Orvosi Hetilap, 1937. október (81. évfolyam, 40-44. szám)

1937-10-02 / 40. szám

81. évfolyam 40. szám Budapest, 1937. október 2. ORVOSI HETILAP Szerkesztőbizottság: HERZOG FERENC ISSEKUTZ BÉLA GORKA SÁNDOR HÜTTL TIVADAR VÁMOSSY ZOLTÁN VIDAKOVITS KAMILLÓ REUTER KAMILLÓ JENEY ENDRE FELELŐS SZERKESZTŐ: VÁMOSSY ZOLTÁN EGYETEMI TANÁR SEGÉDSZERKESZTŐ: FRITZ ERNŐ Alapította MARKUSOVSZKY L­A­J­O­S 1857-ben. Folytatták : ANTAL GÉZA, HŐGYES ENDRE, LENHOSSÉK MIHÁLY, SZÉKELY ÁGOSTON TARTALOM: Boros József: A hyperthyreosis therapiája különös tekintet­tel a műtéti indicatióra. (1001—1030. oldal). Schürger Sándor: A tágulási szakra jótékony befolyások. (1006—1008. oldal.). Kerpel-Frónius Ödön:­ A vízelosztás sajátosságai a csecsemő szervezetében 1008.—1011. oldal.). Unghváry László: A légzési volumen hatása a respiratiós alapanyagcsereértékekre. (1011—1013. oldal.). Pu­rolffy-Szabó Béla: Köves hydronephrosis kapcsán be­ét­kezett veserák. (1013—1015. o­­dal.). Fátyol Csongor: A görgeteg méhszalag fibromája. (1015— 1016. oldal.). Melléklet: Az Orvosi Gyakorlat Kérdései. (157—160. oldal.). Lapszemle: Belorvosiani — Szülészet. — Gyermekgyógyászat. Fogászat. — Bőrgyógyászat. — Urológia. — Elméleti tudományok. (1016—1019. oldal.). Könyvismertetés. (1019. oldal.). Babics Antal: Beszámoló urológiai tanulmányutamról. (1020 —1022. oldal.). Sz.: Nemzetközi továbbképző tanfolyam. (1022—1023. oldal.) Vegyes hírek. (102­3—1024. o. és a borítólap III. és IV. o.). A Pázmány Péter Tudományegyetem II. sz. belklinikájának közleménye. (Igazgató: Boros József egyet. ny. rk. tanár.) A hyperthyreosis therapiája különös tekintettel a műtéti indicatióra.*­ (Klinikai előadás.) Irta: Boros József dr., egyetemi ny. rk. tanár. Amikor első ízben van alkalmam e helyről önökhöz szólni és itt mindazokat, akik engem megjelenésükkel megtisztelni szívesek voltak, üdvözölhetni, első szavaimat az emlékezésnek szánom, amidőn kegyelettel adózom elő­döm emlékének. Ezen klinika emlékei szorosan fűződnek a Kétly név­hez. Kétly Károly Wagner nyugalombavonulása és Án­gyán Béla 2 éves helyettesi működése után 1890-ben ke­rült e tanszékre kiváló tudósok utódjaként. Orvostársa­dalmunk kimagasló egyénisége volt, aki különösen nagy súlyt helyezett a gyakorlati oktatásra és főképen ennek köszönhető, hogy igen kitűnő orvosgeneratio került ki keze alól. Nagy tudományos munkássága mellett tevé­keny közéleti szereplést is vállalt. Egy ideig klinikáján működött nagynevű volt tanárom, a későbbi II. Belklinika igazgatója, Jendrassik Ernő is, akiről mint világhírű tu­dósról hódolattal, mint mesteremről pedig tanítványi szeretettel és hálával emlékezem meg. S ha Kétly Károly emlékezetén keresztül érintkezési felületet találok Jend­­rassikhoz, akkor ezt a kapcsolatot tovább vihetem tanít­ványára, munkaéveim vezető mesterére, Herzog Ferenc professor úrra, akinek bölcs irányítása és tanítása soha el nem múló hálára kötelezett és mindenkor vezérfonal­ként fog élni célkitűzéseimben. Kétly Károly nyugalombavonulása után a klinikát két utód között osztották meg. Kétly László báró — köz­vetlen elődöm — akkor a beldiagnostikai klinika igazga­tója lett, mely csak Jendrassik halála után alakult ismét vissza belklinikává és visszakapta eredeti számozását is. Kétly Lászlónak halála előtt sikerült az Üllői­ úti épület­részt is visszaszerezni és klinikáját ezáltal lényegesen kibővíteni. Kétly Lászlót sajnos nem voltam szerencsés közelebb­ről megismerhetni; munkásságom más klinikához kötött, a közéletben pedig, amelyben ő kimagasló szerepet vitt, magamnak sohasem jutott szerep. Gerlóczy Géza, igen tisztelt kedves barátom, Kétly báró egyik legkiválóbb tanítványa és egyetlen rendkívüli tanára, mesteréről ké­résemre így emlékezik meg: „Kétly László báró meg nem alkuvó, kemény akarat­erejű, izzó magyarságú hirdetője volt azoknak a legtisz­tább talajból fakadó elveknek, amelyekben mélységes hit­tel hitt és amelyeket nagynevű atyja környezetében tett magáévá, akinek a klinikáján mint adju­nctus és mint a belgyógyászati diagnostika előadásával megbízott rend­kívüli tanár működött. Szinte a vérébe ment át a gya­korlati oktatás fontosságának az elve; órákon át foglal­kozott egy-egy hallgatójával, százszor is elismételve egy­­egy gyakorlati fogást vagy vizsgálati módszert, nem nyugodva addig, amíg biztos nem lehetett abban hogy a jövő orvosa jól fogja végezni dolgát. A szó szoros értel­mében véve élt-halt a tanításért, hisz súlyos betegségé­ben is úgyszólván utolsó lehelletéig tanított. De Kétly László nemcsak tanított, hanem erős kézzel, céltudatosan nevelte is az ifjúságot. Élénk figyelemmel kísérte az ifjú­ság minden mozgalmát, formálódását és haladását. Élén állt a bajtársi mozgalmaknak, dékánsága idején inten­zíven bekapcsolódott az Orvostanhallgatók Segélyző és Önképzőegyesülete működésébe, majd későbben az Egye­temek Kórházegyletének a tevékenységébe; minden al­kalmat megragadott arra, hogy az ifjúság nemzeti érzé­sét lelkes buzdítással felfokozza. Féltő gonddal, ha kel­lett, kemény szigorral nevelte tanítványait az egyenes férfiasságra, a pontos kötelességteljesítésre, a bátor tettrekészségre, s akiben ezeket az erényeket feltalálni vélte, annak mindenkor hűséges támogatója maradt. Úgyszólván önként értetődik hogy azok, akiknek okuk volt ettől az erős embertől félniök, nem jó szemmel néz­ték az ő működését és így 1919-ben, amikor kitört a proletárdiktatúra,. Kétly Lászlót az elsők között távoli­ *) 1937. szeptember 22-én tartott tanszékfoglaló előadás.

Next