolozsvári református kollégiumban nyert érettségit. Orvosi tanulmányait a kolozsvári Egyetemen végezte, hol 1892-ben avatták orvosdoktorrá. Pályája kezdetén — 1892—93-ban — a Szemészeti klinikának gyakornoka, de már 1893-ban Purjesz Zsigmond­ mellé szegődik, ezen évben gyakornok, sőt szeptember havában második tanársegéddé nevezték ki. 1896-ban első tanár­segédje a Belklinikának, 1901-ben megkapja a venia legendit. A következő évben adjunctussá lép elő. 1899 ben és 1901-ben külföldi tanulmányúton van, meglátogatja a Robert Koch-intézetet Berlinben és a breslaui belgyógyászati klinikát. 1911-ben főnökének nyugalomba vonulása után a Kar meghívására elfog­lalja a belgyógyászati klinika tanszékét. A világháborúban igazgatója lesz az új Pasteur-intézetben berendezett 500 ágyas hadikórháznak és igen fáradságos teendőket vállal mint az erdélyi Rokkantügyi hivatal belgyógyászati főfelügyelője. 1921-ben a kolozsvári Egyetemnek Szegeden történt elhelyezésével ott hagyja szeretett Erdélyét és követi az Egyetemet új székhelyére. Szűkös viszonyok között sok fáradozással hajlékot teremt a belgyógyászati klinikának a Fémipariskolában, melyből végre 1929. őszén az új klinika épületébe költözhetett át. Sajnos, új klinikáját csak papíron ismerte, mert az uj hajlékba csak fekve volt átszállítható. Majdnem egy évig volt néma tűréssel sokat szenvedő lakója klinikájának. Jancsó Miklós munkásságával nemzetközi nevet és elismerést vívott ki magának. Nagyobb munkái közül megemlíthetjük: „Tanulmány a váltóláz párásítóiról“ című könyvét. ..s melyért a Meszáros-díjat nyerte. Másik nagy műve Elfer Aladárral együtt írott tekintélyes kötet. Összehasonlító vizsgálatok a gyakorlatilag fontosabb saválló bacillusokról, melyért a szerzőket az Akadémia a Rózsay-díjjal tüntette ki. 1925-ben a budapesti Orvosegyesület levelező tagjává választotta. 1928-ban „A Salvarsan és rokon arsenobensol-származékok biológiai viselkedésére vonatkozó histológiai vizsgálatok“ című előadásával a Tauszie-díjat nyerte. Intensív irodalmi munkássága különben a belgyógyászatnak majdnem minden kérdésére kiterjedt és sok elismerést szerzett neki. Jancsó Miklós a nyilvánosságot kerülő, csendes visszavonultságban élő, olvasó, elmélkedő szellem volt. Nem szerette a nyilvános szereplést, élete legnagyobb részét a laboratóriumban és a kórteremben betegei között töltötte. E visszavonultságnak oka nagy részben gyenge szervezete. Nem volt nagyon közlékeny, gondolatait szavai néha teljesen leplezték és csak utólag árulták el érzelmeit jóságos csele­kedetei. Hogy milyen meleg szív lakozott benne, azt csak szűkebb körben árulta el, amikor mély bepillantás engedett szívébe, lelkébe. Természetrajongó volt, hiszen annak titkait kutatta egész életén át. Szabad óráit az erdőben, a réteken töltötte. Belső életének magva, tudományos kutatásain és klinikai működésén kívül egyetlen fia volt, érte aggódott, az ő kiváló tehetségének előmozdításán fáradozott. Betegségének első jelei mintegy két évvel ezelőtt jelentkeztek. Mint jó orvos, ő a nagy bajban is optimista volt, és csak az utolsó időben vesztette el reményét. Hősiesen viselte el nagy szenvedéseit, mígnem beteljesedett rajta a végzet. Július 22-én kísérte utolsó útjára családja szeretete, kortársai és tanítványainak ragaszkodása és tisztelete, valamint sok sok meggyógyult betegének részvéte. Nyugodjék békében ! Vidakovits Kamill dr.

Next