Orvosi Hetilap, 1967. szeptember (108. évfolyam, 36-39. szám)

1967-09-03 / 36. szám - Forrai György - Bánkövi György: Phenylthiocarbamid-ízlelőképesség vizsgálata budapesti gyermekpopulációban

ORVOSI HETILAP AZ ORVOS-EGÉSZSÉGÜGYI DOLGOZÓK SZAKSZERVEZETÉNEK TUDOMÁNYOS FOLYÓIRATA Alapította: MARKUSOVSZKY LAJOS 1857-ben Szerkesztő bizottság: ALFÖLDY ZOLTÁN DR • DARABOS PA L BR. * FISCHER ANTAL DR * HIRSCHLER IMRE D R. LENART GYÖRGY DR • SOS JÓZSEF D­R.­­ SZÁNTÓ GYÖRGY DR Felelős szerkesztő: TRENCSÉNI TIBOR D­R. * Szerkesztő: BRAUN PÁL DR. Munkatársak: PAPP MIKLÓS DR.* FORRAI JENŐ D­R. 108. ÉVFOLYAM 36. SZÁM, 1967. SZEPTEMBER 3. XIV. ker. Gyermekpoliklinika és MTA Matematikai Kutató Intézet Phenylthiocarbamid-ízlelőképesség vizsgálata budapesti gyermekpopulációban Forrai György dr. és Bánkövi György Az emberi érzékelés egyik elhanyagolt vizsgá­lati területén, az ízlelőképességre nézve, egy Fox nevű vegyész érdekes megfigyelést tett több mint 30 évvel ezelőtt. Ipari célból a phenylthiocarbamid (syn. phenylthiourea, PTC) nevű anyagot állította elő. A munkatársak panaszt emeltek, hogy még tá­volabbi termekben is keserű ízt éreznek szájukban. Maga a vizsgáló és közvetlen környezete semmit sem érzett. E megfigyelés alapján azonban a nyelv­re helyezett PTC kristályok segítségével megálla­pította, hogy az egészséges népesség ebben a te­kintetben két részre oszlik, ízlelőkre („tasters”) és nem ízlelőkre („non-tasters”) (1932) (1). A színvak­sághoz hasonlóan tehát az emberek egy részénél „ízvakság” mutatható ki. A metodika ezután tovább fejlődött. Parr (2) és Fukuoka (3) PTC oldattal átitatott szűrőpapírt helyezett a vizsgáltak nyelvére. Blakeslee és Sal­mon (4) már a PTC vizes oldatából készített hígí­­tási sort alkalmazott, majd 1949-ben Harris és Kal­mus (5, 6) leírta a ma is legelterjedtebb vizsgálati módszert, amely Blakeslee és Salmon hígítási soro­zatát több tagúra kiegészítve a populációk ponto­sabb klasszifikációját tette lehetővé. A hígítási sorban szereplő oldatokat sorszámmal szokták ellátni, mégpedig olyan módon, hogy a leg­koncentráltabb oldat az 1. sorszámot, az egyre hígab­­bak pedig emelkedő sorszámot kapnak. Minden egyén vizsgálata egy szám megállapításához vezet, ez az ún. ízlelési küszöbérték (ízküszöbérték), amely azt a legki­sebb koncentrációt (legnagyobb sorszámú oldatot) jel­zi, amelyet a vizsgált személy már keserűnek érez. Magasabb ízlelési küszöbérték tehát annyit jelent, hogy az illető már hígabb oldatot keserűnek jelzett, vagyis ezen anyag tekintetében jobb az ízlelőképessége, mint annak, aki ugyanazt az anyagot csak töményebb oldat­ban érzi keserűnek. Fox (1932) (1), Blakeslee (1932) (7) és Snyder (1932) (8) kimutatta, hogy a PTC-ízlelőképesség, vagy annak hiánya örökletes tulajdonság. Ha ko­ordinátarendszerben ábrázoljuk egy populáció meg­oszlását РТС-ízlelés szempontjából éspedig az abszcisszán az ízlelési küszöbértékeket, az ordiná­tán az egyes csoportokba tartozó személyek számát jelölve, olyan gyakorisági eloszlást kapunk, amely­nek két csúcspontja van. A РТС-ízlelés ezen bimo­­dális eloszlását Setterfield és mtsai (1936) (9) észlel­ték először, azóta megfigyelésüket számos más vizs­gáló, Hartmann (1939) (10), Falconer (1947) (11), Harris és Kalmus (1949) (6), stb. megerősítette. A hisztogramon (1. ábra) a nagyobb számú egyedet tartalmazó halmaz jelenti az „ízlelőket” (általában a vizsgáltaknak %-a), a kisebb halmaz a „nem íz­lelőket” (általában a vizsgáltaknak Уз-а). Megje­gyezzük, hogy a „nem ízlelők” sem teljesen érzé­ketlenek az anyag iránt, de csak lényegesen tömé­nyebb oldatokat tudnak a közönséges csapvíztől megkülönböztetni. A csúcspontok között középen elhelyezkedő „hullámvölgybe”, az ún. antimodális tartományba került esetek miatt a két csoport (íz­lelők—nem ízlelők) élesen nem határolható el egy­mástól. A mesterkélt kettéosztást főleg újabban bí­rálják erősen (Kalmus, 1964, 12; Kalmus—Maynard Smith, 1965, 13). A gyakorlatban azonban ez a ket­téválasztás mind ez ideig megtörtént, lehetőséget nyújtva az egyes mintákban a nem ízlelők számá­nak százalékos becslésére. Angliában például Har­ris és Kalmus (5) 31,4%-os, Dániában Mohr (14) 31,8%-os, Norvégiában Brandtraeg Merton (15) 30,45%-os értéket talált. Barnicot (16) viszont nyu­gat-afrikai négereken szignifikánsan alacsonyabb, mindössze 2,7%-os nem ízlelő gyakoriságot észlelt. Az összes fenti adat felnőttek vizsgálatából szár­mazik. A non-taster frekvenciát jelző értékek lehetővé teszik a genetikai elemzést. Az ez ideig legjobban alátámasztott elmélet szerint (Snyder, 1931, 17 és

Next