Orvosi Hetilap, 1961. október (102. évfolyam, 40-44. szám)
1961-10-01 / 40. szám - Korányi András: A coronaria syndroma prophylaxisa és therapiája különös tekintettel a zsíranyagcserére
ORVOSI HETILAP 1874 vek megbetegedései ennek ellenére is az első helyre kerültek. Ezen csoporton belül is a sclerotikus szívás érrendszeri megbetegedések vezetnek. Ezen esetekben észlelt szervi arterioscleroticus manifestatiók sorrendje is figyelmet érdemel. Az idők folyamán ez a sorrend is változott. 1957-ben: aorta — agy — szív, 1958-ban: aorta — szív — agy, 1959-ben: szív — aorta — agy a gyakorisági sorrend. Vagyis, ahogyan az utóbbi években a keringési szervek megbetegedésének csoportja került az élre, ugyanúgy a scleroticus csoport első helyét a szíven manifestálódott elváltozások foglalják el. A vese scleroticus elvátozásai e sorrenden belül a negyedik helyet foglalják el, míg a peripheriás végtagsclerosis aránylag ritka az anyagban. Ez a statisztika, mint a legtöbb statisztika több ponton támadható, így számításba kell venni azt, a közismert tényt, hogy ma már a tbc-s megbetegedések a chemikáliás és antibioticus, valamint sebészeti kezelés hatására nagyobb százalékban gyógyulnak meg, mint azelőtt. Illetve ha a betegség maga nem is gyógyul meg, a betegek tovább élnek s abba az életkorba kerülnek, ahol főleg cardiopulmonalis megbetegedésekben halnak meg. Ez az a pont, ahol egy percre meg kell állnunk s ki kell térnünk a még ma is több — különösen klinikai oldalról hangoztatott ellenérvre — mely szerint a coronariás megbetegedések elszaporodása csak látszólagos és azt a kórházak szociális összetételében megváltozott beteganyaga, a gyakoribb hospitalisatio, a boncolások számának megszaporodása és nem utolsó sorban a finomabb diagnostikai eljárások okozzák. Ez az utóbbi érv, miszerint a finomabb diagnosztikai eszközök bevezetése okozta a látszólagos szaporulatot, — véleményem szerint —, az összes ellenérv közül a legkevésbé állja meg a helyét. Mindnyájan tudjuk, hogy az esetek túlnyomó többségében már a laboratóriumi vizsgálatok elvégzése előtt a klasszikus klinikai tünetek alapján diagnosztizáljuk a coronaria syndromát. Ha elgondoljuk, hogy ezen tünetek alapján ma már fiatal orvosok is felismerik a kórképet, elképzelhetetlennek tartjuk, hogy azok a nagy klinikusok, akiktől mi, idősebb orvosok a belgyógyászatot tanultuk s akik az empiria mesterei voltak, csak oly ritkán ismertek volna fel egy olyan gyakori kórképet, mely ma egy fővárosi 100 ágyas belgyógyászati osztály beteganyagának gyakran 10%-át teszi ki. Nem ismerték volna fel csak azért, mert nem volt EKG, enzym reactiók, C reactiv-protein és egyéb laboratóriumi vizsgálatok? Meggyőzően bizonyítja a megbetegedés számszerű megszaporodását — függetlenül a kórházi beteganyagtól és kórházi pathológiai statisztikáktól — az a statisztika, melyet felkérésemre munkatársam Merkel Keresztély állított össze. Ez a statisztika a Budapesti Orvostudományi Egyetem Törvényszéki Orvostani Intézetében 1937. és 1938., valamint 1957. és 1958. évben hirtelen halállal elhaltak boncolási jegyzőkönyveit és annak értékelését tartalmazza. Ebből az összeállításból kiderül, hogy míg 1937. évben 1931 hirtelen halállal elhunyt között 87, 1938-ban 1888-ból 92, addig 1957-ben 2641-ből 262 és 1958-ban 2410 boncolt esetből 279 halt el myocardialis infarctusban. Ez a statisztika teljesen azonos anyagra vonatkozik, mert 20 év előtt ugyanúgy mint ma, válogatás nélkül beszállították a Törvényszéki Orvostani Intézetbe és sectióra kerültek a hirtelen halállal utcán, színházban és másutt elhalt egyének, így a kórházi észlelésekkel, valamint a kórházi prosectúrák sectiós anyagával párhuzamosan, ebben a 20 év előttinek teljesen megfelelő mai anyagban is significáns emelkedés mutatkozik a myocardiális infarctusok számában. Mindezek alapján úgy vélem, tényként fogadhatjuk el, hogy a coronaria megbetegedések, különösen a szívinfarctusok száma az utóbbi évtizedekben — ma még ismeretlen okból —, mondhatni világszerte jelentősen megszaporodott. Az iparosított nyugati országok coronaria halálozása különösen magas. A legnagyobb az USA- ban, Kanadában, Angliában és Japánban. Az Epidemiological and Vital Statistics Report adatai szerint Kanadában, az USA-ban, Dániában, Finnországban, Angliában és Ausztráliában egyaránt a leggyakoribb halálokok a szív és keringési szervek megbetegedései. Az USA-ban ez a 45—60 évesek korcsoportjában 40,7%-ot, a 65 éven felüli korcsoportban 45,5%-ot ér el. Az említett többi országban is 40%-on felül van ez a halálozási arány. Közismert, hogy a városi lakosság körében sokkal gyakoribb a coronaria halálozás, mint a földművelő életmódot folytató vidéki lakosságnál. Ezt bizonyítja saját, később ismertetendő statisztikánk is. A városi lakosság körében is vannak jobban veszélyeztetett foglalkozási ágak, így általában a felelősségteljes és izgalmakkal járó munkakört betöltő egyéneknél gyakoribbak az insultusok. Ismeretes, hogy az USA-ban a biztosító társaságok a legmagasabb díjtételeket orvosok, bankárok, bookmakerek és más különleges izgalmakkal, feszültséggel járó foglalkozási ágakban dolgozó egyéneknél számítják. A Szovjetunióban Gallac, Petrova és Sirakov megállapításai szerint szívbetegség okozta munkaképesség csökkenés legmagasabb a magas intellektusú dolgozóknál. Morris és mtsai szerint a fatális kimenetelű szívhalálozások Londonban (a szellemi foglalkozásúakon felül) gyakoribbak az autóbuszvezetők és telefonkezelők sorában, mint a sokat mozgó kalauzok és levélkihordók között. Az orvosok coronaria syndromás halálozása világszerte rendkívül magas. Az erre vonatkozó első statisztika 1919-ben készült az USA-ban, mely szerint a halálok az esetek többségében keringési megbetegedés volt, s a 40—50 éves orvosok mortalitási indexe jóval magasabbnak bizonyult az egyéb foglalkozású egyének átlagánál. Dickinson és Martin 1949—51. évi adatai hasonló értelműek. Angliában kilencszer annyi orvos hal meg coronaria megbetegedésben, mint szénbányász, vagy szállítómunkás. Ismert adat az is, hogy gyakorló orvos