Orvosi Hetilap, 1966. május (107. évfolyam, 18-22. szám)

1966-05-01 / 18. szám - Tóth Béla: Vilmon Gyula (1897-1966)

8i8 ORVOSI HETILAP gadta a parancs teljesítését és a fővárosban maradt. 1945 márciusában, a megalakulófélben levő Népjó­léti Minisztériumban jelentkezett szolgálattételre, hogy elsők közt harcoljon a háború szétzilálta egészségügy újjászervezéséért, a fenyegető tömeg­betegségek megfékezéséért a járvány elleni intéz­kedések meghozatalában. A kormány Budapestre költözése után az Egészségügyi Igazgatási Főosztály vezetésére kapott megbízást, az egészségügyi szol­gálat kiépítéséről és a hatósági orvosi kar munká­ba állításáról kellett gondoskodnia. Az Egészségügyi Minisztérium megalakulása után a Közegészségügyi és Járványügyi, illetőleg a Közegészségügyi Fel­ügyeleti és Járványügyi Főosztály vezetését látta el, miniszterhelyettessé való kinevezéséig. 1956 de­cemberében a Forradalmi Munkás-Paraszt Kor­mány átmenetileg az Egészségügyi Minisztérium vezetésével bízta meg. Mint a szocialista egészségügy élvonalában küz­dő orvos jól ismerte azokat a nehézségeket, akadá­lyokat amelyek elhárítása nélkül az egész lakosság­ra kiterjedő egészségvédelem nem valósulhatott meg. Egyik cikkében, amelyet az Orvosi Hetilap 1960. április 3-i számában írt, így emlékezett e ne­hézségekre vissza: ,,. . . A felszabadulás utáni évek­ben a gazdasági szervek álláspontja az volt, hogy először gazdaságilag kell megerősödnünk és csak azután kerülhet sor az egészségügy által támasztott igények kielégítésére. Rövid időn belül meg kellett állapítani, hogy a kultúra emelkedésével, a dolgo­zók öntudatának növekedésével jelentékenyen emelkedtek az egészségügyi igények, amelyeknek teljesítését nem lehetett elodázni...” A cikk to­vábbi fejtegetéseiben mérleget állít fel másfél év­tized elért eredményeiről és megállapította: .......a p árt és a kormányzat az egészségügyi munka érté­kelése és elismerése mellett támogatja és segíti az egészségügyi szervek törekvéseit. Ez a támogatás nem csupán elvi megállapításokban, hanem gya­korlati tettekben jut kifejezésre. Az állami egész­ségügyi ellátás mind szélesebb tömegeket lát el, szolgáltatásai, az ellátás színvonala állandó fej­lődést mutat. A szocialista egészségügy egyik leg­jellegzetesebb alapelve a megelőzés, mind kiterjed­tebben érvényesül az egészségügy úgyszólván min­den szakágában. Az egészségügy a népgazdaságban mind előnyösebb helyet foglal el. Az egészségügy megbecsülése politikai, társadalmi, gazdasági terü­leten egyaránt fokozódik . . Vilmon Gyula munkássága az egészségügy majd minden területére kiterjedt. A gyógyszeré­szet, az orvos-egészségügyi műszerügy, az egészség- ügyi tervezés és szervezés, a'járványügy kérdései­vel egyaránt behatóan foglalkozott. Széles körű szaktudását, kimeríthetetlen tapasztalatait a tiszti­orvosok, majd a higiénikus szakorvosok képzésében is hasznosította. Érdeklődése, egyéni vonzódása, belső hajlama, leginkább a közegészségügyhöz kö­tötte. Az elsők közt ismerte fel, hogy a társadalom szocialista átalakulása az egészségügyi ellátás új szervezeti formáinak létrehozását és új, hatéko­nyabb munkamódszerek alkalmazását követeli meg. Jelentékeny szerepe volt a közegészségügyi-jár- ványügyi munka új típusú intézményeinek, az Ál­lami Közegészségügyi Felügyeletnek és a KÖJÁL hálózatának megszervezésében. Magas fokú elmé­leti és gyakorlati ismereteinek elismeréseként a Szegedi Orvostudományi Egyetem egészségügyi szervezéstudományi professzorává nevezték ki. Vilmon Gyula önzetlenül, mélyen átérzett hi­vatástudatból, nagy felelősséggel dolgozott. Nem kereste, de munkásságával kiérdemelte az elisme­rést. Pályája során elért eredményeiért több ízben részesült kormánykitüntetésben. A díj alapítása­kor, 1948 márciusában az elsők közt tüntették ki Kossuth díjjal, mint közegészségügyi főfelügyelőt, a közegészségügy fejlesztése terén végzett munkája eredményeiért, majd a Magyar Népköztársaság Ér­demrend V. fokozatával s a Munkaérdemrend arany fokozatával. Elnyerte a Fodor József és Bu­gát Pál nevét viselő emlékérmeket is. Sok elfoglaltsága, a ráháruló közéleti és sze­mélyes gondok, terhek mellett is mindenkor köz­vetlen, megértő és derűs tudott maradni. Bőséges tapasztalataival, tanácsaival nyugalomba vonulása után is készséggel állt a hozzá fordulók rendelke­zésére. Ezért nem csupán a széles látókörű, biztos ítéletű, bölcs vezetőt becsülték benne, hanem a nagy tudású orvost és a szeretetre méltó embert is, és akinek dolga akadt vele, mindenkinek jólesett a szív hangjára rezonáló, barátságos szava, az érintkezésnek, munkának az a légköre, amelyet maga körül kialakított, amelyet sem hivatali rutin, sem bürokratizmus megrontani nem tudott. Vilmon Gyulát egész életén át olthatatlan tett­vágy fűtötte. Kétszeresen fájdalmas, ha ilyen dina­mikus egyéniségnek kell az élet, az egészség fárad­hatatlan szószólójának, a kérlelhetetlen véggel szembenézni. Fájdalmunk enyhítésére idézzük fel életművének két intését. ,,Az évek folyamán — írta egyik cikkében — az egyén orvosából mindinkább a társadalom orvosa lesz, aki azt érzi, hogy amikor az egyes embert gyógyítja, a társadalmat védi, s megelőző munkája kapcsán a társadalom egészét védelmezi...” A másik figyelmeztetés az egészség­ügy társadalmi hátterének fontosságára utal: „Meg­változott szemléletünk következménye az a felis­merés . . . hogy feladatunkat jól ellátni csak a dol­gozók közreműködésével tudjuk. Tény, hogy az or­vos önmagában is tiszteletre méltó munkát végez­het, de teljesítményének hatékonysága megsokszo­rozódhat, ha azt nem egymagában, hanem az érde­keltekkel egyetértésben és összhangban végzi. Bol­dog és megnyugtató érzés számunkra az, hogy a haladó magyar orvosok legjobbjainak nyomában járunk és boldogok vagyunk, hogy amiért ők oly keservesen küzdöttek, és oly önfeláldozóan harcol­tak, azt mi, a szocialista állam áldozatkészsége kö­vetkeztében meg is tudjuk valósítani.” Tóth Béla dr.

Next

/
Thumbnails
Contents