Orvosi Hetilap, 1967. május (108. évfolyam, 19-22. szám)

1967-05-07 / 19. szám - Szabó Zoltán - Solti Ferenc - Nemes Attila - Iskum Miklós: A pacemaker therapia problémái, eredményei, lehetőségei

E készülékek előnye, hogy nincs infectioveszély, a stimulus frequenciája és amplitúdója változtatha­tó, a telep cserélhető. Hátránya, hogy a beteg ál­landóan (éjjel-nappal) egy külső apparátust kényte­len magával hordani. 2. A hosszú időtartamú ingerlésnek ma legin­kább elterjedt módszere a teljesen implant­álható, önműködő tranzisztoros készülékkel történő stimu­­lálás. Ezeknél a szívizomzatba rögzített elektródá­kat a mellkas, vagy a has bőre alá implantált pace­makerrel kapcsolják össze. E készülékek számos típusa ismeretes, így a fixált amplitúdójú és frequenciájú Zoli (20) Elektrodyne TR- 14 és Elema Schönander 139 (4), valamint a változtat­ható amplitúdójú és frequenciájú Chardack-Graetbatch (2) Medtronic és a Kantrowitz (9) (Atronic) pacemake­rek, melyek élettartama, működési ideje a bennük el­helyezett elemek alapján kb. 2—4 év. Némelyik készülék kathéteres elektródával is rendelkezik, melyet a v. jugularis externán keresz­tül rtg-ellenőrzés mellett a jobb kamrába vezetnek és a subcutan elhelyezett pacemakerhez kapcsolnak. A kathéteres elektródával történő ingerlés — mely­nek alkalmazásáról egyre több szerző számol be [Lagergen és mtsai (11), Parsonnet és mtsai (15), Zucker és mtsai (22)] — alapvető előnye, hogy a műtéthez nincs szükség narcosisra és a beteget meg­terhelő thoracotomiára. A beavatkozás lényegében egyszerű szívkathéterezéssel egyenértékű. 3. Hosszú időtartamú stimulálás legfiziológiá­­sabban a Nathan és Center (13, 14) által ismertetett ún. synchron pacemakerek alkalmazásával biztosít­ható. E készülék 3 elektródája közül kettőt a kam­ra-, egyet pedig a pitvarizomzatba rögzítenek, így az impulzussorozat frequenciáját az elektromosan felerősített pitvari­­ hullám potenciálja vezérli. A készülék ezenkívül olyan berendezéssel is rendel­kezik, amely, ha a pitvari potenciál leadásában za­var keletkezik, úgy a kamrák ingerlését fixált, 52/ min frequenciával biztosítja, ha pedig a pitvari ak­ció 110/min fölé emelkedik, úgy az impulzus fre­quenciáját automatikusan felére, harmadára csök­kenti. E módszer előnye, hogy a kamrák a pitvarok­kal synchron működnek. A haemodynamikai vizs­gálatok azt igazolják, hogy ezen eljárással érhető el a legfiziológiásabb ingerlés. Hátránya abból adó­dik, hogy a készülék elektromos szerkezete rend­kívül bonyolult, valamint a­z elektróda behelyezése tartós manipulációt igényel az amúg­y is károsodott szíven-Az implantálható pacemakerek fő alkotó­elemei lényegében kisebb eltéréstől eltekintve csak­nem azonosak a különböző típusú készülékekben. 1. A tápegységül szolgáló áramforrás több higany­cellából összeállított 6—10 V feszültségű elem, minek élettartama a cellaszámtól függően kb. 1000 mA óra. 2—3. A másik két fő alkotórész a tranzisztoros blocking oscillator és az állandó áramszintet adó telje­sítmény-tranzisztor. Az impulzusok 1—2,5 msec-ig tartó mono- vagy bifázisok. Az áramerősség kb. 1—15 mA. Egyes készülékekben a frequencia és amplitúdón változtatható. A későbbiekben végzendő esetleges műtéti beavatkozás, lázas megbetegedés, vagy szív­­izomzatban az elektródák körüli hegesedés követ­keztében fellépő ingerküszöb-növekedés miatt szük­ségessé válhat bizonyos káros következmények meg­akadályozása céljából a frequencia és amplitúdó változtatása. A beültetett készülékek különböző típusaitól függően ez a változtatás történhet mágneses térrel, indukciós tekercs segítségével, rádióhullámokkal, vagy a bőrön keresztül bevezetett ún. Keith-tűvel, egy potentiométer elforgatásával. A synchron pace­makereknél ezt a változtatást lényegében a P hul­lám frequenciája automatikusan végzi el. A szerzők egy része a változtatható frequen­ciájú és amplitúdójú pacemakereket, mások azon­ban az egyszerű elektronikával rendelkező fixált frequenciájú készülékeket részesítik előnyben. Az implantálható készülékek elektromos beren­dezését szövetbarát époxygyanta, silastic gumi vagy teflon tokba helyezik, mely meggátolja, hogy a test­nedvek a készülék belsejébe kerülve elektromos za­varokat okozhassanak. A szívizom-elektródákat ál­talában aranyból, platinából, irídiumból vagy vital­­liumból készítik. Az elektródákat a pacemakerrel sodort flexibilis, rozsdamentes acéldrót köti össze, melyet nem vezető gyantával és különböző mű­anyaggal (polyethylen, teflon) vonnak be. Katméteres elektróda alkalmazása esetén az in­differens subcutan elektródát a készülék pozitív, a direkt, jobb kamrába vezetett elektródát pedig a negatív pólusához kötik, ezáltal a thrombusképző­­dés lehetősége a minimálisra csökken. 3. Saját esetek ismertetése Klinikánkon 1963-ban végeztük az első pace­maker beültetést egy rheumás carditises betegen, akinek ismételt Adams—Stokes-attackjai voltak. Azóta 20 beteget kezeltünk implantálható ké­szülék segítségével. Két betegünknél rheumás carditis, egynél dif­­téria, a többi tizenhét betegnél pedig coronariascle­­rosis okozta teljes A.V. block, illetve Adams— Stokes-rohamok képezték a pacemaker therapia in­­dicatióját. Az implantációhoz a következő készüléktypu­­sokat használtuk: öt esetben a fixált frequenciájú és amplitúdójú Elektrodyne TR-14 typusú, ún. Zoli készüléket, szív­izomzatba rögzíthető elektródákkal (1. ábra). Négy esetben a Medtronic gyár változtatható fre­quenciájú és amplitúdójú Chardack-Greatbatch 5870 typusú modelljét, melynek elektródáit szintén a myo­­cardiumba rögzítettük (2. ábra). Nyolc esetben a Medtronic gyár Chardack-Great­batch 5870-C typusú készülékét, melynek bipolaris elektródáját a v. jugularis externán keresztül a jobb kamrába vezettük (3. ábra). Három esetben pedig az Elema-Schönander gyár EM 139 típusú, intracardialis, katheterelektródás ké­szülékét használtuk (4. ábra).

Next