Orvosi Hetilap, 1967. március (108. évfolyam, 10-13. szám)

1967-03-05 / 10. szám - Ungár Imre - Bárász Zoltán - Scherer Éva - Szarvas Ilona: Tüdőgümőkór miatt végzett resectiók késői eredményei

ORVOSI HETILAP AZ ORVOS-EGÉSZSÉGÜGYI DOLGOZÓK SZAKSZERVEZETÉNEK TUDOMÁNYOS FOLYÓIRATA Alapította: MARKUSOVSZKY LAJOS 1857-ben Szerkesztő bizottság: ALFÖLDY ZOLTÁN DR. * DARABOS PÁL DR. • FISCHER ANTAL DR. * HIRSCHLER IMRE DR. LENART GYÖRGY DR * SÓS JÓZSEF D R. . SZÁNTÓ GYÖRGY D R. Felelős szerkesztő: TRENCSÉNI TIBOR DR. * Szerkesztő: BRAUN PÁL DR. Munkatársak: PAPP MIKLÓS DR. * FORRAI JENŐ DR. 108. ÉVFOLYAM 10. SZÁM, 1967. MÁRCIUS 5. Országos Korányi Tbc Intézet (igazgató: Böszörményi Miklós dr., tudományos igazgató: Földes István dr.) Tüdőgümőkór miatt végzett resectiók késői eredményei XJngár Imre dr., Kárász Zoltán dr., Scherer Éva dr., Szarvas Ilona dr. A tüdőtuberkulózis sebészi kezelése a gyógy­szeres kezelés függvénye. Az indikáció körét min­dig az szabja meg, hogy mit várunk az adott idő­pontban a gyógyszeres kezeléstől. Ez a magyarázata annak, hogy bár alig másfél évtized telt el a re­sectio széles körű alkalmazása óta, e rövid idő alatt is jelentősen változott az indikációs felfogás és je­lenleg sem egységes. Az 50-es évek második felé­ben az akkor előállított antituberkulotikumhoz és a hosszan tartó gyógyszeres kezeléshez fűzött re­mények nyomán több nyugati országban jelentősen csökkentették a sebészi beavatkozások számát, né­hol a korábbi évekhez képest a felénél is keve­sebbre (3). Később a túlzott remények meghiúsulása után, a gyógyszeres kezelés lehetőségeinek reáli­sabb értékelése, megint a sebészi aktivitás foko­zódásával járt ezen országokban is. E hullámzás valamennyi sebészi eljárást érintette, köztük a re- sectiót is, bár ugyanerre az időre esik a resectio vezető szerepének kialakulása a tüdősebészetben. Hazánkban sem a szélsőséges konzervativiz­mus, amilyen például Crofton (5) álláspontja, sem a túlzott sebészi aktivitás nem jutottak érvényre és a tuberkulózis komplex, valamennyi gyógymódot alkalmazó, therápiás felfogása maradt uralkodó gyakorlatunkban (Böszörményi, 2/a; 2/b). Ahhoz, hogy adott esetben helyesen tudjunk dönteni, is­mernünk kell a sebészi kezelés eredményeit és ve­szélyeit. A korai eredményeket könnyebb követni, a beteg ellenőrzése egyszerű, amíg orvoshoz kötött. Sok év távlatából már igen nehéz válogatás nélküli betegcsoportot megvizsgálni. Pedig a felvetett kér­désekre csak a késői eredmények ismeretében lehet válaszolni. A kérdés megválaszolása annál fonto­sabb, mert a sebészi indikációk vajúdó kérdéséhez is egyik legfőbb érvünk, akár pozitív, akár negatív értelemben, a műtétek eredménye. Valószínű ez az oka annak, hogy mind több kongresszus foglalkozik ezzel a kérdéssel. 1959-ben Istambulban, 1964-ben Weimarban, 1965-ben Bu­dapesten, az egyik fő téma a resectió késői ered­ménye volt. Az istambuli kongresszuson a sebészek (2, 4, 6, 9, 10) 6,6—10,4% késői recidiváról számol­tak be a resectió után. Ezzel megdőlt a resectió el­lenzőinek egyik fő érve: a késői recidivák nagy száma. A weimari kongresszuson Anstett (1) 90% gyógyulásról számolt be 5 év után, 10% volt a ha­lálozás és recidiva aránya együtt. Voigt (17) főleg krónikus, resistens baktériumokat ürítő betegeiből 81% gyógyult, 11,7% recidivált és 7,4% meghalt. Viereck (16) késői eredményei: 92% gyógyult, 6,2% recidiva és 1,1% késői halálozás volt. Ugyanezen kongresszuson szerepelt az itt bemutatásra kerülő saját anyagunk is (14), akkor még nyersebb for­mában. A hazai irodalomban a korai közlemények az akkori világirodalmi adatokkal egyező eredmé­nyekről számoltak be. így Kerényinél (8) 1953-ban a műtéti letalitás és a műtéti szövődményekkel ösz- szefüggő késői halálozás még 19,3%-ot tett ki, a betegek 73%-a vált negatívvá a műtét után. Két évvel később Szőts (14) már 84,6% negativálódásról és 8,1% korai halálozásról ad számot. Az újabb ha­zai irodalomban Sirály (12) 1960-ban foglalkozott a resectio késői gyógyeredményeivel. 5 év alatt 11,7% recidivát észlelt, melyek nagyobb részét si­került megoldani, úgy hogy végül 92,5% gyógyu­lást ért el. Szántó és Hankovszky (13) az 1965-i kongresszuson tartott beszámolóban 2,8% recidivát talált, melyeket resectióval megoldottak, így a gyógyeredmény 5—7 év után 97,1% gyógyulás volt 2,9% korai és késői halálozás mellett. Valamennyi betegüket osztályunkon operáltatták, így eredmé­nyük alkalmas saját — néhány évvel korábbi idő­1

Next

/
Thumbnails
Contents