Orvosi Hetilap, 1934. augusztus (78. évfolyam, 31-34. szám)
1934-08-04 / 31. szám
78. évfolyam, 31. szám. Budapest, 1934. augusztus 1. ORVOSI HETILAP Folytatták: ANTAL GÉZA, HŐGYES ENDRE, LENHOSSÉK MIHÁLY, SZÉKELY ÁGOSTON Szerkesztőbizottság: HERZOG FERENC ISSEKUTZ BÉLA GORKA SÁNDOR HÜTTL TIVADAR VÁMOSSY ZOLTÁN POÓR FERENC REUTER KAMILLÓ ORSÓS FERENC FELELŐS SZERKESZTŐ: VÁMOSSY ZOLTÁN EGYETEMI TANÁR SEGÉDSZERKESZTŐ . FRITZ ERNŐ Alapította MARKUSOVSZKY LAJOS 1857-ben. Az otosklerosisról. Irta: Rejtő Sándor dr. egyet. rk. tanár, közkórházi főorvos. (Klinikai előadás.) Messze vagyunk még az otosklerosis-kérdés megoldásától. Az utolsó tíz év vizsgálatai mégis némi fényt vetnek a fülgyógyászatnak eme nagy szfinxére. Ezekről, a nem fülorvosokat is érdeklő újabb eredményekről óhajtok ez alkalommal szólani. Az otosklerosis-kutatásról általában azt mondhatjuk, ■hogy valahogyan rosszul fogtuk meg a dolgot, mindég kisiklik kezeink közül. Kevés megbetegedés kórtana anynyira kidolgozott mint ezé, de kevés betegség gyógyítása annyira gyámoltalan mint ezé. A vizsgálók a fősúlyt a szövettanra helyezik. Otosklerosis esetek szövettani készítményei alapján (amelyek különböző stádiumban lévő esetekről származtak), a kutatók megegyezéshez nem jutván, F. R. Nager és Max Meyer néhány év előtt a csontrendszermegbetegedéseinek rendszeres vizsgálatához kezdtek. Sorra vizsgálták az osteogenesis imperfecta congenita, a chondrodystrophia, a kretinismus, rachitis, osteomalakia, osteoporosis, osteodystrophia, ostitis fibrosa (v. Recklinghausen), ostitis deformans (Paget) és végül, az otosklerosis csontklváltozásait. Monographiájuk 1932-ben jelent meg s méltóan sorakozik Manasse (1912), Otto Mayer (1917) és Wittmaack (1919) alapvető műveihez. Végeredményben megerősítik azt a régebbi, már Manasse által is hirdetett véleményt, hogy az otosklerosis az osteo-dystrophia fibrosa csoportjához tartozik, amely, mint tudjuk építő (metapoetikus) csontmegbetegedés, melynek leggyakoribb előfordulási helye a labyrinthus ablakainak környéke. A szövettani vizsgálatokból az előidéző okra következtetni nem tudtak, mert a legkülönbözőbb okok szerepeltek a csontmegbetegedések előidézésében, így a csontvelőgyulladás,, a tropikus megbetegedések, az endogén és exogén anyagcserezavarok, a calcium- s vitaminszegény táplálkozás, sőt még a hites is. Mindezekből csak az következik, hogy a legkülönbözőbb okok hasonló vagy azonos szövettani képeket eredményezhetnek. Wittmanck már előre kimondta, hogy nem vár különösebb eredményt az összehasonlító csontvizsgálatoktól különösen akkor nem, ha a kutatók az otoskerozis utolsó szakaszában látható, nem jellegzetes csontelvározásokat is tekintetébe veszik. Az otossclerosisnak ugyanis szövettani alapon három szakasza van, amelyek közül Wittmanck szerint részben az első, de főképpen a második szak jellegzetes. Az első a congestio szaka, az osteoid állapot, amikor csontfelszívódásos gócok keletkeznek és sok kitágult vékonyfalú véredény látszik. A második az „osteo spongiosus“ szak, melynek legjellegzetesebb szövetelváltozása a csontfelszívódásos gócok mellett jelentkező sötétkék csontfestődés, a „blaue Mäntel.“ Ugyanakkor mutatkozik a csont szitaszerű képe, a „csont-tunellek“ által. A harmadik szak csontképződést mutat. Bár a szövettani kutatás a kérdés mélységeit megoldani nem tudja,, mert nem nyújt felvilágosítást a megbetegedés eredetére nézve (és így közvetve a therápiát sem segíti), mégis sok értékes adathoz jutottunk általa. Nem szabad a ma divatos nihilista irányzatot követve azt mondanunk, hogy a sok szebbnél-szebb szövettani készítmény mit sem, ér, mert mindenki mást olvas ki belőle s végeredményben eddig csak új nevet adott az otostelerosisnak, a „blaue Mantel“-t, de másrészt nem szabad elmerülnünk a szövettani vizsgálatok tengerében sem, mert — mint látjuk— könnyen zsákutcába kerühetünk. A szövettani készítmények értékelése alkalmával, amint ezt Nager professor is hangsúlyozza, szem előtt kell tartanunk a csontpathollógiai vizsgálatok nehézségeit. Az a készítmény, amit vizsgálunk, már magában véve is műtermék, mert erős savakban hosszú ideig mesztelenített csont. Structurája mindenesetre megváltozott, bár nem tudjuk milyen fokban. A festések színreactióit is csak a legnagyobb óvatossággal szabad jellegzetesnek mondanunk az egyes szövetekre nézve. Ezeket a csontkévítményeket haematoxymin-eosinnal (HE)-vel festjük, anyelykék színre festi azokat a részeket, amelyek a decalcinálás előtt mésztartalmúak voltak. A mész, mint tudjuk, a csontok kötőanyagában, a „Kittensuibstanz“-ban van. A labyrinthus csontos tokjában normálisan kevés a mész, azért szövettani képében kevés mésztelenített kötőanyagot, kevés kék színt találunk; otosklerosis esetén nagyobb kiterjedésű dték TARTALOM: Rejtő Sándor: Az otosklerosisról. (699—701. oldal.) Lénart György: Az újabban felismert typustulajdonságok jelentősége elmélet és gyakorlat számára. (701—707. oldal.) Sz. Szász Anna: A máj nagyságának változása csecsemő intoxicatióban. (707—709. oldal.) Kiss Pál: Mikor adjunk dipihtheriás betegnek digitálist? (709— 711. oldal.) Bod György: Hüvelyi teljes kiirtások intravénás altatásban kartartóm és injectiós készülékem segélyével. (711-714. o.) Ittzés Jenő: Merakel-diverticulum, mint lágyéksérvkizáródás oka. (714—715. oldal.) Rácz Ernő: Az isolátt psoasizosmrupturákról. (715—716. oldal.) Schranz Dénes: A legyek jelentősége törvényszéki orvosi szempontból. (716—719. oldal.) Melléklet: Az orvosi gyakorlat kérdései. (117—120. oldal.) Lapszemle: Belorvosiani — Sebészet. — Szülészet. — Gyermekgyógyászat. — Szemészet. (719—720. oldal.) Könyvismertetés: (721. oldal.) Egyesületek ülésjegyzőkönyvei. (721—722. oldal és a borítólap HI. oldalán.) Vegyes hírek: (a borítólap III. és IV. oldalán.)