Orvosi Hetilap, 1964. november (105. évfolyam, 44-48. szám)

1964-11-01 / 44. szám - Rostás Oszkár: Weil Emilről, halálának 10. évfordulóján

ORVOSI HETILAP AZ ORVOS-EGÉSZSÉGÜGYI DOLGOZÓK SZAKSZERVEZETÉNEK TUDOMÁNYOS FOLYÓIRATA Alapította : MARKUSOVSZKY LAJOS 1857-ben Szerkesztő bizottság: ALFÖLDY ZOLTÁN DR. * DARABOS PÁL DR. * FISCHER ANTAL DR. * HIRSCHLER IMRE DR. LENART GYÖRGY DR. * SÓS JÓZSEF DR. * SZÁNTÓ GYÖRGY DR. Felelős szerkesztő: TRENCSÉNI TIBOR D R. * Szerkesztő: BRAUN PÁL D R. Munkatárs: PAPP MIKLÓS DR. 105. ÉVFOLYAM 44. SZÁM, 1964. NOVEMBER 1 Weil Emilről, halálának 10. évfordulóján Tíz évvel ezelőtt halt meg. Halálát követően sok szép cikk méltatta munkásságát, önfeláld»zó életének jelentőségét. Több cikkben emlékeztek arról a tevékenységről, amelyet 10 évi börtön után a felszabadulást követő években az orvosok, egész­ségügyi dolgozók szocialista szellemben történő megszervezése érdekében kifejtett. Sokat írtak a közegészségügyi tanács, az orvosok szakszervezete megalakítása, kiépítése érdekében végzett mun­kájáról. írtak a kommunistáról, aki a Párt illega­litásának időszakában nagy harcosa volt, írtak az orvosról, aki 10 éves börtönbüntetése idején kom­munista orvosként segítette társait. Szeretettel és tisztelettel beszélnek róla azok a kommunista har­cosok, akik a legsúlyosabb időkben börtöntársai voltak, akiket mint orvos, mint kommunista orvos segített. Nagyon keveset foglalkoztunk azonban felsza­badulás utáni munkásságának értékelésével. Ha élne, nem lenne még 70 éves, harcolhatna a szo­cialista egészségügy megvalósításáért és sokat ta­nulhatnának fiatalok és öregek egyaránt abból, amit sok megpróbáltatást átszenvedett életében minden üldöztetés ellenére képviselt és hirdetett. A felszabadulás után 10 éven keresztül har­colt a szocialista egészségügy kiépítéséért, megszi­lárdításáért, az orvosok, egészségügyi dolgozók szocialista szellemben való neveléséért, azért, hogy mindnyájan megtalálják helyüket a népi demo­kráciában, a dolgozók táborában, hogy a magyar orvosok, egészségügyi dolgozók munkájában a hamisítatlan szocialista szellem érvényesüljön. , Életében nem sok egyéni öröm jutott osztály­részéül. Kitűnő orvos volt, de ő úgy érezte, hogy a magyar egészségügy szocialista fejlődése érde­kében kötelessége az orvosmozgalom megszerve­zése, irányítása. Élete, küzdelmei, a börtönben töl­tött 10 év tapasztalatai kötelezték erre. A 10 éves börtön aláásta egészségét, lelki megpróbáltatásai emellett nem kis szerepet ját­130 szottak abban, hogy 57 éves korában akkor halt meg, amikor kinevezett egyetemi tanárként felké­szültségének, orvosi tapasztalatainak, személyi rá­termettségének megfelelő területen harcolhatott volna az egyetemi oktatás, az orvostudomány szo­cialista szellemű megújhodásáért. Nagyon készült erre a feladatra. Nagyon sze­rette az orvostudományt. Kevesen értékelték nála jobban azoknak a magyar orvosoknak, tudósok­nak munkásságát, akik az első világháború előtt, de a horthy-fasizmus ide’jén is oly tiszteletreméltó erőfeszítést tettek, hogy a magyar orvostudományt a fejlett országok színvonalára emeljék. A tudo­mányt megbecsülő marxista orvos szemével vizs­gálta haladó hagyományainkat. Rámutatott, hogy nem tudósaink komoly erőfeszítései hiányoztak, hogy a tudományos kutatás terén nagyobb ered­mények szülessenek már a második világháború előtt is. Elmaradottságunk egyik döntő okát abban látta „hogy a Horthy-reodszer elnyomta a kultú­rát, a tudományt, és elnyomta az értelmiség min­den szabad gondolatát és megmozdulását”. Akik ismerték munkásságát, azt a hatalmas erőfeszítést, amit az orvosok között a tudományos élet megindulása érdekében tett, azok tudják érté­kelni igazán munkásságának jelentőségét. Rusznyák elvtárs, a Tudományos Akadémia elnöke a következőket írta róla: „A felszabadulás után vezetésével megindult orvosszakszervezetben és közegészségügyi tanácsban végzett nagyjelentő­ségű közegészségügyi-járványügyi szervezési tevé­kenysége mellett mint mélygondolkozású, nagy­tudású kommunista orvos már a legelső időben azon az állásponton állott, hogy az egészségügyi intézmények új szellemi megszervezéséhez magas színvonalú tudományos munka szükséges.” Dr. Szabó Zoltán elvtárs, a szakszervezet akkori elnöke a következőket mondta egy év­vel halála után (Népegészségügy, 1955. 11. sz.):

Next

/
Thumbnails
Contents