Orvosi Hetilap, 1961. december (102. évfolyam, 49-52. szám)
1961-12-03 / 49. szám - Földes Pál: Az immunitás mechanizmusának klon-elmélete
ORVOSI HETILAP immunglobulinokká állnak össze. Mindezen elméletek (direkt és indirekt template elmélet), valamint a klón-elmélet előfutárának tekinthető szelekciós elmélet (terne) részletes kifejtését megtalálja az olvasó a Rajka által szerkesztett allergia kézikönyv Kesztyűs és Went által írott fejezetében (13). A Haurowitz—Pauling-féle template elmélet hiányossága kitűnik abból, hogy nem egy alapvető fontosságú jelenség magyarázatával nem tudott megbirkózni. Ezeket az alábbiakban foglalhatjuk össze: 1. A normál ellenanyagok ténye. Ismeretes, hogy specifikus ellenanyagok (pl. typhus ellenes agglutininek vagy fajidegen fehérjék elleni praecipitinek stb.) kis mennyiségben a normál egyén szérumában is jelen vannak. Köztudomású, hogy az A-vércsoporthoz tartozó egyén normál savója tartalmaz anti B-agglutinineket és viszont. 2. Az ellenanyagtermelés perzisztenciája, vagyis az a közismert tény, hogy ellenanyagtermelés folyik a szervezetben akkor is, amikor az antigén már régen kiküszöbölődött. 3. Az ismételt antigénbevitelre (emlékeztető oltás) adott sokszorosan fokozott immunválasz. 4. Az immuntolerancia és az autoaggressziós állapotok, mely utóbbi két kérdés részletesebb taglalására még visszatérünk. 5. Végül nem tudtak az említett immunitástani teóriák magyarázattal szolgálni arra nézve, hogyan lehetséges az, hogy ugyanaz az anyag, amely nem antigén saját környezetében, idegen szervezetbe bevive abban antigénhatást fejt ki. Hogyan tud a szervezet különbséget tenni testazonos és testidegen, saját és nem saját között? Ez utóbbi kérdés áll Burnet és Medawar kutatásainak középpontjában. A választ az immuntolerancia (14) tanulmányozása adta meg, egy jelenségé, melynek lényege abban áll, hogy bizonyos speciális körülmények között a szervezet képes a számára testidegen, nem saját állományához tartozó anyagokat, vagy sejteket épp oly reakciómentesen befogadni, mintha azok testazonosak, vagyis saját állományához tartozók volnának. A jelenséget egy az emberi pathológiában ritka, bizonyos állatfajoknál (pl. szarvasmarha) azonban elég gyakori fejlődési anomáliánál, olyan különböző vércsoportba tartozó, tehát szükségképpen többpetéjű ikreknél észlelték először, melyeknek placentáris keringése közt anasztomózis alakul ki. Az ilyen egyed képes vele közös placentáris keringésen táplált ikertestvérétől reakciómentesen transzfúziót és transzplantátumot elfogadni és viszont — még vércsoport inkompatibilitás esetén is. Ezeket a kétféle vércsoporthoz tartozó egyedeket nevezik vércsoportkiméráknak. Említésre méltóak ebben a vonatkozásban Hasek (10) és mtsai csehszlovák szerzők paradiózis kísérletei. Ezeknek a szerzőknek sikerült különböző madárfajok (tyúk és pulyka) fiás tojásain a chorio-allantois-hártyák erei közt anasztomózist produkálni és így az említett madárfajok kimaráit mesterségesen is létrehozni. Humán vonatkozásban a vércsoportkimérák egy konkrét esetét írták le (7), egy véradónak jelentkező nőét, aki a vércsoporthoz tartozónak bizonyult, de vérében ugyanakkor A vércsoporthoz tartozó ws-ek is voltak kimutathatók. Ennek megfelelően hiányoztak véréből az anti - agglutininek. Az anamnézisből kiderült, hogy a vizsgált egyénnek évekkel azelőtt elhalt fiú ikertestvére volt. Ez utóbbival való intrauterin keringési közösségben alakult ki nála a kettős vércsoporthoz való tartozás, vagyis a kiméraság állapota. A fiútestvér vércsoportját a nőtestvér szerológiai adatai alapján rekonstruálva, annak az A csoporthoz kellett tartoznia. Az ikertestvérpár különneműségéből következik, hogy azok kétpetéjű ikrek voltak, ami viszont szükséges feltétele a kimérák kialakulásának. Ugyancsak immuntoleranciára vezethető vissza a vércsoport-szerológia egy másik érdekes észlelése (16, 17). Ismeretes az Rh inkompatibilitásnak az az esete, amely Rh negatív anyák és Rh pozitív magzataik között alakul ki. Ennek lényege az anyában az Rh pozitív magzati antigén behatására meginduló anti Rh ellenanyag termelése. Ha azonban a szóban forgó Rh negatív anya maga Rh pozitív anyától származik, tehát intrauterin fejlődése folyamán már találkozott az Rh faktorral, mint antigénnel, akkor benne az Rh faktorral szemben bizonyos fokú immuntolerancia alakulki, ami abban nyilvánul meg, hogy a későbbiekben az Rh faktort nem tekinti abszolút testidegennek, vagyis Rh pozitív magzatok sorozatos kiviselésére képes. A vércsoportkimérák terén nyert tapasztalatokból vonta le Burnet és Medawar azt az általános következtetést, hogy testazonosnak (sajátnak) tekinti a szervezet azokat a sejteket és anyagokat, amelyekkel az embryonális fejlődés folyamán már találkozott. Testidegeneknek (nem sajátnak) pedig azokat, amelyekkel méhenkívüli élete folyamán kerül először érintkezésbe. Medawar a továbbiakban olyan metodikát dolgozott ki, amely az immuntolerancia jelenségeinek rutinszerű vizsgálatát tette lehetővé (14). A tolerancia kialakítása itt nem méhen belül, hanem az extrauterin élet küszöbén történik, egy napos egerekben (1. sz. ábra). Ezek után tegyünk kísérletet arra, hogy az immunmechanizmus szelekciós kion-elméletét a megelőző immunitástani teóriákkal egybevetve felvázoljuk. Ez utóbbi elméletek, mint már említettük, aktív szerepet tulajdonítanak az antigénnek az ellenanyag szerkezetének kialakításában. Az antigén mintegy megtanítja „instruálja” a sejtet a neki megfelelő szerkezetű ellenanyag termelésére. Ezért is nevezi Lederberg (2) a klasszikus immunitástani elméleteket instruktív hipotéziseknek. Érthető, hogy az instruktív elmélet hívei, mivel aktív szerepet tulajdonítottak az antigénnek az ellenanyagképzésben, az ellenanyagtermelés helyéül az antigént fagocitáló sejteket, vagyis a retikulrendotélt jelölték meg. Bár a RES szerepe az immunmechanizmusban elvitathatatlan, újabban több oldalról is igazolást nyert az a tény, hogy maga az ellenanyagszintézis az ún. immunológiailag kompetens sejtekben (lymphocyták, plasmasejtek) megy végbe. Továbbra is a RES-nek tulajdonítják az an-