Orvosi Hetilap, 1962. szeptember (103. évfolyam, 35-39. szám)
1962-09-02 / 35. szám - Böszörményi Miklós: Adatok a hazai tbc epidemiológiai helyzet változásához
ORVOSI HETILAP Ezért a figyelem a fertőzés átvitelének megnehezítésére (általános egészségügyi rendszabályok, egészségügyi felvilágosítás stb.) terelődött, bármennyire is világos volt, hogy ezek az intézkedések kisebb hatásfokúak, mintha a fertőző forrásokat sikerülne megszüntetni. A tuberkulózissal szemben való általános fogékonyság csökkentését célzó intézkedések — mindaddig, amíg a BCG-oltás el nem terjedt — szintén elég szerény hatásfokúaknak bizonyultak. A vázolt epidemiológiai szemlélet következtében azokban az országokban, ahol a fertőző betegek izolálására megfelelő számú ággyal nem rendelkeztek (mint pl. hazánkban) bizonyos eltérés jött létre az epidemiológusok és a klinikusok álláspontja között. Az epidemiológusok a fertőzés jelentőségének az egészségügyi propagandában való hangsúlyozásával és a fertőzés továbbvitele ellen alkalmazott intézkedésekkel azt tették, ami epidemiológiailag a tuberkulózis elleni küzdelemben egyáltalán lehetséges volt. A klinikusok azonban azt tapasztalták, hogy ezek az intézkedések a vázolt okoknál fogva szerény hatásúnak bizonyultak, másrészt azzal a hátránnyal jártak, hogy a lakosságban a tuberkulózissal szemben egyoldalú, túlzott félelem alakult ki. Az elmúlt 2—3 évtized alatt a hazai epidemiológiai viszonyokban alapvető változások következtek be. Megkísérlem ezeket a változásokat is pontokba szedni: 1. Lényegesen csökkent az ismert fertőzőforrások (Koch-pozitív betegek) fertőzőképessége. Ezért hansúlyozom e megfogalmazásban, hogy a csökkent fertőzőképesség az ismert betegekre vonatkozik, mert az a feltételezés, hogy a Koch-baktérium virulenciája általában gyengült volna, semmivel sem bizonyítható. Az ismert betegek fertőzőképességének csökkenése — melyet a következőkben majd bizonyítani igyekszem — azonban annál nagyobb jelentőségű, miutánaszűrővizsgálatokáltalános elterjedése következtében az ismert betegek aránya az ismeretlenekhez képest lényegesen nőtt. A szűrővizsgálatok száma az utolsó 10 év alatt évi másfél millióról 4,5 millióra emelkedett és a szűréssel felfedezettek aránya az új betegek közül ugyanezen idő alatt 23%-ról 41%-ra nőtt. Nyugodtan mondhatjuk ma már, hogy az ország tbc-s betegeinek jelentős többségét ismerjük. Az ismert betegek fertőzőképességének csökkenése 4 tényezőből adódik: a) A betegek korábbi stádiumban kerülnek felismerésre. b) A gyógyszeres kezelés igen gyorsan csökkenti vagy megszünteti a fertőzőképességet. c) A betegek jelentős része végleg elveszti a fertőzőképességét. d) A Koch-pozitív gyógyíthatatlan betegek fertőzőképessége is csökkent a múlthoz képest. E 4 pontot kissé részletesebben szeretném tárgyalni: ad a) A betegség korai stádiumban való felismerése azzal az eredménnyel jár, hogy a betegek jelentékeny részének gyógykezelése olyan időszakban kezdődik meg, amikor a bacillusürítés még paucibaciláris jellegű és így a betegség természetszerűleg kevésbé fertőző. 1945 előtt a Koch-pozitivitás mikroscopos úton kimutatott Koch-pozitivitást jelentett, ami Szabó (14) vizsgálatai szerin egyértelmű azzal, hogy 1 mm3-ben legalább 50— 100 000 csíra van, ami igen masszív bacillusürítésnek felel meg. Mai adataink szerint az 1960-ban felfedezett 6194 Koch-pozitív beteg közül mindössze 3167 bizonyult mikroszkópos vizsgálattal pozitívnak, 3027 pedig csak tenyésztés — általában sorozattenyésztés — alapján minősült fertőzőnek. Még az intézetbe felvett, tehát súlyosabb beteganyagon is ezt a megközelítő adatot kapjuk. Az Országos Korányi Tbc Intézet jelenlegi beteganyagában pl. a felvételkor Koch-pozitívnak bizonyult betegek száma: 434, akik közül csupán 236 volt mikroszkópos vizsálat alapján bacillusürítő. A direkt vizsálattal és csak tenyésztéssel kimutathatóan Koch-pozitív betegek fertőzőképessége közötti különbséget az irodalomban is többen megállapítják. Így Hertzberg (3), valamint Zwanenberg (17). Ez utóbbi szerző szerint a direkt vizsgálattal Koch-pozitív betegek gyermek kontaktjai között a tbc-s megbetegedés 16-szor gyakoribb, mint a csupán tenyésztéssel Koth-pozitív betegek gyermekkontaktjai között. ad b) A tuberkulózis gyógyszeres kezelésével kapcsolatban a leggyorsabban és legáltalánosabban bekövetkező változás a köpet negativálódása. Ez friss betegeken már a gyógyszeres kezelés 4—5 hetében várható és részben a köpet — részben a baktériumszám csökkenésének, részben a baktériumok csökkenő szaporodóképességének az eredménye. Az Országos Korányi Tbc Intézet statisztikája szerint 1960-ban Koch-pozitívan felvett betegek 81,2%-a távozott az intézetből negatívan. A külföldi adatok között még ennél is kedvezőbbeket találhatunk. ad c) Az előző pontban jelzett bakteriológiai eredmények tartóssága attól függ, hogy a beteg klinikailag meggyógyul-e vagy sem. A tuberkulózis modern kezelésének segítségével azonban a betegek jelentős %-a klinikailag meggyógyítható és így tartósan Koch-negatívá tehető. Az országos adatok szerint az intézeteinkből kikerülő összes betegek 50%-a távozik a jövő szempontjából gyógyultnak minősíthető állapotban. Ez az arány azonban a továbbiakban még jelentősen javítható és egyes szerzőink, pl. Sirály (12) és Katona (5) 90% feletti késő gyógyeredményről adnak számot. ad d) A gyógyításra alkalmatlan betegek, valamint azok, akiken a gyógyítási kísérletek eredménytelenek maradtak, legalább időnként továbbra is baktériumot ürítenek, tehát megmaradnak fertőzőforrásként. A tapasztalat szerint azonban ezeknek a betegeknek a fertőzőképessége is lényegesen csökkent. Scharl (10) szerint Koch pozitív betegei szennyes fehérneműjéből, valamint a betegek kézmosó folyadékából nem sikerült tbc-baktériumot kimutatni. Sultan és mtsai (13) 77 gyógyszereset kezelt, de Koch-pozitív beteg által kilégzett levegőt tengerimalacok ketrecébe vittek be 2 évente