Orvosi Hetilap, 1966. május (107. évfolyam, 18-22. szám)
1966-05-01 / 18. szám - Tóth Béla: Vilmon Gyula (1897-1966)
818 ORVOSI HETILAP gadta a parancs teljesítését és a fővárosban maradt. 1945 márciusában, a megalakulófélben levő Népjóléti Minisztériumban jelentkezett szolgálattételre, hogy elsők közt harcoljon a háború szétzilálta egészségügy újjászervezéséért, a fenyegető tömegbetegségek megfékezéséért a járvány elleni intézkedések meghozatalában. A kormány Budapestre költözése után az Egészségügyi Igazgatási Főosztály vezetésére kapott megbízást, az egészségügyi szolgálat kiépítéséről és a hatósági orvosi kar munkába állításáról kellett gondoskodnia. Az Egészségügyi Minisztérium megalakulása után a Közegészségügyi és Járványügyi, illetőleg a Közegészségügyi Felügyeleti és Járványügyi Főosztály vezetését látta el, miniszterhelyettessé való kinevezéséig. 1956 decemberében a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány átmenetileg az Egészségügyi Minisztérium vezetésével bízta meg. Mint a szocialista egészségügy élvonalában küzdő orvos jól ismerte azokat a nehézségeket, akadályokat amelyek elhárítása nélkül az egész lakosságra kiterjedő egészségvédelem nem valósulhatott meg. Egyik cikkében, amelyet az Orvosi Hetilap 1960. április 3-i számában írt, így emlékezett e nehézségekre vissza: ,,. . . A felszabadulás utáni években a gazdasági szervek álláspontja az volt, hogy először gazdaságilag kell megerősödnünk és csak azután kerülhet sor az egészségügy által támasztott igények kielégítésére. Rövid időn belül meg kellett állapítani, hogy a kultúra emelkedésével, a dolgozók öntudatának növekedésével jelentékenyen emelkedtek az egészségügyi igények, amelyeknek teljesítését nem lehetett elodázni...” A cikk további fejtegetéseiben mérleget állít fel másfél évtized elért eredményeiről és megállapította: .......a párt és a kormányzat az egészségügyi munka értékelése és elismerése mellett támogatja és segíti az egészségügyi szervek törekvéseit. Ez a támogatás nem csupán elvi megállapításokban, hanem gyakorlati tettekben jut kifejezésre. Az állami egészségügyi ellátás mind szélesebb tömegeket lát el, szolgáltatásai, az ellátás színvonala állandó fejlődést mutat. A szocialista egészségügy egyik legjellegzetesebb alapelve a megelőzés, mind kiterjedtebben érvényesül az egészségügy úgyszólván minden szakágában. Az egészségügy a népgazdaságban mind előnyösebb helyet foglal el. Az egészségügy megbecsülése politikai, társadalmi, gazdasági területen egyaránt fokozódik . . Vilmon Gyula munkássága az egészségügy majd minden területére kiterjedt. A gyógyszerészet, az orvos-egészségügyi műszerügy, az egészségügyi tervezés és szervezés, a járványügy kérdéseivel egyaránt behatóan foglalkozott. Széles körű szaktudását, kimeríthetetlen tapasztalatait a tisztiorvosok, majd a higiénikus szakorvosok képzésében is hasznosította. Érdeklődése, egyéni vonzódása, belső hajlama, leginkább a közegészségügyhöz kötötte. Az elsők közt ismerte fel, hogy a társadalom szocialista átalakulása az egészségügyi ellátás új szervezeti formáinak létrehozását és új, hatékonyabb munkamódszerek alkalmazását követeli meg. Jelentékeny szerepe volt a közegészségügyi-járványügyi munka új típusú intézményeinek, az Állami Közegészségügyi Felügyeletnek és a KÖJÁL hálózatának megszervezésében. Magas fokú elméleti és gyakorlati ismereteinek elismeréseként a Szegedi Orvostudományi Egyetem egészségügyi szervezéstudományi professzorává nevezték ki. Vilmon Gyula önzetlenül, mélyen átérzett hivatástudatból, nagy felelősséggel dolgozott. Nem kereste, de munkásságával kiérdemelte az elismerést. Pályája során elért eredményeiért több ízben részesült kormánykitüntetésben. A díj alapításakor, 1948 márciusában az elsők közt tüntették ki Kossuth díjjal, mint közegészségügyi főfelügyelőt, a közegészségügy fejlesztése terén végzett munkája eredményeiért, majd a Magyar Népköztársaság Érdemrend V. fokozatával s a Munkaérdemrend arany fokozatával. Elnyerte a Fodor József és Bugát Pál nevét viselő emlékérmeket is. Sok elfoglaltsága, a ráháruló közéleti és személyes gondok, terhek mellett is mindenkor közvetlen, megértő és derűs tudott maradni. Bőséges tapasztalataival, tanácsaival nyugalomba vonulása után is készséggel állt a hozzá fordulók rendelkezésére. Ezért nem csupán a széles látókörű, biztos ítéletű, bölcs vezetőt becsülték benne, hanem a nagy tudású orvost és a szeretetre méltó embert is, és akinek dolga akadt vele, mindenkinek jólesett a szív hangjára rezonáló, barátságos szava, az érintkezésnek, munkának az a légköre, amelyet maga körül kialakított, amelyet sem hivatali rutin, sem bürokratizmus megrontani nem tudott. Vilmon Gyulát egész életén át olthatatlan tettvágy fűtötte. Kétszeresen fájdalmas, ha ilyen dinamikus egyéniségnek kell az élet, az egészség fáradhatatlan szószólójának, a kérlelhetetlenséggel szembenézni. Fájdalmunk enyhítésére idézzük fel életművének két intését. ,,Az évek folyamán — írta egyik cikkében — az egyén orvosából mindinkább a társadalom orvosa lesz, aki azt érzi, hogy amikor az egyes embert gyógyítja, a társadalmat védi, s megelőző munkája kapcsán a társadalom egészét védelmezi...” A másik figyelmeztetés az egészségügy társadalmi hátterének fontosságára utal: „Megváltozott szemléletünk következménye az a felismerés . . . hogy feladatunkat jól ellátni csak a dolgozók közreműködésével tudjuk. Tény, hogy az orvos önmagában is tiszteletre méltó munkát végezhet, de teljesítményének hatékonysága megsokszorozódhat, ha azt nem egymagában, hanem az érdekeltekkel egyetértésben és összhangban végzi. Boldog és megnyugtató érzés számunkra az, hogy a haladó magyar orvosok legjobbjainak nyomában járunk és boldogok vagyunk, hogy amiért ők oly keservesen küzdöttek, és oly önfeláldozóan harcoltak, azt mi, a szocialista állam áldozatkészsége következtében meg is tudjuk valósítani.” Tóth Béla dr.