Orvosi Hetilap, 1962. december (103. évfolyam, 48-52. szám)
1962-12-02 / 48. szám - Magyar Imre: A diabetes pathogenesise
volt insulinja — olyan tényezőtől is megszabadult a beteg, mely cukorbaját rontotta. Ez a glukagon, a glykogenolysist és hyperglykaemiát okozó tényező, melynek mennyisége a vérben kb. 7 gamma%, egész mennyisége 0,2 mg-ra tehető. Arra a kérdésre azonban, hogy a glukagonsecretio fokozódása szerepel-e az emberi diabetes pathogenesisében, ma sem tudunk határozott választ adni: olyan klinikai esetet, melyben a diabetes okaként a glukagontermelés fokozódását lehetett volna bizonyítani, nem ismerünk. A kérdés egyelőre állatkísérleti síkon van, pankreasdiabeteses és alloxandiabeteses állatok összehasonlítása azonban érdekes eredményeket hoz. Biztosan megállapítható azonban bizonyos kontrainsuláris hormonok szerepe az emberi diabetes pathogenesisében is. Állítani lehet, hogy a szervezetben nincsen olyan endokrin mirigy, mely ne befolyásolná ép és kóros körülmények között a cukoranyagcserét vagy közvetlenül vagy az arra ható másik mirigy befolyásolása útján. A hypophysis szerepe ebből a szempontból döntőnek mondható. A somatotrop hormon klinikai szempontból az akromegaliás betegek diabetesében az elsődleges pathogenetikus tényező, az ACTH steroid hormonok mobilizálása révén a steroid diabetest, a Cushing syndromás betegek, némely Morgagin syndromában szenvedő beteg diabetesét okozza és a prolactin vagy mammotrop hormon is diabetogén tényezőnek bizonyult állatkísérletekben. Nem vagyunk határozottak afelől, hogy mi a szerepe a hypophysis diabetogen hormonjainak az egyszeri emberi diabetesben. Sokan hypophysaer diabetesnek tartják a nagy insulinszükségletű vagy resistens, az esetek egy részében nagyon labilis diabeteseket, sokan tulajdonítanak nagy szerepet a juvenilis diabetes keletkezésében a hypophysis fokozott működésének, magunk inkább másodlagosnak gondoljuk a hypophysis diabetogén hormonjainak fokozott secretióját ilyen esetekben, de asúlyos érelváltozásokkal járó cukorbajban szenvedők egy részében hypophysektomiával elért eredmények kétségtelenül bizonyítják a hypophysis hormonjainak szerepét a diabetes keletkezésében, fenntartásában, és súlyosbításában. A klasszikus Houssay-féle kísérlet, melyben a kísérleti állat diabetesét hypophysektomiával enyhíteni lehet, kísérleti bizonyítéka a hypophysis szerepének. Pathogenikus tényezőnek azonban a hypophysis hormonjait biztosan csak az akromegaliában, Cushing kórban tarthatjuk. A steroid diabetes típusa a Cushing syndroma diabetese, a mellékvesekéregtumor okozta diabetes, mely a tumor eltávolítása után megszűnik és újabban a steroid hormonok therapiás adagolása folyamán iatrogén módon létrehozott diabetes. Ezeken kívül nincs arra adat, hogy az emberi diabetes mellékvesekéreg eredetű volna, kétségtelen azonban, hogy a meglevő cukorbajban az insulinszükséglet növekedése, esetleg insulinresistencia az esetek egy részében a mellékvesekéreg hyperfunkciójára vezethető vissza. Az állatkísérletben létrehozott metathyreoid diabetes analógiáját sem találjuk meg az emberi pathológiában. A mindennapi klinikai tapasztalat bizonyítja azonban, hogy a hyperthyreosis az ugyanakkor fennálló diabetest rontja, a hyperthyreosis gyógyításával, a pajzsmirigy eltávolításával pedig lényeges javulást lehet elérni diabetesben: a hyperglykaemia, glykosuria, ketosis-hajlam csökken, az insulinérzékenység nő. Thyreoidea-eredetű emberi diabetes — úgy látszik — nincs, de a hyperthyreosisos betegek közt 2,5—5,6% diabetes fordul elő. Meggondolandó adat ez, hiszen a diabetes átlagos előfordulása ennél lényegesen kisebb. A sexuális hormonokkal állatkísérletben létrehozott diabetesnek emberi analógiája nincsen, sőt a sexuális perifériás hormonoknak a hypophysis működésére gyakorolt visszaszorító hatása bizonyos emberi diabetesben eredményesen felhasználható. Mindezek alapján — endokrin szempontból tekintve a diabetest — azt is mondhatjuk, Houssay szavaival, hogy a diabetes mellitus a szénhydrátanyagcserének, fehérje- és zsíranyagcserének olyan rendellenessége ,melyet a szabályozó endokrin mirigyek egyensúlyának zavara okoz. Ilyen szempontból a diabetes mellitus endokrin betegség, melynek lényege hormonális egyensúlyzavar. A diabeteskutatás újabb iránya és az az út, mely a legutóbbi években a plasma insulintartalmának meghatározása révén és az insulinhatást gátló vagy csökkenő egyéb anyagok kimutatása révén nyílt, kissé eltereli figyelmünket az endokrin befolyásokról és arra utal, hogy a diabetest csak olyan értelemben tekintsük endokrin betegségnek, amennyiben végül is mindenképpen egy endokrin produktumnak, az insulinnak a kóros felhasználódásán alapul. Mielőtt azonban ezeket az új utakat követnék, röviden érintjük még az alloxan kérdését. Ismeretes, hogy alloxannal a pankreas-szigetek beta sejtjeinek pusztulását és így experimentális pankreasdiabetes keletkezését lehet előidézni. Ez a diabetes annyiban különbözik a műtéti pankreasdiabetestől, hogy a glukagonsecretio változatlan marad. Az alloxanhoz hasonló hatású a hozzá kémiailag hasonló dehydroascorbinsav, dehydroisoascorbinsav, dialursav és a húgysav is. Önkéntelenül arra kell gondolnunk, hogy bizonyos körülmények közt nem keletkezhetik-e az emberi szervezetben alloxan vagy ahhoz hasonló anyag, mely a beta sejtek pusztulását elindítja és diabetes keletkezésére vezet. Erre kísérleti vagy tapasztalati adatunk nincs. Meggondolandó azonban, hogy a diabetogén anyagok hatását glutathionnal ki lehet védeni, methionin, cystein-hiányos étrenden tartott állatok glutathionszintje csökken és ezeken húgysav is kiválthat diabetest. A vizsgálatok e halványan kibontakozó irányban még nem elég kiterjedtek és egyelőre ismét csak azt hangoztathatjuk, hogy alloxannak vagy alloxanszerű anyagoknak az emberi diabetes keletkezésében egyelőre bizonyítható jelentősége nincs. Hangsúlyozzuk még, hogy valamennyi olyan eljárás, melynek segítségével kísérleti diabetest le-