Orvosi Hetilap, 1937. június (81. évfolyam, 23-26. szám)
1937-06-05 / 23. szám
81. évfolyam, 23. szám Budapest, 1937. junius 5. ORVOSI HETILAP Alapította MARKUSOVSZKY LAJOS 1857-ben. Folytatták: ANTAL GÉZA, HŐGYES ENDRE, LENHOSSÉK MIHÁLY. SZÉKELY ÁGOSTON Szerkesztőbizottság: HERZOG FERENC ISSEKUTZ BÉLA GORKA SÁNDOR HÜTTL TIVADAR VÁMOSSY ZOLTÁN VIDAKOVITS KAMILLÓ REUTER KAMILLÓ JENEY ENDRE FELEELŐS SZERKESZTŐ : VÁMOSSY ZOLTÁN EGYETEMI TANÁR SEGÉDSZERKESZTŐ: FRITZ ERNŐ TARTALOM: Czárer László: Égési sebek kezelése. (591 -594. oldal.). vitéz Szathmáry Zoltán: Arany- és vaccinakezelésre gyógyult nemzőszervi és bélaktinomykosis. (594—596. oldal.). Büchler Pál és Sarudy Elemér: A paralytikusok histaminérzékenységéről. (596—598. oldal.). Hajós Károly: újabb szempontok a csalánkiütés kezelésében. (598—601. oldal.). Szendi Balázs: Adatok az extraaniiralis terhesség kórképéhez (601—603. oldal.). Móritz Dénes: Az agyhártyáknak Koch- és Friedländerbacillus által okozott vegyes fertőzése. (603—604. oldal.). Góth Endre: A colitisek tarantit-kezelése. (604—606. oldal.). Melléklet: Az Orvosi Gyakorlat Kérdései. (89—92. oldal.). Lapszemle: Belorvosiani — Szülészet. — Szemészet. — Gyermekgyógyászat. — Bőrgyógyászat. — Urológia. — Elméleti tudományok. (606—609. oldal.). Könyvismertetés: (609—610. oldal.). Egyesületek Ülésjegyzőkönyvei. (610—613. oldal.). Gaál András Kálmán: John. D. Rockefeller. (613—614. o.). Vegyes hírek. (a borítólap III. és IV. oldalán.). Égési sebek kezelése. (Klinikai előadás). Irta: Czirer László dr. egyet. magántanár, kórh. főorvos. A bőrt elsősorban éri mindaz a sérülés, ami ellen a szervezetet megvédeni hivatott. Leggyakoribb sérüléseink egyike az égés, ami hőhatás eredménye. Okozhatja láng, sugárzó hő vagy bármilyen magas hőmérsékletű anyag, tekintet nélkül annak szilárd, folyékony vagy gáznemű halmazállapotára. A sérülés a behatás helyén jelentkezik, de emellett távoli, általános tüneteket is okozhat. Minősége és súlyossága a hő fokától, a behatás időtartamától és a megégett testfelület nagyságától függ. A helyi tünetek szolgálnak alapul az égési sebek felosztásában is, tekintet nélkül az általuk okozott általános tünetekre. Az égés kórtanában és kezelésében viszont a helybeli elváltozások mellett az általános tünetek azok, amelyek a legnagyobb figyelmet érdemlik, mert a sérült sorsát ezek irányítják. Az égési sérülések legrégibb felosztása Fabritius Hildanustól származik, ezt követte Dupuytrené, majd Boyeré, akinek felosztása manapság is a legelterjedtebb. Eszerint az égési sérülésnek három fokát különböztethetjük meg: a bőrport (combustio erythematosa), a hólyagképződést (comb. bullosa) és az elhalást, a pörkképződést (comb. escharotica). Ezekhez még egy negyedik fokot is szokás hozzáfűzni, az élőben ritkán, látott elszenesedést. A helyi tünetek a behatás hőfokától és annak időtartamától függnek. Ha a bőrfelszínt rövid ideig tartó vagy nem magas hőfokú behatás éri, létrejön az elsőfokú égési sérülés, amely i bőrokban és a megégett területnek a bőr szintjéből enyhe kiemelkedésében nyilvánul. Az elváltozásoknak oka a bőr heveny vérbősége és az irharéteg savós átivódása. A sérültek égető érzésről és kisebb-nagyobb fájdalomról panaszkodnak. Ha a hőhatás tovább tart, vagy annak hőfoka magasabb, bekövetkezik a másodfokú égés, amelyre a kipirult bőr szintjéből kiemelkedő hólyagok képződése jellemző. A hő hatására a mélyebb hámrétegek elhalnak, a corium felől bő savótermelés indul meg, ami a megmaradt szaruréteget hólyag alakjában emeli le az irháról. A hólyag tartalma kezdetben víztiszta, kissé sárgás, később kocsonyássá váló folyadék, amely genysejtek bevándorlására mindinkább zavarossá válik, végül is tiszta gennyé alakul. A kórképet elviselhetetlen fájdalom jellemzi, aminek egyik oka a hólyagban meggyűlő savó feszítő hatása, másik oka a megrepedt hólyagok területén szabadon fekvő corium idegvégkészülékeinek izgalmi állapota. Még magasabb hőfok vagy még hosszabb ideig tartó hő hatására az égési sérülés harmadik foka, az égési pörk jön létre, ami nem más, mint a bőrnek és a mélyebb szöveteknek elhalása, vagyis a szövetfehérje megalvadása és az erek rögösödése. A sérültek nagyobb fájdalomról alig panaszkodnak mindaddig, míg az irharétegről le nem válik a pörk, de amint ez bekövetkezik, a szabadon fekvő sebfelszín már élénk fájdalmat okoz. Az általános tünetek súlyossága általában az égési sebek terjedelmétől és fokától függ, habár arra is van példa, hogy aránylag mérsékelt kiterjedésű és nem súlyosnak látszó égési sebek az életet fenyegető általános tünetekkel járnak. Régóta ismert az a tapasztalati tény, hogy az általános tünetek súlyossága és a sérült sorsa a megégett bőrfelületnek a testfelszínhez viszonyított terjedelmétől függ. Zumbusch szerint a gyógyulás lehetősége fennáll, ha az égési sérülés nem nagyobb a testfelület 30%-ánál. Waldrose halálosnak tartja az elsőfokú égési sérülést, ha az a testfelszín %-ánál nagyobb területre terjed és az olyan harmadfokú égést, amely nagyobb mint a bőrfelület Via. Kedvezőtlenebbül nyilatkoznak Dorrance és Bransfield; szerintük a testfelszín Via részénél nagyobb égési sérülés elég ahhoz, hogy az halálos legyen. A halál legtöbbször az első 24 órán belül bekövetkezik. A sérültek egy része aránylag csendesen tűri sorsát, mások izgatottak, dobálják magukat, erős szomjúságról panaszkodnak, de majdnem valamennyien teljes eszméletben vannak. Érlökésük kicsiny, szapora és üres, légzésük felületes és ritka, néha Cheyne-Stokes jellegű. A meg nem égett halvány bőrt hideg verejték lepi el.