Orvosi Hetilap, 1961. szeptember (102. évfolyam, 36-39. szám)
1961-09-03 / 36. szám - Gottsegen György - Bodrogi György - Kálmán Péter: Belgyógyászati megjegyzések a mitrális stenosis kezeléséhez
ORVOSI HETILAP AZ ORVOS-EGÉSZSÉGÜGYI DOLGOZÓK SZAKSZERVEZETÉNEK TUDOMÁNYOS FOLYÓIRATA Alapította: MARKUSOVSZKY LAJOS 1857-ben Szerkesztő bizottság: ALFÖLDY ZOLTÁN DR. * DARABOS PAL DR. * FISCHER ANTAL DR. * HIRSCHLER IMRE DR. LENÁRT GYÖRGY DR. * SÓS JÓZSEF DR. * SZÁNTÓ GYÖRGY DR. Felelős szerkesztő: TRENCSÉNI TIBOR DR. * Szerkesztő: BRAUN PÁL DR. 102. ÉVFOLYAM 36. SZÁM, 1961. SZEPTEMBER 3 Budapesti Orvostudományi Egyetem, IV. sz. Belklinika és Országos Kardiológiai Intézet Belgyógyászati megjegyzések a mitrális stenosis kezeléséhez Gottsegen György drBodrogi György dr. és Kálmán Péter dr. A bal vénás szájadék szűkületének hosszú időn át elhanyagolt kérdéseiről egész könyvtárra menő dolgozat jelent meg a commissurotomia bevezetése óta eltelt 12 esztendő folyamán anélkül, hogy akár csak az alapvető fontosságú problémák egyértelműen tisztázódtak volna. Ennek oka abban rejlik, hogy a műtét kirobbanó sikere és gyors elterjedése következtében az indikációk, ellenjavallatok és a velük kapcsolatos diagnosztikus feladatok, valamint az operáció eredményeinek számbavétele, szövődményeinek és azok elkerülhetőségének vizsgálata oly nagy mértékben vették igénybe a közfigyelmet, hogy számos tőlük távolabb eső, bár a betegek sorsának, de magának a műtéti kezelésnek szempontjából is irányt adó jelentőségű probléma számára alig maradt érdeklődés. Ha csak e közleményeket vennők tekintetbe— és különösképpen, ha ezek „numerantur et non ponderantur”, inkább számláltatnak, semmint mérlegeltetnek —, akkor azt hihetnők, hogy a mitrális szájadék szűkületében szenvedők orvosi ellátása terén nincs is más tennivaló, mint a műtét, annak előkészítése és utókezelése, így van-e ez valóban? Hogy e vitium hordozóinak mekkora százaléka mutatkozott műtétre alkalmasnak az eltelt esztendők folyamán, arra vonatkozóan nem tartalmaz értékelhető adatot az irodalom. Míg több nagy centrumból , így hazánkból is (Kunos és mtsai) — már ezres sorozatban végzett comissurotomiák eredményeiről számoltak be, addig hasonló nagyságú belgyógyászi beteganyagnak ilyen szempontból való feldolgozásával sehol nem találkozunk. Érdemesnek látszott tehát visszatekintően kísérletet tenni annak megállapítására, hogy a commissurotomiának rutinműtétként való bevezetése óta eltelt hét esztendő folyamán beteganyagunknak mekkora hányada mutatkozott operabilisnak, 106 milyen része szorult továbbra is konzervatív terápiára. Eleve tisztában voltunk természetesen avval, hogy az így nyert adatok korántsem tekinthetők általános érvényűnek. Beteganyagunk bizonyos mértékben válogatottnak tekinthető s így nem reprezentálja tökéletesen a skórformát; a betegek egy részét már azért küldték intézetünkbe, hogy megoperáltassuk őket, illetve döntsünk a műtét lehetőségét illetően. Evvel szemben áll az a tény, hogy a hétéves időszak első felében általános közkórházi beteganyaggal volt dolgunk, másrészt pedig, hogy a műtéti indikáció felállítása céljából hozzánk utalt betegek többsége nem mutatkozott operábilisnak. Amennyiben mégis jelentőséget tulajdonítanánk e szempontnak, annyiban fel kellene vennünk, hogy anyagunkban műtéti esetek az átlagot némileg meghaladó gyakorisággal szerepelnek. Ugyancsak számolnunk kell interindividuális különbségekkel a műtéti javallat felállításában. Saját intézetünk a többségnél talán valamivel kevésbé konzervatívnak tekintendő — különösen áll ez a vizsgált időszak első esztendeire — már csak azért is, mivel az első sikeres műtétet Budapesten a mi betegünkön végezték. Az sem téveszthető szem elől, hogy egyazon centrumon belül is változott valamennyire az indikációkról és feltételekről alkotott felfogás a szóbanforgó időszak folyamán, melynek kezdeti szakában csak gyér irodalmi adatokra és saját, még kevéssé megalapozott feltevéseinkre, később pedig már másoknak és magunknak rohamosan gazdagodó tapasztalataira támaszkodhattunk. Retrospektív megállapításunk szerint azonban e változás inkább csak olyanformán nyilvánult meg, hogy míg korábban szinte kizárólagosan az objektív adatokat, a szívkatheterezés révén nyert nyomásértékeket tartottuk szem előtt, utóbb