Orvosi Hetilap, 1962. március (103. évfolyam, 9-12. szám)
1962-03-04 / 9. szám - Selye János - Bajusz Eörs: A szervezet nem-fajlagos rezisztenciájának néhány alapvető kérdéséről
ORVOSI HETILAP AZ ORVOS-EGÉSZSÉGÜGYI DOLGOZÓK SZAKSZERVEZETÉNEK TUDOMÁNYOS FOLYÓIRATA Alapította: MARKUSOVSZKY LAJOS 1857-ben Szerkesztő bizottság: ALFÖLDY ZOLTÁN DR. * DARABOS PÁL D R. * FISCHER ANTAL DR. * HIRSCHLER IMRE D R. LENART GYÖRGY DR. * SÓS JÓZSEF DR. * SZÁNTÓ GYÖRGY DR. Felelős szerkesztő: TRENCSÉNI TIBOR DR. * Szerkesztő: BRAUN PÁL DR. 103. ÉVFOLYAM 9. SZÁM 1962. MÁRCIUS 4 .,Institut de Médecine et de Chirurgie experimentale, Université Montreal”. Montreal, Kanada A szervezet nem-fajlagos rezisztenciájának néhány alapvető kérdéséről Selye János dr. és Bajusz Eörs dr. A nem fajlagos rezisztencia a szervezet élettani mechanizmusának és tulajdonságainak azon öszszessége, mely teherbíróképességének nagyságát és reakciókészségének minőségét a külvilág ingereivel szemben az élet adott pillanataiban megszabja. Magában foglalja mindazt, mit az egyén elődeitől örökségként kapott, s amit rajta életének eseményei, addig az adott pillanatig, módosítottak. A tárgykör egyszerűsítését szolgálja csupán, hogy e fogalmat a következőkben, némileg szűkített értelmezéssel, a szervezet szerzett rezisztenciájának megjelölésére alkalmazzuk. Ebben a meghatározásban a nem fajlagos ellenállóképesség változásai, a szervezet és környezete egymásrahatásának komplexumaiból adódnak. Az általános adaptációs syndroma és a nem fajlagos ellenállóképesség közötti kapcsolatok elemzése hármas okból időszerű és indokolt. Először is, mivel az Orvosi Hetilap (1, 2), majd folytatólagosan, az Acta Chirurgica Hungarica (3, 4) lapjain a közelmúltban megjelent összefoglaló közleményeink olvasói közül többen panaszolták, hogy azokban, a kórtani vonatkozások mellett, a stress-reakciók védelmi szerepéről és értékéről alig esett szó. Másodszor, minthogy a stressor-hatásokra létrejövő autopharmacológiás folyamatoknak elsőrendű biológiai jelentőségük van, a) figyelembevételük úgyszólván elengedhetetlen egyes állatkísérleti adatok értékelésénél, mert ezek a reakcióképességet döntően befolyásolhatják; b) megértésük tág teret nyithat az orvosi gyakorlat számára, mert ezek, — mindig célszerűen — a védekezést és kiegyenlítést, tehát a megelőzést és gyógyítást szolgálják. Végül harmadszor azért, mert éppen legutóbbi kísérleteink mutattak rá újólag arra, hogy ily nem-specifikus neuroendokrin védelmi reakciók sikeresen aktiválhatók, egyes szervi elváltozások kifejlődésének megelőzésére. (Amilyen pl. a kísérletes szívnecrosis, nephrocalcinosis, vagy scleroderma.) A ma annyira divatos „neuroendokrin” jelző itt azt hivatott hangsúlyozni, hogy bár a támadási pont lehet gócosan körülírt, a megtámadott mindig az egész szervezet, melyben az általános védekezési folyamatok neurális és hormonális történései szorosan összefüggnek. A stress és a szervezet általános ellenállóképessége. A klinikai és kísérleti megfigyelések egész sora, — mint azzal előző dolgozatainkban már bővebben foglalkoztunk (1—4), — mutatott rá arra, hogy a külvilág ingerei és változásai, mind stressorokként szerepelnek, mivel azok a szervezetet állandó kisebb-nagyobb erőfeszítésre késztetik a változások ellen. Ezáltal az általános adaptációs syndroma folyamatait mozgósítják és működésben tartják. A modern orvosi irodalomban bőven találunk példát arra is, hogy a fizikai és kémiai inzultusok, (amilyen a hő, hideg, trauma, neuromusculáris megterhelés, vagy idegen anyagok befecskendezése) és a neurogén vagy psychogén ingerek (mint pl. a fájdalomtól való félelem, bizonytalansági érzés, aggódást kiváltó körülmények, vagy helyzetek, melyeket csupán egy előző élménnyel való társításuk alakít szorongó indulattá), egyaránt stress-reakciókat váltanak ki (5—7). Az ingerhatás intenzitásától, tartamától, és időpontjától is függően, e stressorok mindegyike adaptációt, vagy mai adaptációt eredményezhet. Napjaink kutató munkájának egyik legfőbb feladata, megismerni azokat a tényezőket, amelyek 25