Orvosi Hetilap, 1968. március (109. évfolyam, 9-13. szám)

1968-03-03 / 9. szám - Bugyi István: Korszakok, átalakulások a sebészetben

ORVOSI HETILAP AZ ORVOS-EGÉSZSÉGÜGYI DOLGOZÓK SZAKSZERVEZETÉNEK TUDOMÁNYOS FOLYÓIRATA Alapította: MARKUSOVSZKY LAJOS 1­8­57-ben Szerkesztő bizottság: ALFÖLDY ZOLTÁN DR * DARABOS PÁL DR • FISCHER ANTAL DR. . HIRSCHLER IMRE DR. LÉNÁRT GYÖRGY DR • SÓS JÓZSEF DR * SZÁNTÓ GYÖRGY D­R. Felelős szerkesztő: TRENCSÉNI TIBOR DR. * Szerkesztő: BRAUN PÁL DR. Munkatársak: PAPP MIKLÓS DR. * FORRAI JENŐ DR. 109. ÉVFOLYAM 9. SZÁM, 1968. MÁRCIUS 3. Szentesi Megyei Kórház, Sebészeti Osztály Korszakok, átalakulások a sebészetben Bugyi István dr. Az Orvosi Hetilap újraindulásának 20. évfordulójára, a szerkesztőség felkérésére írt tanulmány Nehéz lenne eldönteni, ki a szerencsésebb: az az idős orvos-e, aki átélte az utóbbi negyedszázad orvostudományának drámai változásait, vagy aki most kezdi a medicinát és beleszületett a jelenbe, természetesnek véve a ma rendelkezésére álló dia­gnosztikai és therápiai lehetőségeket. A ma kezdő fiatal sebész inkább már csak hírből ismeri a kapi­tális műtétek fenyegető rémét, a folyamatos vér­pótlással könnyen sakkban tartható „műtéti shock”­­kat, a „narkózis halál”-t a műtőasztalon vagy ké­sőbb a kórteremben; a steril sérvműtét után bekö­vetkezett halálos septicopyaemiát; a nem korrigált anyagcserezavarok, a víz- és elektrolytháztartás ka­tasztrofális következményeit; az alig megfékezhető coli- vagy pyocyan-fertőzés okozta sebgennyedést és a septikus sebészet számos, ma már megoldott buktatóit. Az új sebészgeneratio el sem tudja képzelni, mennyi izgalmat jelentett és mekkora kockázattal járt egy-egy genuin Basedow-golyva műtéte meg­felelő előkészítés híján. Ma, az antibioticum-aerá­­ban már nem láthatják, hogyan senyvedt el a beteg amyloidosisban a heveny gennymellkas bordaresec­­tiós műtéte után idült empyemájában. Hogyan pusztultak el a gyermekek ezrei a heveny osteo­myelitis teljesen értelmetlen műtéte, a csontfelvé­­sés, velőállomány kikaparás, majd jodoform-géz ki­­tamponálás következtében. És ezek a beavatkozások nem is olyan régen sebészi doktrínák voltak. Az idősebb orvosok kétszer is átélhették a gya­korlati orvostudomány ugrásszerű felfelé ívelését az első, majd a második világháborút követő években. Nem tekintve a háborúkkal járó trauma-epidé­miát, a baleseti sebészet nagymérvű fejlődését, az első világháborút követő évek néhány igen nagy jelentőségű felfedezése mélyrehatóan érintette a se­bészetet is. A húszas évek kezdetén megoldódott a cukorbaj orvoslása, azé a komoly metabolikus be­tegségé, mely annyi gondot s bajt okozott a sebé­szetben. Pár év, és megtalálták a vészes vérszegény­ség orvosszerét és ezzel lekerült napirendről a se­bészetet terhelő értelmetlen műtét, az óriásnyira megnagyobbodott lép eltávolítása, a szabályszerűen halállal végződő splenektomia. Az 1923. esztendő is nevezetes dátum a hyper­thyreosis sebészetében. Ekkor javasolja Plummer és Boothby a jódot a toxikus golyva műtéti előkészí­tésében. Annak a halogen elemnek nagy dosisú ada­golását, melytől annyira féltettük hyperthyreotikus betegeinket, hogy a műtéti terület jódozását, sőt még a jód-catgut használatát is kerültük Basedon­­golyva műtétékor. A Lugol-oldattal történő előké­szítés (kiegészítve a pajzsmirigy működését, a jód­­begyűjtést és a jódhormon synthesist gátló újabb orvosszerekkel, steroidokkal, vitaminokkal és más adjuvánsokkal) csaknem nullára szállította le a mű­téti letalitást. A postoperativ crisis egyre ritkább, kezelésében ma is a jódé a vezérszerep. A második világháború befejeztével azonban sokkal nagyobb dolgok történtek. Új korszak nyílt nemcsak az egész emberiség történelmében, hanem forradalmi átalakulások rázták meg az orvostudo­mány valamennyi ágazatát, legszembetűnőbben a sebészetet. Ha visszapillantunk a mai chirurgia rég- és kö­zelmúltjába, könnyű áttekinteni a sebészet történe­tének kiemelkedő csúcspontjait. A távlati homályba vesző ókor csak hódolattal említhető klasszikus sebészete nemcsak megrekedt, hanem inkább visszafejlődött abban a korszakban, melyet gyakorta „sötét” jelzővel illetünk. A múlt század dereka táján két igen nagy horderejű felfe­dezés lendítette ki az évszázados veszteglést der­medtségéből: a narkózis és az antisepsis. Mostaná­ban ünnepelhettük centenáriumát, hogy ez a két korszaknyitó doktrína bevonult a sebészorvoslásba.1

Next