Orvosi Hetilap, 1963. április (104. évfolyam, 14-17. szám)

1963-04-07 / 14. szám - Châtel Andor: A rheumás betegségek gyógyszeres kezelése

626 ORVOSI HETILAP máris stádiumban levő betegek therápiája tekin­tetében ez a körülmény figyelembe veendő. Még egy másik adatot említenék, melyre Bunsch és mtsai (3) lengyel szerzők mutattak rá római előadásukban: anyagukban pozitív Latex- és Rose-próbát adtak arthrosisos betegeken is. Ed­dig is tudtuk, hogy főleg idősebb egyéneken néha nem könnyű eldönteni, hogy régi, hosszú évek óta fennálló, röntgen szerint arthrosis jeleit mutató ízü­leti panaszaik vajon tisztán degeneratív erede­­tűek-e, vagy igen lassú lefolyású chronicus poly­arthritis következményei. Ha ilyen esetben pozitív haemagglutinatiós próbát kapunk, akkor ez a kö­vetendő therápia szempontjából feltétlenül útmu­tató. Ezzel jól egybevág nem egy esetben tett azon tapasztalatom, hogy fiatal egyének nyaki spondylo­­sisa határozottan reagál resod­in-kezelésre (25). Mindezeket csak azért említettem, mert tudom, hogy gyakorlott rheumatológus ritkán kerül abba a helyzetbe, hogy a primaer chronicus polyarthritis diagnózisában nehézségei legyenek és sajnos ilyen­kor a Rose- vagy Latex-próba többször hagy cser­ben, mint ahányszor segít, mert a betegség kez­deti stádiumában sokkal gyakrabban negatív, mint­ később, amikor már valóban nincsen szükség erre az adatra a diagnózis eldöntéséhez. A Latex-gyors­­test, ahogy azt Bozsóky ismertette nálunk, mégis feltétlenül bevezetendő volna a rheuma-rendelé­­sek laboratóriumi vizsgáló állomásain is, további tapasztalatok szerzésére. Ha tehát eldöntöttük a kérdést, hogy gyulla­dásos vagy degeneratív esettel állunk-e szemben, első feladatunk mindenképpen az lesz, hogy a be­teg aktuális panaszait enyhítsük. Fájdalomcsilla­pító, gyulladásellenes gyógyszert k­ell tehát ren­delnie elsősorban az orvosnak és rendel is, vér­­mérsékletétől és tájékozottságától függően igen különbözően. Aki gyors és imponáló eredményt szeret elérni, az nem sokat gondolva a beteg to­vábbi sorsára, ma corticosteroidot rendel, tehát hazánkban prednisolont, tapasztalatunk szerint nem egy esetben discus herniából származó ischias­­ban is, ami biztosan helytelen. Az óvatos, konzer­vatív orvos ma is megmarad a salicylátok mellett, melyek, ha a beteg nyugalmát nem is mindig biz­tosítják tökéletesen, de az orvos lelkiismeretét min­denképp megnyugtatják, mert nem kell tartania májlaesiótól, agranulocytosistól és más gyógyszer­mellékhatásból származó szövődménytől. Azt azon­ban mégis figyelembe kell vennünk, hogy a sali­cylátok huzamos adagolása is állandó minimális gyomorbélcsatornabeli vérzés következtében anae­­miát okozhat; ezt újabban több szerző kimutatta. Az ilyen, szigorúan salicylátokon tartott betegek fordulnak rendszerint más orvoshoz panasszal, aki most már kénytelen újabb gyógyszert ren­delni, és ha nem tartozik a corticoidokhoz forduló kollégák közé, de szintén szereti nyugalmát, akkor a pyrazolon-származékok közül algopyrint (noval­­gin) rendel, vagy ad injekcióban, csak nagyritkán mellőzve B1 és B12 vitaminokat, bármilyen kór­képről is legyen szó. Az algopyrin valóban hatásos fájdalomcsilapító és mint pyramidon-származéknak gyulladáscsökkentő hatása is van, mely azonban igazán átütő eredményt csak nagyobb adagban, intravénásan beadva biztosít, de sajnos így is elé­g hamar csökken a hatása. Ha tehát az orvos mégis kitart emellett és türelmesebb, mint betege, akkor az ismét továbbáll és meg fogja találni azt a kollé­gát, aki nem fél a phenylbutatontól és a nagyszá­mú közleményt, mely súlyos, sőt nemegyszer letá­­lis kimenetelű szövődményekről ír, figyelmen kí­vül hagyva. Steinbrocker és mtsai tavalyi római előadására gondol, akik több mint ezer betegen 8 év alatt szerzett tapasztalataikról számoltak be. Előadásuk szerint ők is kénytelenek voltak bete­geik 16,5 százalékánál a phenylbutazon kezelést abbahagyni a szövődmények miatt, de ezek között csak 2 esetben szerepel „májduzzadás”. Ezt azért említem, mert nálunk ettől a valóban legritkább szövődménytől, a hepatitistől tartanak leginkább, figyelmen kívül hagyva, hogy a májfunkciós pró­bák pozitívak lehetnek az alapbetegségből kifo­lyóan, minden májat károsító gyógyszeradagolás nélkül. Arról nem beszélek, hogy a használatos májfunkciós próbák valóban mennyiben tükrözik a májfunkció zavarait. A phenylbutazon ártatla­nabb mellékhatásai közül a bőrkiütések — ha meg­jelennek — akkor hamarosan jelentkeznek és a gyógyszer elhagyásával elmúlnak. Ugyanígy az oedemák és gyomor-bél panaszok, valamint a haematuria is, mely már csak hosszabb kezelésre mutatkozik. Legkellemetlenebb, hogy a csontvelő károsodás — bár helyes adagolás mellett igen ritka — előfordulhat hosszas, szövődményektől teljesen mentes rheopyrin adagolás után, sajnos minden prodromális tünet nélkül. A vérképnek kétheten­kénti ellenőrzése ez ellen nem véd meg. Egybevetve saját tapasztalatainkat az irodalmi adatokkal, szerintünk nem helyes valamely új, de már több mint 10 éve ismert gyógyszert pusztán a jelentkező szövődmények, toxicus mellékhatások miatt teljesen elvetni és mint ahogy ez sokszor tör­ténik, a betegek között ijesztő ellenpropagandát kifejteni. A phenylbutazon esetében kétségkívül bebizonyosodott az évek folyamán sok millió eset­ben, hogy több hasznát látjuk, mint kárát, feltéve, hogy helyesen adagolják és nem rendelik a rheopy­­rint napi 6 tabl. adagban több héten keresztül, amint azt sajnos nem egy esetben hallottuk be­tegektől. Ennél mindenképp gyakoribbak az olyan esetek, mikor a­ betegnél nem is tettek kísérletet rheopyrinnel, vagy ok nélkül megvonták a szert túlzott óvatosságból. A gyógyszer időben körülírt lefolyású, önmagától is „kialvó” kórképekben, mint nagyon jó fájdalomcsillapító és gyulladásgátló szer kétségkívül első helyen áll és tapasztalatom szerint mint ilyen a rheumatoid arthritises betegek kivé­telével legtöbbször jobb hatású, mint prednisolon­­nal készült kombinációja, a rheosolon. Meg kell itt ismételnem, amit a rheosolon bevezetésekor hangsúlyoztam, hogy ez a készítmény ilyen össze­állításban nem optimális, mert az összetevők ará­nya nincs úgy megválasztva, hogy huzamos sze­

Next