Orvosi Hetilap, 1932. augusztus (76. évfolyam, 31-34. szám)

1932-08-06 / 31. szám

76. évfolyam, 31. szám. Budapest, 1932 augusztus 6. ORVOSI HETILAP Alapította MARKUSOVSZKY LAJOS navi-ben. HERZOG FERENC ISSEKUTZ BÉLA GORKA SÁNDOR VÁMOSSY ZOLTÁN POÓR FERENC REUTER KAMILLÓ FELELŐS SZERKESZTŐ ■ VÁMOSSY ZOLTÁN EGYETEMI TANÁR BÉLÁK SÁNDOR HOITTL TIVADAR SEGÉDSZERKESZTŐ ■ FRITZ ERNŐ Folytatták: ANTAL GÉZA, HŐGYES ENDRE, LENHOSSÉK MIHÁLY, SZÉKELY ÁGOSTON Szerkesztőbizottság: TARTALOM: Fornet Béla: A gyomorfekély kóroktana és gyógyítása a bel­gyógyász szempontjából. (689—693. oldal.) Weidlinger Imre: A gyomornedv intracutan beoltására ke­letkező késői reactioról. (693—695. oldal.) Radnai Pál és Filter Sándor: A jód adagolásával előidézett szívizom gyulladásról. (695—699. oldal.) vitéz Borsos László: A műtét utáni thromboemboliák kér­dése. (699—700. oldal.) Magyary Gerő: A diathermiás műtéti sebzés és postoperativ infectio. (700—703.) oldal. Gömöri Pál és ifj. Marsovszky Pál: A hypophysis hátsó lebenyének hatása a máj és az izom glykogentartalmára. (703—704. oldal.) Eörsi Mária: A typhus bacillus kimutatására irányuló össze­hasonlító vizsgálatok Endo-féle fuchsinos és Krumwiede­­féle brillant zöldes táptalajon. (705—706. oldal.) Vámos László: Szervetlen sók hatása mikroorganismusok növekedésére. (706—707. oldal.) Stief Sándor és Tokay László: Agykórtani vizsgálatok hyper­­insulinismusban. (707—708. oldal.) Hollós Lajos: Bang infectio esete. (708—709. oldal.) Melléklet: Az Orvosi Gyakorlat kérdései. (121—124. oldal.) Lapszemle: Belorvosiani — Szülészet. — Szemészet. — Fül­gyógyászat. (709—710. oldal.) Könyvismertetés. (711. oldal.) Egyesületek ülés jegyzőkönyvei. (711. oldal.) Vegyes hírek: (a borítólap IV. oldalán.) A gyomorfekély kóroktana és gyógyítása a belgyógyász szempontjából. (Klinikai előadás.) Irta: Fornet Béla dr., egyet. ny. r. tanár. I. Kóroktan. A gyomorfekély megbetegedést egységes kórképnek tekintve, pathogenesis szempontjából először is az a kér­dés merül fel, vájjon szabad-e az ulcust locális meg­betegedésnek minősíteni. A betegmegfigyelés már régóta arra mutat, hogy helyi elváltozásokon kívül az egész szervezetre kiható alapelváltozást kell feltételeznünk. Jogosnak látszik, hogy az ulcusokat a Bergmann által körülhatárolt embercsoportba, a vegetative stigmatizál­­tak csoportjába sorozzuk. Régi tapasztalat, hogy egyes családokon belül ulcusos betegeik feltűnően gyakran for­dulnak elő. Albrecht statistikai összeállításából kiderült, hogy az ulcusosoknak egyharmada mutat ilyen familiáris jelleget. Nem zárkózhatunk el bizonyos összefüggések el­ismerésétől sem, amelyek a testalkattal, az idegrendszer­rel és különösen a vegetatív idegrendszerrel látszanak fennállani. Bizonyos összefüggés felismerhető nagy anyagon az életkorban is, amennyiben a megbetegedettek 70%-a van 15—40 év között (Albrecht). Mindezek alap­ján joggal mondhatjuk, hogy az ulcusos betegek nem­csak a gyomornyálkahártya körülírt kis fekélyével kü­lönböznek az egészségestől és legkevésbbé sem azonosít­ható ulcusos beteggel pl. az a beteg, aki valamely heveny folyamat, vagy sérülés következtében szenvedett fekélyes elváltozást a nyomornyálkahártyáján. Ezen felfogásból azonban önként következik, hogy minden olyan magya­rázat, amely az „ulcus-betegséget“ csupán helyi folya­matokra akarja visszavezetni, nem lehet alkalmas az ulcus pathogenesisének tisztázására. Korántsem kívánom ezzel a helyi folyamatok jelentőségét lebecsülni és tel­jes mértékben elismerem a helyi ártalmak felderítése körül az utóbbi években elért eredményeket. Mégis éles határt kell húznom a fekélyképződések locális feltételei és az ulcusbetegség pathogenesisének lényege között. Az úgynevezett ulcus-theoriák legtöbbje, így a che­­miai, a gyulladásos, infectiosus, trophikus theoriák eb­ben a szűk, a gyomorra határolt körben mozog. Nyilván­való, hogy akár az elválasztott gyomornedvnek tulajdo­nítunk speciális tulajdonságot, akár a gyomor falát tekintjük chemiai és fertőzéses lábkeltő tényezőkkel szemben csökkent ellenállóképességűnek, akár pedig trophoneurotikus tényezőket okolunk a fekély keletke­zéséért, szükségünk van egy másik, — igazi, — patho­­genetikus tényezőnek a felvételére, amely az ulcus-dis­­positiót megteremti. Nem lehet célom, hogy ezen locális theoriák mind­egyikével foglalkozzam. Miután azonban az utóbbi évek az ulcus gyulladásos theoriáját helyezték bizonyos fokig előtérbe, szükségesnek tartom, hogy az erre vonatkozó vizsgálatok eredményeit röviden áttekintsem. Kétség­telenül nagy jelentőségűek Konietzny és a kieli és ber­lini iskolának, valamint nálunk Pommer­sheimnek vizs­gálatai, akik makroskopos és szövettani készítmények nagy anyagán arra a megállapításra jutottak, hogy az ulcus mindig gastritises gyomorfalon keletkezik. Egy­értelműen megállapították azt is, hogy a valódi fekély keletkezését mindig megelőzi a gyulladt nyálkahártya erosiója. Ezen körülmények felismerése nagyban hozzá­járult azon locális körülmények tisztázásához, amelyek a fekély keletkezését kísérik. Látszólag azt is jelentené, hogy most már ismerjük a fekély keletkezésének a fel­tételét is, illetve annak pathogenesisét. Azonban elkerül­hetetlenül felmerül az a kérdés, hogy mi okozza a gastri­­tist. Nyilvánvaló, hogy bármennyire fontosnak is ismer­jük el az „ulcus gastritist“, pathogenesis szempontjából ez nem a kérdés megoldását, hanem csupán eltolódását jelentené. Még inkább nyilvánvaló ezen körülmény ak­kor, ha meggondoljuk, hogy egyes vizsgálatok szerint

Next