Orvosi Hetilap, 1955. szeptember (96. évfolyam, 36-39. szám)

1955-09-04 / 36. szám - TOVÁBBKÉPZÉS - Batizfalvy János: A kezdődő méhnyakrák felismerése és kezelése

Felelős szerkesztő: TRENCSÉNI TIBOR DR. XCVI. ÉVFOLYAM 36. SZÁM, 1955. SZEPTEMBER 4 Szerkesztőség: Budapest, V., Nádor u. 32. I. Telefon: 121-804 Kiadóhivatal: Művelt Nép Tudományos és Ismeretterjesztő Kiadó, Budapest, VII., Lenin körút 5. sz. Telefon: előfizetés 423-377, különlenyomat 223-896-tól 899-ig — M. N. B. egyszámlaszám: 91.878.263-8 ORVOSI HETILAP ALAPÍTOTTA: MARKUSOVSZKY­ LAJOS 1857-BEN AZ ORVOS-EGÉSZSÉGÜGYI SZAKSZERVEZET HIVATALOS SZAKLAPJA T­OVÁBBKÉPZÉS A Szegedi Orvostudományi Egyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikájáról (igazgató Batizfalvy János dr. egyet■ tanár) közleménye A kezdődő méhnyakrák felismerése és kezelése Írta: BATIZFALVY JÁNOS dr. Az utóbbi évtizedek, de különösen az utolsó néhány év klinikopathológiai kutatásainak eredmé­nyeképpen kibontakozott szemünk előtt egy olyan sokat ígérő diagnosztikus és therápiás módszer a női nem leggyakoribb rákféleségének, a méhnyak­ráknak korai felismerésével és gyógyításával kap­csolatban, hogy az eddig elért eredményekre és a várható perspektívára rámutatni kötelességünk nemcsak a szakorvosok tájékoztatása, hanem az általános orvosi gyakorlat szempontjából is. Régi törekvése a gynaekológiának a méhrák korai felismerése s ma már elmondhatjuk, hogy ezt a célt el is érjük, ha a megfelelő módszereket alkal­mazzuk. De mivel még a szakorvosok körében is a methodikát illetően sok bizonytalanság uralkodik, nem lesz érdektelen rámutatni arra a fejlődésre, amelynek köszönhető, hogy ma csak ritkán marad rejtve olyan rákos folyamat, aminőt régebben csak raritásként ismertünk fel. Az első ilyen közlés Schauensteintől származik (1908), aki először írt le olyan felszínesen terjedő portrorákat, amelyet car­cinoma superficialenak nevezett. Utána Prónay (1909), Rubin (1910), majd Schottlaender és Ker­­manner (1912) írtak le hasonló eseteket. A hazai irodalomban az általam 1928-ban észlelt és 1934- ben közölt eset volt az első cc. superficiale, mely abban az időben még ritkaságnak számított, míg ma a rutinszerűen felismerhető kórképek közé tar­tozik. Mielőtt a kezdődő rák felismerésének ismerte­tésével foglalkoznék, meg kell állapítanom, hogy már a nomenklatúra terén is nagy bizonytalanság uralkodik, amit igazol a még szakorvosok körében sem általánosan ismert közel tízfajta elnevezés, melyek közül csak a gyakoriabbakat említem: cc. superficiale, felszínrák, intraepithelialis, praeinva­­siv­ rák, cc. in situ, végül a 0 stádium. A továbbiak­ban főleg a praeinvasiv rák elnevezést használom,, mivel kifejezésre akarom juttatni azt a különbsé­get, amely a kezdődő és az előrehaladott, a felszí­nesen fejlődő praeinvasiv és a kötőszövet mélyébe hatoló invasiv rák között fennáll. Ezek után vessük fel a kérdést: minek köszön­hetjük a fejlődést a diagnosztika terén? Elsősorban azoknak a histológiai kutatásoknak, amelyek a ber­lini R. Meyer és a bécsi W. Schiller nevéhez fűződ­nek, akik kidolgozták az ún. »praeinvasiv rák« fo­galmát. Ezt pedig úgy érte el R. Meyer, hogy kétes esetekben megkívánta a klinikai megfigyelést és újabb próbaexcisio után az ismételt szövettani vizsgálatot. Éppen a klinikusokra való tekintettel a következő egyszerű formulát állította fel: Jóindu­latú, rosszindulatú és kivételesen kétes vagy gya­nús. Az első két meghatározásért a histológus viseli a felelősséget, az utóbbinak eldöntéséhez a klinikus segítségére is szükség van, aki a beteg folyamatos ellenőrzésével segíti elő a kórkép tisztázását. Miközben R. Meyer a pathológus és klinikus együttműködésének jelentőségét korán felismerte és a szövettani vizsgálatok ismétlésével kutatta a rákfejlődés útját, addig Hinselmann, mint szövet­tanban járatos klinikus, a fordított utat választotta. 1925-ben ismertette a róla elnevezett kolposkópot, amelynek segítségével 10—20—40-szeres nagyítás­ban próbakimetszés nélkül vizsgálat tárgyává tette a portfo.­hum, elsősorban az erosio sajátságos válto­zásait, amelyeknek megismerése közben megtalálta a kezdődő rák kolposkópos tulajdonságait. De mivel a kolposkópiához különleges gyakor­latra van szükség, és az eszköz is csak nagyobb intézeteknek áll rendelkezésre, jelentős haladásnak számított az a Schiller által 1928-ban közölt meg­állapítás, hogy a rákra gyanús erosio, illetőleg maga a rákszövet lúgoldattal való érintkezés után

Next