Orvosi Hetilap, 1968. március (109. évfolyam, 9-13. szám)
1968-03-03 / 9. szám - Bugyi István: Korszakok, átalakulások a sebészetben
ORVOSI HETILAP AZ ORVOS-EGÉSZSÉGÜGYI DOLGOZÓK SZAKSZERVEZETÉNEK TUDOMÁNYOS FOLYÓIRATA Alapította: MARKUSOVSZKY LAJOS 1857-ben Szerkesztő bizottság: ALFÖLDY ZOLTÁN DR * DARABOS PÁL DR • FISCHER ANTAL DR. . HIRSCHLER IMRE DR. LÉNÁRT GYÖRGY DR • SÓS JÓZSEF DR * SZÁNTÓ GYÖRGY DR. Felelős szerkesztő: TRENCSÉNI TIBOR DR. * Szerkesztő: BRAUN PÁL DR. Munkatársak: PAPP MIKLÓS DR. * FORRAI JENŐ DR. 109. ÉVFOLYAM 9. SZÁM, 1968. MÁRCIUS 3. Szentesi Megyei Kórház, Sebészeti Osztály Korszakok, átalakulások a sebészetben Bugyi István dr. Az Orvosi Hetilap újraindulásának 20. évfordulójára, a szerkesztőség felkérésére írt tanulmány Nehéz lenne eldönteni, ki a szerencsésebb: az az idős orvos-e, aki átélte az utóbbi negyedszázad orvostudományának drámai változásait, vagy aki most kezdi a medicinát és beleszületett a jelenbe, természetesnek véve a ma rendelkezésére álló diagnosztikai és therápiai lehetőségeket. A ma kezdő fiatal sebész inkább már csak hírből ismeri a kapitális műtétek fenyegető rémét, a folyamatos vérpótlással könnyen sakkban tartható „műtéti shock”kat, a „narkózis halál”-t a műtőasztalon vagy később a kórteremben; a steril sérvműtét után bekövetkezett halálos septicopyaemiát; a nem korrigált anyagcserezavarok, a víz- és elektrolytháztartás katasztrofális következményeit; az alig megfékezhető coli- vagy pyocyan-fertőzés okozta sebgennyedést és a septikus sebészet számos, ma már megoldott buktatóit. Az új sebészgeneratio el sem tudja képzelni, mennyi izgalmat jelentett és mekkora kockázattal járt egy-egy genuin Basedow-golyva műtéte megfelelő előkészítés híján. Ma, az antibioticum-aerában már nem láthatják, hogyan senyvedt el a beteg amyloidosisban a heveny gennymellkas bordaresectiós műtéte után idült empyemájában. Hogyan pusztultak el a gyermekek ezrei a heveny osteomyelitis teljesen értelmetlen műtéte, a csontfelvésés, velőállomány kikaparás, majd jodoform-géz kitamponálás következtében. És ezek a beavatkozások nem is olyan régen sebészi doktrínák voltak. Az idősebb orvosok kétszer is átélhették a gyakorlati orvostudomány ugrásszerű felfelé ívelését az első, majd a második világháborút követő években. Nem tekintve a háborúkkal járó trauma-epidémiát, a baleseti sebészet nagymérvű fejlődését, az első világháborút követő évek néhány igen nagy jelentőségű felfedezése mélyrehatóan érintette a sebészetet is. A húszas évek kezdetén megoldódott a cukorbaj orvoslása, azé a komoly metabolikus betegségé, mely annyi gondot s bajt okozott a sebészetben. Pár év, és megtalálták a vészes vérszegénység orvosszerét és ezzel lekerült napirendről a sebészetet terhelő értelmetlen műtét, az óriásnyira megnagyobbodott lép eltávolítása, a szabályszerűen halállal végződő splenektomia. Az 1923. esztendő is nevezetes dátum a hyperthyreosis sebészetében. Ekkor javasolja Plummer és Boothby a jódot a toxikus golyva műtéti előkészítésében. Annak a halogen elemnek nagy dosisú adagolását, melytől annyira féltettük hyperthyreotikus betegeinket, hogy a műtéti terület jódozását, sőt még a jód-catgut használatát is kerültük Basedongolyva műtétékor. A Lugol-oldattal történő előkészítés (kiegészítve a pajzsmirigy működését, a jódbegyűjtést és a jódhormon synthesist gátló újabb orvosszerekkel, steroidokkal, vitaminokkal és más adjuvánsokkal) csaknem nullára szállította le a műtéti letalitást. A postoperativ crisis egyre ritkább, kezelésében ma is a jódé a vezérszerep. A második világháború befejeztével azonban sokkal nagyobb dolgok történtek. Új korszak nyílt nemcsak az egész emberiség történelmében, hanem forradalmi átalakulások rázták meg az orvostudomány valamennyi ágazatát, legszembetűnőbben a sebészetet. Ha visszapillantunk a mai chirurgia rég- és közelmúltjába, könnyű áttekinteni a sebészet történetének kiemelkedő csúcspontjait. A távlati homályba vesző ókor csak hódolattal említhető klasszikus sebészete nemcsak megrekedt, hanem inkább visszafejlődött abban a korszakban, melyet gyakorta „sötét” jelzővel illetünk. A múlt század dereka táján két igen nagy horderejű felfedezés lendítette ki az évszázados veszteglést dermedtségéből: a narkózis és az antisepsis. Mostanában ünnepelhettük centenáriumát, hogy ez a két korszaknyitó doktrína bevonult a sebészorvoslásba.1