Orvosi Hetilap, 1963. március (104. évfolyam, 9-13. szám)
1963-03-03 / 9. szám - KLINIKAI TANULMÁNYOK - Keszler Pál - Papolczy Antal - Kozma Andor - Fister Tiborc: A spontán légmellről 125 eset kapcsán
között: 17, 60—70 év között: 10, 70—80 év között: 2. Ebből megállapítható, hogy a betegek többsége a mi anyagunkban is 20—30 év közötti, azonban a 60 év körüli életkorban az esetek száma újra jelentősen szaporodik és míg Meyer és társai (19) anyagában csak 6 50 éven felüli beteg fordul elő (11%), addig a mi anyagunkban ezek száma 29 (23%). 112 férfi mellett mindössze 13 nőbetegünk volt, ami megfelel 8,5:1 aránynak. A meghegedés egyforma arányban keletkezett a két oldalon. Jobboldalon: 62, baloldalon: 61 esetben. Mindkét oldalon 2 esetben észleltük a légmellet, úgyhogy az egyik betegnél bentfekvése és kezelése alatt előbb a bal oldalon, majd a jobb oldalon keletkezett részleges légmell, egy másik betegünket pedig már eleve kétoldali részleges légmellel, súlyos nehézlégzéssel utalták osztályunkra (1. ábra). Teljes tüdőcollapsust 68 esetben, részlegeset 57 esetben észleltünk. Meg kell állapítani, hogy idősebb betegeinken többnyire a részleges légmell típust, fiatalabbakon inkább a teljes collapsust észleltük. Ha betegeink foglalkozás szerinti megoszlását vizsgáljuk, akkor azt látjuk, hogy fizikai munkás volt 54, szellemi munkás volt 33, nyugdíjas 18 és egyéb foglalkozású 20. Ez utóbbi csoportba olyan foglalkozásokat soroltunk, melyek nem járnak ugyan nehéz testi munkával, de tisztán szellemi munkának sem tekinthetők, mint pl. gépkocsivető, fodrász, fényképész, műszerész, pincér stb. Meg kell jegyezni, hogy egyetlen gyakrabban szereplő foglalkozás a gépkocsivezető (8 eset) és hogy földműves még a beutalási terület lakosságának számarányához viszonyítva is kevés fordult elő (2 eset). Igyekeztünk a keletkezés körülményeire vonatkozó adatokat is rögzíteni. Munka közben 28, sport közben 3, séta alatt 7, pihenés közben 50, alvás közben 2 és tisztázatlan körülmények között 35 betegünknél lépett fel a spontán légmell. Az eseteknek alig V-s-ében keletkezett tehát a rosszullét munka közben és akkor sem lehetett mindig valamely fizikai megerőltetést közvetlen kiváltó okként kimutatni. A feltételezett kórokokra, ill. kísérő megbetegedésekre az alábbi adatok világítanak rá. Izolált csúcsi hullát 6 operált betegen, feszülő cystát 3 további operált betegen lehetett biztonsággal kimutatni. Huszonegy idős korcsoportba tartozó betegen a diffúz, helyenként bullozus emphysema félreismerhetetlen röntgenjeleit láttuk. Ezek közül 8 betegen asthma bronchiale is fennállott. A többi 95 betegen a vizsgálati leletek alapján az „idiopatikus spontán légmell” biztos okát kimutatni nem lehetett, minthogy ezekben az esetekben a közvetlen megtekintés lehetőségét kínáló műtétre, vagy pleuroscopiára a gyógyulás érdekében nem volt szükség. Tbc.-re utaló röntgenképet ezek közül 14 betegen észleltünk, de 8 esetben a folyamat biztosan inaktív volt. Caverna, bronchiektasia stb. perforatiója egyetlen esetben sem fordult elő. Kisebb trauma 6 esetben előzte meg a légmell keletkezését. A spontán légmell fennállásával egyidőben 2 betegen pneumoniát, 2 betegen influenzát állapítottunk meg (utóbbit influenza járvány idején) anélkül, hogy okozati kapcsolatot ki lehetett volna mutatni. 96 betegen első ízben fordult elő, 29 betegen kiújulásról volt szó, éspedig első kiújulási 21, másodikat 4, negyediket 1, ötödiket 2 és nyolcadikat (!!) 1 esetben tapasztaltunk. Megvizsgáltuk milyen kezelésben részesültek visszaesett betegeink előző spontán légmellük kapcsán. Megállapítottuk hogy a 29 beteg közül csak 4-nél került sor drénezésre és aktív tartós szívásra, míg a többinél mindössze zárt punctiós leszívással kezelték a betegséget. 125 betegünkön alkalmazott gyógymód a következő volt. Egyszerű fektetéssel teljes újratágulást 4 esetben értünk el. Zárt (punctiós) leszívást egy-ké alkalommal 44 betegen végeztünk. Drénezést és aktív tartós szívást 67 betegen alkalmaztunk éspedig 1 dréncsővel: 19, 2 dréncsővel: 40, több dréncsővel 14 esetben. (Két betegen successive alkalmazót 8—8 dréncső behelyezése után sikerült a teljes újratágulást elérni!). Kémiai pleurodézist — talcun suspensióval — a szokásos aktív szívásos kezelő kiegészítéseként 12 esetben alkalmaztunk. Műtéti 10 esetben került sor. Leggyakrabban (7 betegen) a bulla perforati helyének elvarrását és fali pleurektómiát (Gaensle) végeztünk. Egy ilyen műtétünket az egyidejűleg fennálló súlyos asthmás bronchospasmus mint hátsó pulmonalis plexektómiával és thoracali sympathektomiával egészítettük ki (Dimitrov- Szokodi, 8). Resectiórakét betegen került sor: cystásan degenerált jobb felső lebenyek resectióját végeztük el, egyik esetben egy ülésben Björk szerinti, másik esetben későbbi ülésben Bernou szerinti beszűkítő csúcsi thoracoplasztikával, amelyre maradéktüdő emphysemája miatt volt szükség Végül egy idősült spontán légmell esetében decortt lábra. Diffúz obstructiv emphysema talaján keletkezett kétoldali szimultán légmell: drénezéses aktív szívásra gyógyult