Orvosi Hetilap, 1961. október (102. évfolyam, 40-44. szám)

1961-10-01 / 40. szám - Korányi András: A coronaria syndroma prophylaxisa és therapiája különös tekintettel a zsíranyagcserére

ORVOSI HETILAP 1874 vek megbetegedései ennek ellenére is az első helyre kerültek. Ezen csoporton belül is a sclerotikus szív­ás érrendszeri megbetegedések vezetnek. Ezen esetekben észlelt szervi arterioscleroticus manifestatiók sorrendje is figyelmet érdemel. Az idők folyamán ez a sorrend is változott. 1957-ben: aorta — agy — szív, 1958-ban: aorta — szív — agy, 1959-ben: szív — aorta — agy a gyakorisági sorrend. Vagyis, ahogyan az utóbbi években a ke­ringési szervek megbetegedésének csoportja került az élre, ugyanúgy a scleroticus csoport első helyét a szíven manifestálódott elváltozások foglalják el. A vese scleroticus elvátozásai e sorrenden belül a negyedik helyet foglalják el, míg a peripheriás végtagsclerosis aránylag ritka az anyagban. Ez a statisztika, mint a legtöbb statisztika több ponton támadható, így számításba kell venni azt, a közismert tényt, hogy ma már a tbc-s megbete­gedések a chemikáliás és antibioticus, valamint se­bészeti kezelés hatására nagyobb százalékban gyó­gyulnak meg, mint azelőtt. Illetve ha a betegség maga nem is gyógyul meg, a betegek tovább élnek s abba az életkorba kerülnek, ahol főleg cardio­­pulmonalis megbetegedésekben halnak meg. Ez az a pont, ahol egy percre meg kell állnunk s ki kell térnünk a még ma is több — különösen klinikai oldalról hangoztatott ellenérvre — mely szerint a coronariás megbetegedések elszaporodása csak látszólagos és azt a kórházak szociális összeté­telében megváltozott beteganyaga, a gyakoribb hospitalisatio, a boncolások számának megszaporo­dása és nem utolsó sorban a finomabb diagnostikai eljárások okozzák. Ez az utóbbi érv, miszerint a finomabb diag­nosztikai eszközök bevezetése okozta a látszólagos szaporulatot, — véleményem szerint —, az összes ellenérv közül a legkevésbé állja meg a helyét. Mindnyájan tudjuk, hogy az esetek túlnyomó több­ségében már a laboratóriumi vizsgálatok elvégzése előtt a klasszikus klinikai tünetek alapján diagnosz­tizáljuk a coronaria syndromát. Ha elgondoljuk, hogy ezen tünetek alapján ma már fiatal orvosok is felismerik a kórképet,­­ elképzelhetetlennek tartjuk, hogy azok a nagy klinikusok, akiktől mi, idősebb orvosok a belgyógyászatot tanultuk s akik az empiria mesterei voltak, csak oly ritkán ismer­tek volna fel egy olyan gyakori kórképet, mely ma egy fővárosi 100 ágyas belgyógyászati osztály be­teganyagának gyakran 10%-át teszi ki. Nem is­merték volna fel csak azért, mert nem volt EKG, enzym reactiók, C reactiv-protein és egyéb labo­ratóriumi vizsgálatok? Meggyőzően bizonyítja a megbetegedés szám­szerű megszaporodását — függetlenül a kórházi beteganyagtól és kórházi pathológiai statisztikák­tól — az a statisztika, melyet felkérésemre munka­társam Merkel Keresztély állított össze. Ez a sta­tisztika a Budapesti Orvostudományi Egyetem Tör­vényszéki Orvostani Intézetében 1937. és 1938., va­lamint 1957. és 1958. évben hirtelen halállal elhal­tak boncolási jegyzőkönyveit és annak értékelését tartalmazza. Ebből az összeállításból kiderül, hogy míg 1937. évben 1931 hirtelen halállal elhunyt kö­zött 87, 1938-ban 1888-ból 92,­­ addig 1957-ben 2641-ből 262 és 1958-ban 2410 boncolt esetből 279 halt el myocardialis infarctusban. Ez a statisztika teljesen azonos anyagra vonatkozik, mert 20 év előtt ugyanúgy mint ma, válogatás nélkül beszállí­tották a Törvényszéki Orvostani Intézetbe és sec­­tióra kerültek a hirtelen halállal utcán, színházban és másutt elhalt egyének, így a kórházi észlelésekkel, valamint a kór­házi prosectúrák sectiós anyagával párhuzamosan, ebben a 20 év előttinek teljesen megfelelő mai anyagban is significáns emelkedés mutatkozik a myocardiális infarctusok számában. Mindezek alapján úgy vélem, tényként fogad­hatjuk el, hogy a coronaria megbetegedések, külö­nösen a szívinfarctusok száma az utóbbi évtizedek­ben — ma még ismeretlen okból —, mondhatni világszerte jelentősen megszaporodott. Az iparosított nyugati országok coronaria ha­lálozása különösen magas. A legnagyobb az USA- ban, Kanadában, Angliában és Japánban. Az Epi­demiological and Vital Statistics Report adatai sze­rint Kanadában, az USA-ban, Dániában, Finnor­szágban, Angliában és Ausztráliában egyaránt a leggyakoribb halálokok a szív és keringési szervek megbetegedései. Az USA-ban ez a 45—60 évesek korcsoportjában 40,7%-ot, a 65 éven felüli korcso­portban 45,5%-ot ér el. Az említett többi ország­ban is 40%-on felül van ez a halálozási arány. Közismert, hogy a városi lakosság körében sokkal gyakoribb a coronaria halálozás, mint a földmű­velő életmódot folytató vidéki lakosságnál. Ezt bi­zonyítja saját, később ismertetendő statisztikánk is. A városi lakosság körében is vannak jobban veszélyeztetett foglalkozási ágak, így általában a felelősségteljes és izgalmakkal járó munkakört be­töltő egyéneknél gyakoribbak az insultusok. Ismere­tes, hogy az USA-ban a biztosító társaságok a leg­magasabb díjtételeket orvosok, bankárok, book­­makerek és más különleges izgalmakkal, feszült­séggel járó foglalkozási ágakban dolgozó egyének­nél számítják. A Szovjetunióban Gallac, Petrova és Sirakov megállapításai szerint szívbetegség okozta munkaképesség csökkenés legmagasabb a magas intellektusú dolgozóknál. Morris és mtsai szerint a fatális kimenetelű szívhalálozások Londonban (a szellemi foglalkozásúakon felül) gyakoribbak az autóbuszvezetők és telefonkezelők sorában, mint a sokat mozgó kalauzok és levélkihordók között. Az orvosok coronaria syndromás halálozása világszerte rendkívül magas. Az erre vonatkozó első statisztika 1919-ben készült az USA-ban, mely szerint a halálok az esetek többségében keringési megbetegedés volt, s a 40—50 éves orvosok mor­talitási indexe jóval magasabbnak bizonyult az egyéb foglalkozású egyének átlagánál. Dickinson és Martin 1949—51. évi adatai hasonló értelműek. Angliában kilencszer annyi orvos hal meg corona­ria megbetegedésben, mint szénbányász, vagy szál­lítómunkás. Ismert adat az is, hogy gyakorló orvos

Next