Orvosi Hetilap, 1961. szeptember (102. évfolyam, 36-39. szám)

1961-09-03 / 36. szám - Gottsegen György - Bodrogi György - Kálmán Péter: Belgyógyászati megjegyzések a mitrális stenosis kezeléséhez

ORVOSI HETILAP AZ ORVOS-EGÉSZSÉGÜGYI DOLGOZÓK SZAKSZERVEZETÉNEK TUDOMÁNYOS FOLYÓIRATA Alapította: MARKUSOVSZKY LAJOS 1857-ben Szerkesztő bizottság: ALFÖLDY ZOLTÁN DR. * DARABOS PAL DR. * FISCHER ANTAL DR. * HIRSCHLER IMRE DR. LENÁRT GYÖRGY D­R. * SÓS JÓZSEF D­R. * SZÁNTÓ GYÖRGY D­R. Felelős szerkesztő: TRENCSÉNI TIBOR D­R. * Szerkesztő: BRAUN PÁL D­R. 102. ÉVFOLYAM 36. SZÁM, 1961. SZEPTEMBER 3 Budapesti Orvostudományi Egyetem, IV. sz. Belklinika és Országos Kardiológiai Intézet Belgyógyászati megjegyzések a mitrális stenosis kezeléséhez Gottsegen György drBodrogi György dr. és Kálmán Péter dr. A bal vénás szájadék szűkületének hosszú időn át elhanyagolt kérdéseiről egész könyvtárra menő dolgozat jelent meg a commissurotomia bevezetése óta eltelt 12 esztendő folyamán anélkül, hogy akár csak az alapvető fontosságú problémák egyértel­műen tisztázódtak volna. Ennek oka abban rejlik, hogy a műtét kirobbanó sikere és gyors elterjedése következtében az indikációk, ellen­ja­vallatok és a velük kapcsolatos diagnosztikus feladatok, vala­mint az operáció eredményeinek számbavétele, szövődményeinek és azok elkerülhetőségének vizs­gálata oly nagy mértékben vették igénybe a köz­figyelmet, hogy számos tőlük távolabb eső, bár a betegek sorsának, de magának a műtéti kezelés­nek szempontjából is irányt adó jelentőségű prob­léma számára alig maradt érdeklődés. Ha csak e közleményeket vennők tekintetbe­­—­ és különös­képpen, ha ezek „numerantur et non ponderan­tur”, inkább számláltatnak, semmint mérlegeltet­­nek —, akkor azt hihetnők, hogy a mitrális szája­dék szűkületében szenvedők orvosi ellátása terén nincs is más tennivaló, mint a műtét, annak elő­készítése és utókezelése, így van-e ez valóban? Hogy e vitium hordozóinak mekkora százaléka mutatkozott műtétre alkalmasnak az eltelt eszten­dők folyamán, arra vonatkozóan nem tartalmaz értékelhető adatot az irodalom. Míg több nagy centrumból , így hazánkból is (Kunos és mtsai) — már ezres sorozatban végzett comissurotomiák eredményeiről számoltak be, addig hasonló nagy­ságú belgyógyászi beteganyagnak ilyen szempont­ból való feldolgozásával sehol nem találkozunk. Érdemesnek látszott tehát visszatekintően kísérle­tet tenni annak megállapítására, hogy a commis­­surotomiának rutin­műtétként való bevezetése óta eltelt hét esztendő folyamán beteganyagunk­nak mekkora hányada mutatkozott operabilisnak, 106 milyen része szorult továbbra is konzervatív terápiára. Eleve tisztában voltunk természetesen avval, hogy az így nyert adatok korántsem tekinthetők általános érvényűnek. Beteganyagunk bizonyos mértékben válogatottnak tekinthető s így nem reprezentálja tökéletesen a skórformát; a betegek egy részét már azért küldték intézetünkbe, hogy megoperáltassuk őket, illetve döntsünk a műtét lehetőségét illetően. Evvel szemben áll az a tény, hogy a hétéves időszak első felében általános közkórházi beteganyaggal volt dolgunk, másrészt pedig, hogy a műtéti indikáció felállítása céljából hozzánk utalt betegek többsége nem mutatkozott operábilisnak. Amennyiben mégis jelentőséget tu­lajdonítanánk e szempontnak, annyiban fel kellene vennünk, hogy anyagunkban műtéti esetek az átlagot némileg meghaladó gyakorisággal szerepel­nek. Ugyancsak számolnunk kell interindividuális különbségekkel a műtéti javallat felállításában. Saját intézetünk a többségnél talán valamivel ke­vésbé konzervatívnak tekintendő —­ különösen áll ez a vizsgált időszak első esztendeire — már csak azért is, mivel az első sikeres műtétet Budapesten a mi betegünkön végezték. Az sem téveszthető szem elől, hogy egyazon centrumon belül is válto­zott valamennyire az indikációkról és feltételekről alkotott felfogás a szóbanforgó időszak folyamán, melynek kezdeti szakában csak gyér irodalmi ada­tokra és saját, még kevéssé megalapozott feltevé­seinkre, később pedig már másoknak és magunk­nak rohamosan gazdagodó tapasztalataira támasz­kodhattunk. Retrospektív megállapításunk szerint azonban e változás inkább csak olyanformán nyil­vánult meg, hogy míg korábban szinte kizárólago­san az objektív adatokat, a szívkatheterezés révén nyert nyomásértékeket tartottuk szem előtt, utóbb

Next