Orvosi Hetilap, 1965. április (106. évfolyam, 14-17. szám)

1965-04-04 / 14. szám - Szabó Zoltán: Április 4

ORVOSI HETILAP bevonult vagy elhurcolták őket, a kórházak, rende­lők fele elpusztult, járványok ütötték fel fejüket. Annak a felismerésnek a nyomán, hogy az or­vosok alapvető problémái nem választhatók el a la­kosság ügyétől, az orvosok társadalmi szervezke­dése éppen a gyors és hathatós segítség érdekében, a szakszervezeti mozgalomba kapcsolódva indult el: a felszabadulás után azonnal megalakult az Orvos­szakszervezet és Weil Emil vezetésével, az orvosok túlnyomó többségének tevékeny támogatásával megkezdte sok irányú munkáját. Az érdekvédelmi és szociális tevékenységen túl jelentős politikai és szakmai nevelőmunkát fejtett ki, mozgósította az orvosokat, a megrongált egészségügyi apparátus, a háborús károk helyrehozására, a járványok felszá­molására, az egészségügyi ellátás normalizálására. Megkezdődtek az első tüdőszűrések­­ az üzemek­ben, majd az első BCG oltásokkal kirajzolódtak a tervszerű, kötelező preventív rendszer távlatai. A gyógyintézetek és gyógyszertárak államosításával megteremtődtek a megelőzés és gyógyítás egyesí­tésének feltételei, létrejött az egészségügyi minisz­térium s a társadalombiztosítás az ötvenes évek ele­jén már a lakosság több mint 40 százalékára kiter­jedt. Szaporodtak a rendelők, létrejött az alapellá­tást biztosító körzeti orvosi hálózat, mind több gon­dozó kezdte meg működését, a tbc.-szűréseket kö­vették az onkológiai ellenőrző vizsgálatok. Noha új kórház mint ismeretes kevés létesült, a rekonstruk­ciókkal és különféle épületek igénybevételével je­lentékenyen bővült a kórházi férőhelyek, szanató­riumok száma. A gyógyintézeti ágyak száma a fel­­szabadulás előtti 48 000-ről 76 000-re emelkedett. Ezen belül a gyermekosztályok ágylétszáma csak­nem megháromszorozódott, a szülészeti-nőgyógyá­szati osztályok férőhelyei mintegy 60%-kal bővül­tek. 1938-ban a szüléseknek mindössze 25, ma vi­szont 99%-át intézetben végzik. 1938-ban 1000 élve született csecsemő közül 131, 1964-ben 40 halt meg Ez az arány — a kétségtelen fejlődés ellenére — még nem kielégítő, javítása egészségügyünk egyik legfontosabb feladata. Szocialista egészségvédelmünk, a létrehozott szervezet, az orvosok és egészségügyi dolgozók fá­radhatatlan munkája az elért eredményekben tük­röződik. Sikerrel járt a gümőkór ellen indított in­tézményes küzdelem. Az ágyak száma e téren szaporodott leggyorsabban , mint 230%-kal. A felszabadulás előtt évente 100 000 szűrővizs­gálatot végeztek, 1963-ban több mint 5 mil­liót. A 10 000 lakosra jutó gümőkóros halá­lozás a háború előtti 14-ről 2,6-ra csökkent, a 10 000 szűrésre jutó új megbetegedések aránya az 1953. évi 37 helyett 1963-ban 22 volt. 1938 és 1960 között 1/5-ére esett a fertőző bántalmak mortalitása, egyidejűleg a betegségek belső arányai is megvál­toztak: megszűnt vagy a sporadikus esetek szint­jére estek: a hastífusz, malária, tetanusz, valamint a venereás megbetegedések. Vakcinációval sikerült visszaszorítani a diftériát, pertussist és az érintett lakosság egészére kiterjedő masszív immunizációval likvidálni a poliomyelitist. (Ismeretes, hogy ez a bántalom 1953-ban milyen súlyos arányokat öltött.) Vannak még betegségek, amelyeket sem védőoltás­sal, sem kommunálhigiénés, sem szociálhigiénés esz­közökkel nem tudtunk komolyabban befolyásolni. Ezek sorába tartoznak a dysenteria, a hepatitis epi­demica és más vírusbetegségek, amelyeknek szű­kebb korlátok közé szorítása további közegészség­­ügyi feladataink közé tartozik. A felsorolt eredmények után, amelyek a jel­zett, még megoldandó problémák mellett is vilá­gosan utalnak a felszabadulás óta eltelt két évtized egészségügyi vívmányaira, tekintsük át röviden, milyen egészségügyi hálózat felett rendelkezünk je­lenleg. Az alapellátás bázisa a körzeti orvos. A kör­zetek száma az utóbbi években jelentősen megnőtt, mintegy 3500 országosan az orvosi körzetek száma és egy körzeti orvosra ugyancsak országos átlagban 3150 lakos jut (a fővárosban: 2150, a városokban 2500, a falvakban 3000). Az alapellátás fejlődésében fontos lépés volt a belgyógyász szakorvosok bevo­nása a körzeti orvosi munkába, továbbá a körzeti orvosi- és belgyógyász-szakorvosi képesítés lehető­ségének megteremtése. Az alapellátás magasabb szintjét, hatásosságát egyéb módon is szolgálja a fokozatos szakosítás. E törekvés leginkább a gyer­mekellátásban valósult meg. De körzeti szülész-nő­gyógyász is működik már 86 körzetben. A belgyó­gyászati sávrendszerrel sikerült biztosítani a terü­leti betegellátás szervezeti egységét. Mindez jelen­tős orvosigénnyel jár. Noha Magyarország orvos­ellátottság tekintetében, az 1961-es nemzetközi ada­tok szerint a negyedik helyen szerepel (550 főre jut 1 orvos), a differenciált igényeknek megfelelően még több orvosra volna szüksége. Az orvosok össz­­létszáma jelenleg közel 17 500. Évente 780-an nyer­nek oklevelet, akiknek 80%-a vidéken helyezkedik el. Az előirányzat szerint 1980-ra csaknem 28 000 orvosunk lesz, úgy hogy egy orvosra 380—400 lakos jut majd. De még emellett az örvendetes fejlődési arány mellett is meg kell fontolnunk, mit kell ten­nünk a rohamosan szakosodó ellátás fejlesztésére. Egyrészt a gyorsan szaporodó szükségletek, a be­tegellátást igénylők növekvő tömege, a zsúfoltság, az orvosi illetmények viszonylag alacsony szintje miatt, másrészt mind az orvosok, mind a betegek körében meglevő bizonyos tudati reziduumok kö­vetkeztében nem mondható még teljesen eszményi­nek az orvos—beteg viszony. Mind­emellett nem túlozhatjuk el e negatív jelenségek hatását. Öt év alatt 7 millió ápolási nap és sok millió orvos,beteg

Next