Orvosi Hetilap, 1931. március (75. évfolyam, 10-13. szám)
1931-03-07 / 10. szám
75. évfolyam, 10. szám. Budapest, 1931 március 7. ORVOSI HETILAP Alapította MARKUSOVSZKY LAJOS 1857-ben. Folytatták: ANTAL GÉZA, HŐGYES ENDRE, LENHOSSÉK MIHÁLY, SZÉKELY ÁGOSTON Szerkesztőbizottság: HERZOG FERENC ISSEKUTZ BÉLA GORKA SÁNDOR BÉLÁK SÁNDOR VÁMOSSY ZOLTÁN POÓR FERENC REUTER KAMILLO HÜTTL TIVADAR fELELŐS SZERKESZTŐ VÁMOSSY ZOLTÁN egyetemi tanár__________________________________segédszerkesztő ■ FRITZ ERNŐ TARTALOM: Orsós Jenő: A fiatalkori végtagelhalásokról. (225—228. oldal.) Fináczy Ernő: Halálos tüdőembóliák. (228—234. oldal.) Hetényi István és Holló Gyula: A vizelet összes szénsavának és bicarbonátjának meghatározása. (234—235. oldal.) Falta László és Incze Gyula: Halálos bárzsingsérülés kardnyelés következtében. (236—237. oldal.) Balázs Gyula: Halálos formaldehyd mérgezés. (237—238. oldal.) Melléklet: Az Orvosi Gyakorlat kérdései. (37—40. oldal.) Lapszemle: Belorvostan. — Sebészet. - Fülgyógyászat. Gyermekorvostan. — Gégészet. — Urológia. (238—241. oldal.) Könyvismertetés. (241. oldal.) Egyesületek ülésjegyzőkönyvei. (241—245. oldal.) Keller Lajos, Fekete Sándor és Szénásy József: Válasz az Országos Stefánia Szövetség nevében Johan Béla dr. „Az egészségvédelmi rendszerről, a védőnőkről és a hatósági orvosokról” című közleményére. (245—248. oldal.) Johan Béla: Megjegyzések a Stefánia Szövetség „Válasz . . .”ához (248. oldal és a borítólap III. oldalán.) Vegyes hírek: (a borítólap III. és IV. oldalán.) EREDETI KÖZLEMÉNYEK A debreceni m. kir. Tisza István Tudományegyetem sebészeti klinikájának (igazgató: Hüttl Tivadar dr., egyet. ny. r. tanár) közleménye. A fiatalkori végtagelhalásokról.* Irta: Orsós Jenő dr., tanársegéd.. Végtagelhalások létrejöhetnek vegyi anyagok, hő, magasfeszültségű villamos áram káros behatására, valamint a végtagot tápláló verőerek különböző erőművi sérülései után. Ismert tény azonban, hogy sokszor a végtagok a jelzett behatások nélkül is elhalnak. Ezek az ú. n. spontán gangraenák, amelyeknek okát az artériák különböző megbetegedéseiből származó elzáródásában találjuk meg. Ilyen érmegbetegedés elsősorban az ütőerek elmeszesedése. Az érelmeszesedés itt szó szerint veendő és nem vonható a valóságos arteriosclerosis, illetve scleratheromatosis kórbonctani fogalma alá. Különösen Orth, Monckeberg és Reitzke foglaltak ezen elkülönítés mellett állást. Az igazi scleratheromatosis az aortán és az egészen kis verőereken lép fel, míg a végtagok nagy verőerein nagyon ritkán fordul elő. Néhány ilyen esetet Bunge ismertetett. A közepes verőerekben, az ú. n. muscularis artériákban, az izomréteg elmeszesedése szokott előtérbe lépni. Ehhez csak később társul az intima megvastagodása. Az előbb említett szerzők ezt az elváltozást egyszerűen „media-elmeszesedésnek“ nevezik és öregkori elhasználási jelenségnek tekintik. A media elmeszesedése oly nagymérvű lehet, hogy az érfal merev csővé alakul és adott esetben erőművi behatásra megtörik. Az ezt követő rögösödés teljes érelzáródáshoz, illetve végtagüszkösödéshez vezet. De a súlyos elmeszesedés trauma nélkül is okozhat elhalást, amennyiben az intima erős burjánzása követi, ami az ér üregének beszűkítése folytán a rögösödésre alkalmas viszonyokat teremt. Csakis az ily módon keletkezett végtagelhalásokat nevezi Schum öregkori gangraenának. Jellemző ezekre, hogy elhalás hirtelen, rövid idő alatt következik be. Schum külön csoportba helyezi a diabeteses gangraenákat, amelyek a cukorbetegek különleges verőérmegbetegedésének a következményei. Lueses alapon kifejlődött érbeszűkülések is okozhatnak végtagelhalást, ami azonban, különösen az európai államokban, nagyon ritka. Úgy klinikai, mint kórbonctani szempontból külön csoportosítandók a fiatalkori spontán végtagelhalások. A klinikusok ma már csaknem általánosan elfogadták azt a nézetet, hogy a fiatalkori végtagelhalás az endarteriitis obliterans következménye és elsősorban az érrendszer elváltozásának tekintik. Amióta Buerger a fiatalkori végtagelhalásokról szóló monographiáját megírta, azóta e betegség ismét a sebészi érdeklődés központjába került. Buerger, aki 500 esetét ismerteti, a spontán végtagelhalás okául az endarteriitis obliteranst jelöli meg. Az ő közleményének megjelenése óta az ereknek ezt a jellegzetes elváltozását sokan Buerger-féle betegségnek nevezik, noha Buerger a már régen ismert endarteriitis obliterans kórszövettani képéhez semmi újat nem adott. Schum kiemeli, hogy az endartori. kórszövettani leírásaiban eddig a főfigyelem az intimára irányult, pedig a médiában és az adventitiában is vannak jellegzetes gyulladásos elváltozások, sőt a vénák sem érintetlenek. Épp ezért ő a panangitis thrombotica elnevezést ajánlja. Jellemző erre a betegségre, hogy leginkább az alsó végtagokon szokott megjelenni és hogy hosszú, néha évekig tartó prodromalis tünetek előzik meg, amelyek időszakonként enyhülnek, de súlyosságukban fokozódva viszszatérnek. A betegség sokszor intermittáló sántítással kezdődik. Ezt a tünetet Schum a fiatalkori végtagelhalás egyik legjellemzőbb korai tünetének tartja. Szerinte az intermittáló sántítás már beteg verőereket jelez. A végtagokon a sántítással egyidőben mutatkozó csökkent vérellátás nem tisztán angiospasticus alapon, hanem az érfal szervi elváltozásából adódik. A sántításhoz gyors fáradás, zsihadás, láb és alszárfájdalmak járulnak. A fájdalom * A Magyar Sebésztársaság XVI. gyűlésén (1930) tartott előadás nyomán.