Orvosi Hetilap, 1932. április (76. évfolyam, 13-17. szám)
1932-04-02 / 13. szám
76. évfolyam, 13. szám. Budapest, 1932 április 2. ORVOSI HETILAP Szerkesztőbizottság: HERZOG FERENC ISSEKUTZ BÉLA GORKA SÁNDOR BÉLÁK SÁNDOR VÁMOSSY ZOLTÁN _ POÓR FERENC REUTER KAMILLÓ HÜTTL TIVADAR FELELŐS SZERKESZTŐ: VÁMOSSY ZOLTÁN EGYETEMI TANÁR SEGÉDSZERKESZTŐ - FRITZ ERNŐ Alapította MARKUSOVSZKY LAJOS 1857-ben. Folytatták: ANTAL GÉZA, HŐGYES ENDRE, LENHOSSÉK MIHÁLY. SZÉKELY ÁGOSTON TARTALOM: Somogyi István: Vércsoport vizsgálatok elmebetegeken.(265— 269. oldal.) Mészáros Gábor és Gözsy Béla: Az élelmezéssel foglalkozó személyzet orvosi ellenőrzéséről. (270—272. oldal.) Tomcsik József: Az embervér diphtheria antitoxin tartalma különböző anatoxin készítményekkel végzett immunizálás után. (272—274. oldal.) Kierpel-Fronius Ödön: A vesefunctio exsiccosisnál. (275—276. oldal.) Melléklet: Az Orvosi Gyakorlat kérdései. (49—52. oldal.) Lapszemle: Belorvostan. — Sebészet. — Szülészet és nőgyógyászat. — Szemészet. — Gégészet. — Gyermekorvostan. — Urológia, (276—279. oldal.) Könyvismertetés: (279—281. oldal.) Egyesületek ülésjegyzőkönyvei. (281—284. oldal.) Melly József: A magyar közegészségügy lebontása. (284— 287. oldal.) Okolicsányi-Kuthy Dezső: Angol prioritás a tüdőtuberculosis gyógyulékonyságának megállapításában. (287. oldal.) Sz.: Eastman György. (287—288. oldal.) Vegyes hírek. (288. oldal és a borítólap III. oldalán.) EREDETI KÖZLEMÉNYEK A budapesti kir. magy. Pázmány Péter Tudományegyetem elme- és idegkórtani klinikájának közleménye. (Igazgató: Schaffer Károly dr., egyet. nyilv. r. tanár.) Vércsoport vizsgálatok elmebetegeken. írták: Somogyi István dr. és Angyal Lajos dr. Landsteiner mutatott rá először a normal verserum isoagglutinatiós képességére, valamint arra, hogy eme tulajdonság szerint az emberi nem csoportokba osztható. A Landsteiner által felállított három csoportot később Jansky és Moss kiegészítették egy negyedik csoporttal, amennyiben egymástól függetlenül felfedezték, hogy az emberiség egy kisebb százalékánál a verserumnak isoagglutinatiós képessége egyáltalán nincsen. Az irodalomban számos félreértésre vezetett, hogy Jansky és Moss az I. és IV. csoport jelölésében egymástól eltérnek s így a különböző számozással dolgozó szerzők eredményei nehezen hasonlíthatók össze. Alábbiakban a Németországban és Ausztriában általánosan elfogadott Moss-féle beosztást használjuk, félreértések elkerülése végett azonban egyúttal v. Düngern és Hirschfeld ajánlatára az illető csoportokban szereplő agglutinogéneket is megjelöljük a szokásos AB, A, B és C jelekkel. Valamely vércsoporthoz tartozóság genotypiásan feltételezett állandó tulajdonsága az egyénnek, amelyet sem az idő, sem az életkörülmények, sem közbejövő betegségek, vagy alkalmazott gyógyszerek, illetve therápiás eljárások nem befolyásolnak. Minthogy emellett a vércsoportok öröklődése v. Düngern és Hirschfeld, Learmonth, Ottenberg, Mine, Jervell, Kirihara és más szerzők vizsgálatai és általában megegyező eredményei alapján ma már pontosan megállapítást nyert s tudjuk, hogy a vércsoportok átöröklése a Mendel-féle törvény szerint történik, hogy az A és B agglutinogén tulajdonság dominánsán, a „nem A“ és „nem B“ tulajdonság recessiv módon vitetik át az utódokra, érthető, hogy felvetődött az a gondolat, vájjon nem állapítható-e meg összefüggés egyrészről az egyes constitutiós típusok, betegségre való hajlamosságok, kórformák, másrészről valamely vércsoporthoz való tartozóság között. Messzire vezetne, ha az idevágó kutatásokat csak felületesen is felsorolnánk, úgyhogy e helyen meg kell elégednünk az elmekórformákkal kapcsolatban álló adatok rövid ismertetésével. A psychiatria területén különösen nagy jelentőségűnek látszottak a kutatások, mert feltehető volt, hogy pl. az atyai ágról schizophreniásan terhelt egyén a betegségre való hajlamosságot az atyai vércsoporttal együtt örökli, ami természetszerűleg nemcsak az egyes vércsoportoknak bizonyos kórformáknál való túlsúlyra jutását eredményezné, hanem a még egészséges egyénekre vonatkozó prognostikai következtetéseket is lehetővé tenné, valamint az eugenetica szempontjából is fontossággal bírna. Az idevonatkozó irodalmat áttekintve röviden a követekzőket kell kiemelnünk: Bernstein csekély anyagon (87 elmebeteg és 63 családtag) végzett vizsgálatai alapján arra az eredményre jut, hogy schizophreniánál feltűnő az AB csoport relatív szaporodása és az O csoport csökkenése. Ugyanezt észleli schizophreniások családtagjainál is. Véleménye szerint endogen psychosisoknál más a csoport megoszlás, mint az egészséges lakosságon és ez a tulajdonság öröklődik. A Würz schizophreniára a B csoport visszalépését tartja jellemzőnek. Chominskij és Schustova endogen psychosisoknál az A csoport relativ túlsúlyát észlelték. Gundel és Tornquist a B és AB csoport relativ emelkedéséről, Pennacchi a B csoport nagy túlsúlyáról számolnak be dementia praecoxos betegeknél. a Fenti szerzőkkel szemben Wilczkovszky, Raphael, Pilcz, Hirszfeld, Meyer és Fattovich schizophreniánál a vércsoport eloszlás tekintetében semmi említésre méltó különbséget nem találnak az egészséges lakossággal szemben. Proescher és Arkusch több mint 2000 esetet vizsgálva, úgy találják, hogy valamely vércsoporthoz való tartozóságból nem vonható le következtetés az elmebetegség formájára vonatkozólag, bár a psychoticus betegek vércsoport eloszlása constans és különbözik az egészséges lakosság csoport megoszlásától. Körülbelül hasonlóan ellentétes adatokról tudnánk beszámolni a többi endogen psychosisoknál is. Nem akarunk