Orvosi Hetilap, 1964. augusztus (105. évfolyam, 31-35. szám)

1964-08-02 / 31. szám - Rozsos István: Az alkattan válsága és jövője

ORVOSI HETILAP AZ ORVOS-EGÉSZSÉGÜGYI DOLGOZÓK SZAKSZERVEZETÉNEK TUDOMÁNYOS FOLYÓIRATA Alapította: MAJRKUSOVSZKY LAJOS 1857-ben Szerkesztő bizottság: ALFÖLDY ZOLTÁN D R. * DARABOS PÁL D R. * FISCHER ANTAL D R. * HIRSCHLER IMRE D R. LENART GYÖRGY D R. * SÓS JÓZSEF DR. * SZÁNTÓ GYÖRGY D R. Felelős szerkesztő: TRENCSÉNI TIBOR DR. * Szerkesztő: BRAUN PÁL DR. Munkatárs: PAPP MIKLÓS D R. 105. ÉVFOLYAM 31. SZÁM, 1964. AUGUSZTUS 2 Győr-Sopron megyei Tanács Kórház, Sebészeti Osztály Az alkattan válsága és jövője Rozsos István dr. Az alkattan irodalma arról tanúskodik, hogy •e tudományág 1900-ban született meg Martius első nagyérdemű művével (24) és századunk első har­madában virágzott. Jelentősége nem kisebb volt, mint a causali tás filozófiai conceptiójának bevo­nulása az orvosi gondolkodásba, valamint az em­beri szervezet egységének, a szervezetben lezajló folyamatok correlatióinak felismerése és hirdetése. Hatása olyan nagy volt, hogy tételeivel az orvos- tudomány minden ágának számolnia kellett. Így aztán az alkat a század elején az orvosok „varázs­szavává”, gondolkodásuknak szinte „tengelyévé” vált. Ma viszont minden jel arra mutat, hogy az alkattan tudománya elakadt, holtvágányra futott, korszerű szóval élve, válságba került. Ennek jele mindenekelőtt az alkattan irodalmának elapadása. Pl. nálunk a huszas—harmincas évekre esik a dol­gozatok többsége (1, 6, 7, 9, 11, 14, 18, 23, 25—27, 35), az utóbbi pár évtized alatt viszont csak itt-ott hangzik el egy-egy rövidke utalás (15, 29, 32, 37), de inkább csak hallgatunk e kérdésről. Magyar egyik könyvében megjegyzi, hogy az alkat jelen­tősége nagy mértékben csökkent (22). Az alkat fogalma — e tudományág határozott visszaesése ellenére — napjainkban is él az orvosi tudatban, éspedig a közismert testi vagy lelki alkattípusok formájában. Valóban a klasszikus alkattan legmaradandóbb hagyatéka az alkattípus. A szép kórlapokban ma is így hangzik a statusok eleje: „Kp. fejlett és táplált pyknikus (astheniás) beteg...” Pedig minden klinikus előtt világos, hogy a beteg típusának megjelölése alig több, mint stilisztikai cizellálás, gyakorlati értéke vajmi kevés. Ezek után érdemesnek látszik felidézni az alkattan alapvető fogalmait, elemezni válságba 91 jutásának okait és megkísérelni perspektíváit vázolni. Alapvető fogalmak A sok-sok megfogalmazás felsorolása helyett azok­ból kihámozható és azokban közös alkatmeghatározás Verebéig (1927) szerint a következő (35): Az alkat nem más, mint a szervezet vegyi, fizikai, biológiai és lelki tulajdonságainak összessége, mely determinálja a kül­világ behatásaira való reakciómódját. Már itt ki kell emelni az alkat és a szervezeti reakciómódok közötti fontos összefüggést. Valamely alkat tulajdonképpen a szervezetet alkotó elemek: sejtek, szövetek, szervek »alkatából« épül fel olymódon, hogy a részek egymással az ideg- rendszer, az érrendszer és a hormonok útján a leg­szorosabb összefüggésben állnak. A klasszikus alkat­tan legpozitívabb elemét éppen ennek hirdetése, azaz a correlatiós tan képezi. Ennek óriási jelentősége akkor válik igazán nyilvánvalóvá, ha felidézzük a nyomában fellépő szemléleti változást. Ugyanis a bakteriológia múltszázadvégi fénykora a klinikai szemléletben olyan torzulást eredményezett, hogy egyesek a baktériu­mokban a fertőző betegségek lényegét vélték látni (aetiologismus). Hozzá lényegében hasonló volt a lo- calisatiós törvény, mely szerint minden betegségnek megvan a szervezetben a maga fészke, góca, éspedig valamely szervben (Morgagni). Ennek folytatója Bichat volt, aki a betegséget valamely szövet elváltozásaiban, és Virchow, aki a sejt működési zavaraiban látta. Az említett kiváló orvosok érdemeinek hangsúlyozása mel­lett ma már megállapíthatjuk, hogy pl. Virchow téve­dése az volt, hogy az életegységet, a sejtet azonosítja az élő egységgel, az individuummal (cit. 35). A klasszi­kus alkattan helyesen szögezte le, hogy a soksejtű élőlényben a külvilággal szemben nem a sejt, hanem a sejtekből álló egész egyén áll, melynek minden egyes sejtje az egyént alkotó valamennyi sejttel correlatió- ban van. Az alkat klasszikus meghatározásaiban lépten- nyomon olvashatunk különböző alaki, testi, lelki, örök­lött, szerzett tulajdonságok alkatmeghatározó szerepé­ről. A tulajdonságokat ilyen kihangsúlyozása az akko­riban fellendülő örökléstani kutatások »dominantiá«- jára vezethető vissza. Így tisztázódott többek között

Next

/
Thumbnails
Contents