Orvosi Hetilap, 1962. szeptember (103. évfolyam, 35-39. szám)

1962-09-02 / 35. szám - Böszörményi Miklós: Adatok a hazai tbc epidemiológiai helyzet változásához

ORVOSI HETILAP Ezért a figyelem a fertőzés átvitelének megnehe­zítésére (általános egészségügyi rendszabályok, egészségügyi felvilágosítás stb.) terelődött, bár­mennyire is világos volt, hogy ezek az intézkedé­sek kisebb hatásfokúak, mintha a fertőző forrásokat sikerülne megszüntetni. A tuberkulózissal szemben való általános fogékonyság csökkentését célzó in­tézkedések — mindaddig, amíg a BCG-oltás el nem terjedt — szintén elég szerény hatásfokúaknak bi­zonyultak. A vázolt epidemiológiai szemlélet következté­ben azokban az országokban, ahol a fertőző bete­gek izolálására megfelelő számú ággyal nem rendel­keztek (mint pl. hazánkban) bizonyos eltérés jött létre az epidemiológusok és a klinikusok álláspontja között. Az epidemiológusok a fertőzés jelentőségé­nek az egészségügyi propagandában való hangsú­lyozásával és a fertőzés továbbvitele ellen alkalma­zott intézkedésekkel azt tették, ami epidemiológiai­­lag a tuberkulózis elleni küzdelemben egyáltalán le­hetséges volt. A klinikusok azonban azt tapasztal­ták, hogy ezek az intézkedések a vázolt okoknál fogva szerény hatásúnak bizonyultak, másrészt az­zal a hátránnyal jártak, hogy a lakosságban a tu­berkulózissal szemben egyoldalú, túlzott félelem alakult ki. Az elmúlt 2—3 évtized alatt a hazai epide­miológiai viszonyokban alapvető változások követ­keztek be. Megkísérlem ezeket a változásokat is pontokba szedni: 1. Lényegesen csökkent az ismert fertőzőforrá­sok (Koch-pozitív betegek) fertőzőképessége. Ezért hansúlyozom e megfogalmazásban, hogy a csökkent fertőzőképesség az ismert betegekre vonatkozik, mert az a feltételezés, hogy a Koch-baktérium viru­­lenciája általában gyengült volna, semmivel sem bizonyítható. Az ismert betegek fertőzőképességé­nek csökkenése — melyet a következőkben majd bizonyítani igyekszem — azonban annál nagyobb jelentőségű, miután­­a­­szűrővizsgálatok­­általános elterjedése következtében az ismert betegek aránya az ismeretlenekhez képest lényegesen nőtt. A szűrő­­vizsgálatok száma az utolsó 10 év alatt évi másfél millióról 4,5 millióra emelkedett és a szűréssel fel­fedezettek aránya az új betegek közül ugyanezen idő alatt 23%-ról 41%-ra nőtt. Nyugodtan mondhat­juk ma már, hogy az ország tbc-s betegeinek je­lentős többségét ismerjük. Az ismert betegek fer­tőzőképességének csökkenése 4 tényezőből adódik: a) A betegek korábbi stádiumban kerülnek felismerésre. b) A gyógyszeres kezelés igen gyorsan csök­kenti vagy megszünteti a fertőzőképességet. c) A betegek jelentős része végleg elveszti a fertőzőképességét. d) A Koch-pozitív gyógyíthatatlan betegek fer­tőzőképessége is csökkent a múlthoz képest. E 4 pontot kissé részletesebben szeretném tár­gyalni: ad a) A betegség korai stádiumban való felis­merése azzal az eredménnyel jár, hogy a betegek jelentékeny részének gyógykezelése olyan időszak­ban kezdődik meg, amikor a bacillusürítés még paucibaciláris jellegű és így a betegség természet­szerűleg kevésbé fertőző. 1945 előtt a Koch-poziti­­vitás mikroscopos úton kimutatott Koch-pozitivi­­tást jelentett, ami Szabó (14) vizsgálatai szer­in egyértelmű azzal, hogy 1 mm3-ben legalább 50— 100 000 csíra van, ami igen masszív bacillusürítés­­nek felel meg. Mai adataink szerint az 1960-ban fel­fedezett 6194 Koch-pozitív beteg közül mindössze 3167 bizonyult mikroszkópos vizsgálattal pozitív­nak, 3027 pedig csak tenyésztés — általában soro­zattenyésztés — alapján minősült fertőzőnek. Még az intézetbe felvett, tehát súlyosabb beteg­anyagon is ezt a megközelítő adatot kapjuk. Az Or­szágos Korányi Tbc Intézet jelenlegi beteganyagá­ban pl. a felvételkor Koch-pozitívnak bizonyult be­tegek száma: 434, akik közül csupán 236 volt mik­roszkópos vizsálat alapján bacillusürítő. A direkt­ vizsálattal és csak tenyésztéssel kimu­tathatóan Koch-pozitív betegek fertőzőképessége közötti különbséget az irodalomban is többen meg­állapítják. Így Hertzberg (3), valamint Zwanenberg (17). Ez utóbbi szerző szerint a direkt­ vizsgálattal Koch-pozitív betegek gyermek­ kontaktjai között a tbc-s megbetegedés 16-szor gyakoribb, mint a csu­pán tenyésztéssel Kot­h-pozitív betegek gyermek­kontaktjai között. ad b) A tuberkulózis gyógyszeres kezelésével kapcsolatban a leggyorsabban és legáltalánosabban bekövetkező változás a köpet negativálódása. Ez friss betegeken már a gyógyszeres kezelés 4—5 he­tében várható és részben a köpet — részben a bak­tériumszám csökkenésének, részben a baktériumok csökkenő szaporodóképességének az eredménye. Az Országos Korányi Tbc Intézet statisztikája szerint 1960-ban Koch-pozitívan felvett betegek 81,2%-a távozott az intézetből negatívan. A külföldi adatok között még ennél is kedvezőbbeket találhatunk. ad c) Az előző pontban jelzett bakteriológiai eredmények tartóssága attól függ, hogy a beteg klinikailag meggyógyul-e vagy sem. A tuberkulózis modern kezelésének segítségével azonban a betegek jelentős %-a klinikailag meggyógyítható és így tar­tósan Koch-negatívá tehető. Az országos adatok szerint az intézeteinkből kikerülő összes betegek 50%-a távozik a jövő szempontjából gyógyultnak minősíthető állapotban. Ez az arány azonban a to­vábbiakban még jelentősen javítható és egyes szer­zőink, pl. Sirály (12) és Katona (5) 90% feletti késő­ gyógyeredményről adnak számot. ad d) A gyógyításra alkalmatlan betegek, va­lamint azok, akiken a gyógyítási kísérletek ered­ménytelenek maradtak, legalább időnként továbbra is baktériumot ürítenek, tehát megmaradnak fer­tőzőforrásként. A tapasztalat szerint azonban ezek­nek a betegeknek a fertőzőképessége is lényegesen csökkent. Scharl (10) szerint Koch­ pozitív betegei szennyes fehérneműjéből, valamint a betegek kéz­mosó folyadékából nem sikerült tbc-baktériumot kimutatni. Sultan és mtsai (13) 77 gyógyszereset kezelt, de Koch-pozitív beteg által kilégzett leve­gőt tengerimalacok ketrecébe vittek be 2 éven­te­

Next