Orvosi Hetilap, 1964. április (105. évfolyam, 14-17. szám)
1964-04-05 / 14. szám - Schnitzler József: Gondolatok Április 4-én
40 ORVOSI HETILAP AZ ORVOS-EGÉSZSÉGÜGYI DOLGOZÓK SZAKSZERVEZETÉNEK TUDOMÁNYOS FOLYÓIRATA Alapította : MARKUSOVSZKY LAJOS 1857-ben Szerkesztő bizottság: ALFÖI.DY ZOLTÁN D R. * DARABOS PÁL DR. * FISCHER ANTAL D R. * HIRSCHLER IMRE D R. LENÁRT GYÖRGY DR. * SÓS JÓZSEF DR. * SZÁNTÓ GYÖRGY DR. Felelős szerkesztő: TRENCSÉNI TIBOR DR. * Szerkesztő: BRAUN PÁL DR. Munkatárs: PAPP MIKLÓS DR. 105- ÉVFOLYAM 14. SZÁM, 1964- ÁPRILIS 5 Gondolatok április 4.-én Az ember könnyen felejt, mert a napi munkája, az új események, feladatok, nehézségek és az élet lüktető menete leköti figyelmét. A jelenkor építése, a készülő új alkotások várható sikere és megváltozott életünk mindinkább a távoli jövő felé tereli érdeklődésünket. Az évfordulók, a jubileumok és az ünnepek azt célozzák, hogy emlékezzünk. Emlékezzünk arra, ami borzalmas volt, tanuljunk belőle és hirdessük tanulságát, hogy többé meg ne történjék és az emlékeztető szóból értsen az utókor is. A mindennapi munka sodrában néhány szomorú és tragikus emlék jut hirtelen eszembe. 1945. év tavasza, a természet lágy ébredése sokat ígért és reményt keltő volt. Ezzel szemben a hírek, melyeket kórházunkban hallottunk, szomorúak voltak. A műtő romos helyiségében egy pillanatra megállt a munka, mert azt hallottuk, hogy Budapest nincsen többé. Orvostudósaink, szakembereink közül sokan elpusztultak, eltűntek, vagy tömegével hurcolták el őket a megsemmisítő táborokba, ahonnan többé nem tértek vissza. Ugyanakkor kórházaink csupaszok, meztelenek, kiraboltak voltak. Sebészi munkánkat a legprimitívebb körülmények között végeztük. Nyugtalan és türelmetlen érzés hatotta át az embert, azért, hogy mi lesz, s kétségbeesett, ha az általános pusztulást szemlélte. Mikor elő láttam meg Budapestet, úgy véltem, az én életemben e romokból nem lesz többé rendezett, szép város. Emlékszem, hogy akkoriban egy napon kórházi felszerelési tárgyakat és anyagokat kaptunk szovjet barátainktól. Beszélgettem a parancsnokkal, egy orvos-őrnagygyal. Szóvá tettem előtte kétségbeesésemet a rombadőlt Budapest láttán, s ő vigasztaló szavakkal nyugtatott meg, hogy szebb, boldogabb lesz az ország, a főváros, mint volt. Akkor alig hittem neki. Ma annál melegebb szeretettel emlékszem vissza szavaira. Megindult az építés, a romok eltakarítása, családtagok megtalálták egymást és ez akkor nagy öröm volt. Sokan sohasem tértek vissza, sem nyugatról, sem keletről, s így akadt bőven szomorúságunk is. Akinek szívügye volt a magyar nép sorsa, az hazajött és megtalálta helyét az országépítő munkában. Röviddel a felszabadulás után megalakult a Közegészségügyi Tanács és az Orvosok Szabad Szakszervezete. Ez a két szervezet összegyűjtötte és munkára mozgósította az orvostársadalmat. Rusznyák István kétévvel a felszabadulás után az egészségügyi költségvetés tárgyalásakor a nemzetgyűlésben elmondotta, hogy az orvosok megfeszített munkája, az egészségügyi dolgozók helytállása, hivatásszeretete, anyagi dotáció hiányában is — hiszen infláció volt — megakadályozta a járványokat. Ezzel közvetlenül a felszabadulás után, már az újraszervezett egészségügy aratta első sikerét Magyarországon. Új társadalmi rend kivívása, emberek nevelése, új ország, új típusú állam építése került napirendre. Rendelőintézeteket, kórházakat, gondozókat helyeztek üzembe. A tuberkulózis elleni küzdelmet új alapokra kellett fektetni, új gondozókat kellett létesíteni. A munka sikerrel járt. Közben a reménytkeltő egészséges fejlődést a személyi kultusz szerencsétlen politikája zavarta meg. Az egészséges bírálat, az őszinte beszéd hiánya hatással volt az egészségügyi munkára is. Az egészségügyi dolgozók zöme helytállt és a lehetőségekhez képest megfeszített erővel végezte munkáját. Népünk még az ellenforradalom pusztításait is kibírta, és annak leverése után céltudatos munkával fejezte be a szocializmus alapjainak lerakását. A szocializmus építésének további fázisában fájdalommal kellett nélkülöznünk azokat, akiket a személyi kultusz éveiben elveszítettünk, elsősorban Rajk Lászlót és sok más elvtársat. Tudományos