Orvosi Hetilap, 1962. július (103. évfolyam, 26-30. szám)
1962-07-01 / 26. szám - Nyíry Zoltán: 100 éves a Meniére-betegség első leírása
ORVOSI HETILAP AZ ORVOS-EGÉSZSÉGÜGYI DOLGOZÓK SZAKSZERVEZETÉNEK TUDOMÁNYOS FOLYÓIRATA Alapította: MARKUSOVSZKY LAJOS 1857-ben Szerkesztő bizottság: ALFÖLDY ZOLTÁN DR • DARABOS PAL D R. • FISCHER ANTAL DR. • HIRSCHLER IMRE DR. LENÁRT GYÖRGY DR • SOS JÓZSEF DR. • SZÁNTÓ GYÖRGY DR. Felelős szerkesztő: TRENCSÉNI TIBOR DR. • Szerkesztő: BRAUN PÁL DR. 103. ÉVFOLYAM, 26. SZÁM, 1962. JÚLIUS 1 Országos Reuma és Fürdőügyi Intézet, Fül-Orr-Gégeosztály 100 éves a Méniére betegség első leírása Nyiry Zoltán dr. Történelmi áttekintés: Prosper Méniére párizsi orvos 1799—1862-ig élt. Nagy érdeme, hogy felismerte a rohamokban fellépő szédülés, hányás és a labyrinthus károsodása közti oki összefüggést. 1861-ben egy évszázaddal ezelőtt elsőként hívta fel a figyelmet orvostörténelmi jelentőségű közleményeiben a belső füllel összefüggő, a későbbiekben róla elnevezett betegségre. Mérnére szerint a betegség tünetei: hányingerrel és hányással kísért ismétlődő szédüléses rohamok, halláscsökkenés és az érintett fülnek a zúgása. A halláscsökkenés a rohammentes időszakban is megmarad, ettől eltekintve a beteg teljesen egészségesnek érzi magát. Méniére megjegyzi, hogy a halláscsökkenés lehet fél- vagy kétoldali: az előbbi a gyakoribb, idegeredetű, kiterjed a mély frekvenciákra is, de nagyobb mértékű a magas frekvenciákon. Klinikai leírásában többek között egy fiatal lány — később sokat vitatott — esetét tárgyalja, aki hideg éjszakán keresztül postakocsi tetején utazott, majd állandó erős szédülés és hányás közepette hirtelen megsüketült. Betegsége 5. napján meghalt. A boncoláskor Méniére vörös, plasztikus masszát, véres serosus exsudatumot talált az ívjáratokban. Nem Méniére, hanem későbbi szerzők minősítették ezt labyrinth vérzésnek. Felfogásunk szerint az említett lány foudroyansan lefolyó labyrinthitisben és meningitisben halt meg. Az eset megemlítésével csak a szédülés vestibularis eredetét bizonyította kortársai felfogásával szemben, akik a szédülést mindig centrális eredetűnek tartották. Klinikai leírásának szabatosságát azóta sem szárnyalták túl. Méniére emléke feltétlenül megérdemli, hogy halálának 100 éves évfordulóján foglalkozzunk a róla elnevezett betegséggel. A betegség történetéhez hozzátartozik, hogy az irodalomban a szédüléssel járó megbetegedések 73 nagy részét Méniére-syndroma, Méniére-tünetcsoport, pseudoméniére névvel illették. Williams és Altmann összefoglaló referátumai határozták meg a mai korszerű álláspontot, mely a Méniére betegség fogalmát teljesen elkülöníti az előbb felsorolt bizonytalanul meghatározott kórformáktól, amelyek — a kórelőzmény, a tünetek és a vizsgálati eredmények gondos elemzése nélkül — a halláscsökkenés helyett a szédülést tekintették a vezető tünetnek. Ma a Méniére betegségen nem gyulladásos természetű, perifériás vestibuláris és cochleáris eredetű megbetegedést értünk, melynek fő tünetei a váltakozó erősségű nagyothallás, a fülzúgás és a rohamokban fellépő szédülés. Pathologia: 77 évvel Méniére közleményei után sikerült a betegség pathológiai alapjait tisztázni. Hallpike és Cairns angol idegsebész (1938) két biztosan Méniére beteg labyrinthusának vizsgálatakor jellemző eltérést talált. A betegeken a n. acusticus átvágása céljából intracranialis vestibulotomia történt s a betegek a műtét utáni vérzésben haltak meg. A szövettani lelet szerint a ductus cochlearis nagyfokban kitágult. A Reissner-hártya erősen bedomborodott a scala vestibuliba, úgyhogy annak lumene egyes helyeken jóformán megszűnt. Az egész endolympha-rendszer kitágult, a saccus endolymphaticus és az utriculus is. A félkörös hártyás ívjáraton elváltozást nem észleltek. Sajnos a labyrinthus legérzékenyebb elemében a Corti-szervben keletkezett postmortalis elváltozások nehezen különíthetők el az élőben keletkezettektől. A decalcinálás időt rabló és körülményes folyamata az elkülönítést még nehezebbé teszi. Matzker ezért az élőből eltávolított hártyás ívjáratok natív vizsgálatát szorgalmazza, itt ugyanis az artificiális elváltozások gyakorlatilag