Orvosi Hetilap, 1961. november (102. évfolyam, 45-48. szám)

1961-11-05 / 45. szám - Böszörményi Miklós: November 7.

2114 ORVOSI HETILAP csak azt a három mutató számot emelem ki a fejlő­dés érzékeltetésére, amelyeket a szocialista orszá­gok egészségügyi minisztereinek idei budapesti ta­lálkozója a lakosság egészségügyi ellátásának lemé­­rése szempontjából legalkalmasabbnak jelölt meg. Az egy lakosra jutó járóbeteg 1950 1960 megjelenések évi száma: A tízezer lakosra jutó gyógy­­ 10,5 intézeti ágyak száma: A tízezer lakosra jutó orvosok 54,5 69,7 száma: A mezőgazdaság szocialista átalakulása a meny­­nyiségi feladatok mellett minőségileg is egészen új nehézségeket hozott felszínre. A város és a falu közötti különbség fokozatos kiküszöbölése egész­ségügyi vonatkozásban is forradalmi feladat, mely­nek végrehajtásában még csak a kezdeti lépéseket tettük meg. Az 1980-ra tervezett 31 000 orvos léleg­zetelállító perspektíva az egészségügyi ellátás szín­vonala szempontjából. Az a tény, hogy mind a mai napig nagyjából lé­pést tartottunk a szocialista átalakulás követelmé­nyeivel, dicséret a magyar orvosok és egészségügyi dolgozók felé­. Sok százezer névtelen egészségügyi vállán nyugszik a magyar egészségügy szép, modern épülete. Nem maradnánk azonban hívek a forradalom szelleméhez, a már említett realitás iránti érzékhez, ha elfelejtenénk, hogy a fejlődés nem minden terü­leten egyenletes. Különösen fájdalmas, hogy az el­ért javulás ellenére még mindig elég nehézkes, bot­ladozó az előrehaladás egy olyan kérdésben, amely minden becsületes orvos számára különösen fontos. Az orvosi etikára gondolunk. Az a tény, hogy az orvosi etikával olyan sokat kell foglalkozni, azért olyan­ különösen szembetűnő, mert általánosságban a mai kapitalista és a szocia­lista világrendszerben kialakult erkölcsi felfogás elég élesen különbözik. Nem akarom ezzel azt mondani, hogy a kapi­talista országokban minden erkölcstelen és nálunk mindenki jellem­es. Ilyen állítással nagyon is távol járnék az igazságtól. Az azonban tagadhatatlan, hogy az erkölcs állami és társadalmi kritériumai egészen mások a nyugati polgári társadalomban, mint pl. Magyarországon. Helyesebben mondva: a mai kapitalista társadalom elvesztette az erkölcs kritériumait. A marxista gondolkozók számára ez nem újság. A leninizmus már évtizedekkel ezelőtt kimutatta, hogy a kapitalista társadalom legfelsőbb fokán az ismétlődő gazdasági válságok mellett általános és ál­landóan tartó válságba merül. Ezt azonban régeb­ben, amikor személyes tapasztalatot a nyugati tár­sadalom életéről kevesen szerezhettek, sokan agi­­tációs szólamnak tartották. Ma, amikor a külföldi csereutazások napirenden vannak, amikor kiadóink a nyugati irodalom legújabb alkotásait egymásután fordíttatják le, amikor a Nagyvilág hasábjairól a legmodernebb művészi áramlatokról is értesülünk, ez a tény többé nem tagadható. A hazánkba kerülő nyugati regények, színdarabok, filmek világos ké­pet nyújtanak a polgári társadalom feltartózhatat­­lan bomlásáról. A mindennapi életre a szellemi tevékenység tel­jes sivársága jellemző, melynek úgyszólván egyet­len kulturális termékenyítője a televízió. A polgári gondolkodók elszakadtak hagyományaiktól, és ir­racionalizmusba, miszticizmusba menekültek. Ez jut kifejezésre a modern nyugati irodalomban is. E mű­vek olvasása közben az embernek az az érzése tá­mad, hogy elmegyógyintézetben jár. A fogalmak tótágast állnak, jó és rossz helyet cserél egymással. Dürrenmatt ügyésze és bírája részeg lakomában ítéli el a kispolgárt, aki földöntúli boldogságban csúsztatja nyakát a hurokba, hiszen — az exiszten­­cializmus alaptétele szerint — halálával válik lé­tezővé. Úgy látszik, hogy Nyugaton az erkölcs egye­düli biztosítéka a vallás, a mennyország ígérete és a pokollal való fenyegetődzés volt. Amint a modern tudomány előrehaladása a tömegekben is meggyen­gítette a vallásosságot, a társadalom ezzel egyide­jűleg erkölcsi alapját is elveszítette. A modern pol­gári társadalom, mely hinni már nem tud és mely­nek legjobbjai már nem hajlandók magukat az uralkodó osztály farkas osztályerkölcsének aláren­delni, ma már képtelen eldönteni, hogy van-e egyáltalán értelme a jó és rossz fogalmának, s te­hetetlenül vergődik. Olcsó fogás volna, ha az elmondottakkal szem­ben a szocialista világrendszerben csak a pozitívu­mokat ragadnánk ki. Hiba, irtanivaló gyom nálunk is bőven akad. A lényegbevágó különbség azonban az, hogy a mi fogalmaink szilárd alapon, a Lenin által annyira értékelt valóság talaján állnak. Furcsa paradoxon lehet az ellenoldal számára, hogy éppen a materialisták, akiket Egyház és pol­ 11 15,7

Next