Orvosi Hetilap, 1932. április (76. évfolyam, 13-17. szám)

1932-04-02 / 13. szám

76. évfolyam, 13. szám. Budapest, 1932 április 2. ORVOSI HETILAP Szerkesztőbizottság: HERZOG FERENC ISSEKUTZ BÉLA GORKA SÁNDOR BÉLÁK SÁNDOR VÁMOSSY ZOLTÁN _ POÓR FERENC REUTER KAMILLÓ HÜTTL TIVADAR FELELŐS SZERKESZTŐ: VÁMOSSY ZOLTÁN EGYETEMI TANÁR SEGÉDSZERKESZTŐ - FRITZ ERNŐ Alapította MARKUSOVSZKY LAJOS 1857-ben. Folytatták: ANTAL GÉZA, HŐGYES ENDRE, LENHOSSÉK MIHÁLY. SZÉKELY ÁGOSTON TARTALOM: Somogyi István: Vércsoport vizsgálatok elmebetegeken.(265— 269. oldal.) Mészáros Gábor és Gözsy Béla: Az élelmezéssel foglalkozó személyzet orvosi ellenőrzéséről. (270—272. oldal.) Tomcsik József: Az embervér diphtheria antitoxin tartalma különböző anatoxin készítményekkel végzett immunizá­lás után. (272—274. oldal.) Kierpel-Fronius Ödön: A vesefunctio exsiccosisnál. (275—276. oldal.) Melléklet: Az Orvosi Gyakorlat kérdései. (49—52. oldal.) Lapszemle: Belorvostan. — Sebészet. — Szülészet és nőgyó­gyászat. — Szemészet. — Gégészet. — Gyermekorvostan. — Urológia, (276—279. oldal.) Könyvismertetés: (279—281. oldal.) Egyesületek ülésjegyzőkönyvei. (281—284. oldal.) Melly József: A magyar közegészségügy lebontása. (284— 287. oldal.) Okolicsányi-Kuthy Dezső: Angol prioritás a tüdőtuberculosis gyógyulékonyságának megállapításában. (287. oldal.) Sz.: Eastman György. (287—288. oldal.) Vegyes hírek. (288. oldal és a borítólap III. oldalán.) EREDETI KÖZLEMÉNYEK A budapesti kir. magy. Pázmány Péter Tudományegyetem elme- és idegkórtani klinikájának közleménye. (Igazgató: Schaffer Károly dr., egyet. nyilv. r. tanár.) Vércsoport vizsgálatok elmebetegeken. írták: Somogyi István dr. és Angyal Lajos dr. Landsteiner mutatott rá először a normal verserum isoagglutinatiós képességére, valamint arra, hogy eme tu­lajdonság szerint az emberi nem csoportokba osztható. A Landsteiner által felállított három csoportot később Jansky és Moss kiegészítették egy negyedik csoporttal, amennyiben egymástól függetlenül felfedezték, hogy az emberiség egy kisebb százalékánál a verserumnak iso­agglutinatiós képessége egyáltalán nincsen. Az irodalom­ban számos félreértésre vezetett, hogy Jansky és Moss az I. és IV. csoport jelölésében egymástól eltérnek s így a különböző számozással dolgozó szerzők eredményei nehe­zen hasonlíthatók össze. Alábbiakban a Németországban és Ausztriában általánosan elfogadott Moss-féle beosztást használjuk, félreértések elkerülése végett azonban egyút­tal v. Düngern és Hirschfeld ajánlatára az illető csopor­tokban szereplő agglutinogéneket is megjelöljük a szoká­sos AB, A, B és C jelekkel. Valamely vércsoporthoz tartozóság genotypiásan fel­tételezett állandó tulajdonsága az egyénnek, amelyet sem az idő, sem az életkörülmények, sem közbejövő betegsé­gek, vagy alkalmazott gyógyszerek, illetve therápiás el­járások nem befolyásolnak. Minthogy emellett­ a vércso­portok öröklődése v. Düngern és Hirschfeld, Learmonth, Ottenberg, Mine, Jervell, Kirihara és más szerzők vizsgá­latai és általában megegyező eredményei alapján ma már pontosan megállapítást nyert s tudjuk, hogy a vércsopor­tok átöröklése a Mendel-féle törvény szerint történik, hogy az A és B agglutinogén tulajdonság dominánsán, a „nem A“ és „nem B“ tulajdonság recessiv módon vitetik át az utódokra, érthető, hogy felvetődött az a gondolat, vájjon nem állapítható-e meg összefüggés egyrészről az egyes constitutiós típusok, betegségre való hajlamosságok, kór­formák, másrészről valamely vércsoporthoz való tartozó­ság között. Messzire vezetne, ha az idevágó kutatásokat csak fe­lületesen is felsorolnánk, úgyhogy e helyen meg kell elé­gednünk az elmekórformákkal kapcsolatban álló adatok rövid ismertetésével. A psychiatria területén különösen nagy jelentőségűnek látszottak a kutatások, mert felte­hető volt, hogy pl. az atyai ágról schizophreniásan ter­helt egyén a betegségre való hajlamosságot az atyai vér­csoporttal együtt örökli, ami természetszerűleg nemcsak az egyes vércsoportoknak bizonyos kórformáknál való túlsúlyra jutását eredményezné, hanem a még egészséges egyénekre vonatkozó prognostikai következtetéseket is le­hetővé tenné, valamint az eugenetica szempontjából is fontossággal bírna. Az idevonatkozó irodalmat áttekintve röviden a követekzőket kell kiemelnünk: Bernstein csekély anyagon (87 elmebeteg és 63 csa­ládtag) végzett vizsgálatai alapján arra az eredményre jut, hogy schizophreniánál feltűnő az AB csoport relatív szaporodása és az O csoport csökkenése. Ugyanezt észleli schizophreniások családtagjainál is. Véleménye szerint endogen psychosisoknál más a csoport megoszlás, mint az egészséges lakosságon és ez a tulajdonság öröklődik. A Würz schizophreniára a B csoport visszalépését tartja jel­lemzőnek. Chominskij és Schustova endogen psychosisok­nál az A csoport relativ túlsúlyát észlelték. Gundel és Tornquist a B és AB csoport relativ emelkedéséről, Pen­­nacchi a B csoport nagy túlsúlyáról számolnak be demen­tia praecoxos betegeknél. a Fenti szerzőkkel szemben Wilczkovszky, Raphael, Pilcz, Hirszfeld, Meyer és Fat­­tovich schizophreniánál a vércsoport eloszlás tekintetében semmi említésre méltó különbséget nem találnak az egész­séges lakossággal szemben. Proescher és Arkusch több mint 2000 esetet vizsgálva, úgy találják, hogy valamely vércsoporthoz való tartozóságból nem vonható le követ­keztetés az elmebetegség formájára vonatkozólag, bár a psychoticus betegek vércsoport eloszlása constans és kü­lönbözik az egészséges lakosság csoport megoszlásától. Körülbelül hasonlóan ellentétes adatokról tudnánk be­számolni a többi endogen psychosisoknál is. Nem akarunk

Next