Orvosi Hetilap, 1934. augusztus (78. évfolyam, 31-34. szám)

1934-08-04 / 31. szám

78. évfolyam, 31. szám. Budapest, 1934. augusztus 1. ORVOSI HETILAP Folytatták: ANTAL GÉZA, HŐGYES ENDRE, LENHOSSÉK MIHÁLY, SZÉKELY ÁGOSTON Szerkesztőbizottság: HERZOG FERENC ISSEKUTZ BÉLA GORKA SÁNDOR HÜTTL TIVADAR VÁMOSSY ZOLTÁN POÓR FERENC REUTER KAMILLÓ ORSÓS FERENC FELELŐS SZERKESZTŐ: VÁMOSSY ZOLTÁN EGYETEMI TANÁR SEGÉDSZERKESZTŐ . FRITZ ERNŐ Alapította MARKUSOVSZKY LAJOS 1857-ben. Az otosklerosisról. Irta: Rejtő Sándor dr. egyet. rk. tanár, közkórházi főorvos. (Klinikai előadás.) Messze vagyunk még az otosklerosis-kérdés megoldá­sától. Az utolsó tíz év vizsgálatai mégis némi fényt vetnek a fülgyógyászatnak eme nagy szfinxére. Ezekről, a nem fülorvosokat is érdeklő újabb eredményekről óhajtok ez alkalommal szólani. Az otosklerosis-kutatásról általában azt mondhatjuk, ■hogy valahogyan rosszul fogtuk meg a dolgot, mindég kisiklik kezeink közül. Kevés megbetegedés kórtana any­­nyira kidolgozott mint ezé, de kevés betegség gyógyítása annyira gyámoltalan mint ezé. A vizsgálók a fősúlyt a szövettanra helyezik. Oto­­sklerosis esetek szövettani készítményei alapján (amelyek különböző stádiumban lévő esetekről származtak), a kuta­tók megegyezéshez nem jutván, F. R. Nager és Max Meyer néhány év előtt a csontrendszer­­megbetegedéseinek rend­szeres vizsgálatához kezdtek. Sorra vizsgálták az osteo­genesis imperfecta congenita, a chondrodystrophia, a kre­­tinismus, rachitis, osteomalakia, osteoporosis, osteodys­trophia, ostitis fibrosa (v. Recklinghausen), ostitis defor­mans (Paget) és végül, az otosklerosis csontklváltozásait. Monographiájuk 1932-ben jelent meg s méltóan sorakozik Manasse (1912), Otto Mayer (1917) és Wittmaack (1919) alapvető műveihez. Végeredményben megerősítik azt a régebbi, már Manasse által is hirdetett véleményt, hogy az otosklerosis az osteo-dystrophia fibrosa csoportjához tartozik, amely, mint tudjuk építő (metapoetikus) csont­megbetegedés, melynek leggyakoribb előfordulási helye a labyrinthus ablakainak környéke. A szövettani vizsgálatokból az előidéző okra követ­keztetni nem tudtak, mert a legkülönbözőbb okok szere­peltek a csontmegbetegedések előidézés­ében, így a csont­velőgyulladás,, a tropikus megbetegedések, az endogén és exogén anyagcserezavarok, a calcium- s vitaminszegény táplálkozás, sőt még a hites is. Mindezekből csak az kö­vetkezik, hogy a legkülönbözőbb okok hasonló vagy azo­nos szövettani képeket eredményezhetnek. Wittmanck már előre kimondta, hogy nem vár külö­nösebb eredményt az összehasonlító csontvizsgálatoktól különösen akkor nem, ha a kutatók az otosk­erozis utolsó szakaszában látható, nem jellegzetes cs­ontelvározásokat is tekintetébe veszik. Az otossclerosisnak ugyanis szövet­tani alapon három szakasza van, amelyek közül Wittmanck szerint részben az első, de főképpen a második szak jel­legzetes. Az első a congestio szaka, az osteoid állapot, amikor csontfelszívódásos gócok keletkeznek és sok­ kitá­gult vékonyfalú véredény látszik. A második az „osteo spongiosus“ szak, melynek legjellegzetesebb szövetelválto­zása a csontfelszívódásos gócok mellett jelentkező sötét­kék csontfestődés, a „blaue Mäntel.“ Ugyanakkor mutat­kozik a csont szitaszerű képe, a „csont-tunellek“ által. A harmadik szak csontképződést mutat. Bár a szövettani kutatás a kérdés mélységeit meg­oldani nem tudja,, mert nem nyújt felvilágosítást a meg­betegedés eredetére nézve (és így közvetve a therápiát sem segíti), mégis sok értékes adathoz jutottunk általa. Nem szabad a ma divatos nihilista irányzatot követve azt mondanunk, hogy a sok szebbnél-szebb szövettani ké­szítmény mit sem, ér, mert mindenki mást olvas ki belőle s végeredményben eddig csak új nevet adott az otostele­­rosisnak, a „blaue Mantel“-t, de másrészt nem szabad elmerülnünk a szövettani vizsgálatok tengerében sem, mert — mint látjuk­­— könnyen zsákutcába kerühetünk. A szövettani készítmények értékelése alkalmával, amint ezt Nager professor is hangsúlyozza,­­ szem előtt kell tartanunk a csontpathollógiai vizsgálatok nehézségeit. Az a készítmény, amit vizsgálunk, már magában véve is műtermék, mert erős savakban hosszú ideig mesztelení­­tett csont. Structurája mindenesetre megváltozott, bár nem tudjuk milyen fokban. A festések színreactióit is csak a legnagyobb óvatossággal szabad jellegzetesnek mondanunk az egyes szövetekre nézve. Ezeket a csontké­v­ítményeket haematoxymin-eosinnal (HE)-vel festjük, anyely­kék színre festi azokat a részeket, amelyek a decalcinálás előtt mész­tartalmú­ak voltak. A mész, mint tudju­k, a csontok kötő­anyagában, a „Kittensuibstanz“-ban van. A labyrinthus csontos tokjában normálisan kevés a mész, azért szövet­tani képében kevés mésztelenített kötőanyagot, kevés kék színt találunk; otosklerosis esetén nagyobb kiterjedésű dték TARTALOM: Rejtő Sándor: Az otosklerosisról. (699—701. oldal.) Lénart György: Az újabban felismert typustulajd­onságok jelen­tősége elmélet és gyakorlat számára. (701—707. oldal.) Sz. Szász Anna: A máj nagyságának változása csecsemő in­­toxicatióban. (707—709. oldal.) Kiss Pál: Mikor adjunk dipihtheriás betegnek digitálist? (709— 711. oldal.) Bod György: Hüvelyi teljes kiirtások intravénás altatásban kartartóm és injectiós készülékem segélyével. (711-714. o.) Ittzés Jenő: Merakel-diverticulum, mint lágyéksérvkizáródás oka. (714—715. oldal.) Rácz Ernő: Az isolátt psoasizosmrupturákról. (715—716. oldal.) Schranz Dénes: A legyek jelentősége törvényszéki orvosi szem­pontból. (7­16—719. oldal.) Melléklet: Az orvosi gyakorlat kérdései. (117—120. oldal.) Lapszemle: Belorvosiani — Sebészet. — Szülészet. — Gyer­mekgyógyászat. — Szemészet. (719—720. oldal.) Könyvismertetés: (721. oldal.) Egyesületek ülésjegyzőkönyvei. (721—722. oldal és a borító­lap HI. oldalán.) Vegyes hírek: (a borítólap III. és IV. oldalán.)

Next