Orvosi Hetilap, 1968. szeptember (109. évfolyam, 35-39. szám)

1968-09-01 / 35. szám - Bársony Jenő: A terhesség és diabetes, illetőleg praediabetes szövődésének korai kórismézésére irányuló vizsgálatok

1906 ORVOSI HETILAP stb.). Számos szerző szerint a diabeteses anyáktól származó újszülöttek torzképződése sokkal gyako­ribb, mint a nem diabeteses anyáktól származó gyermekeké. A statisztikai adatok ebben a vonatko­zásban nagyon eltérő százalékos értékeket említe­nek, aminek magyarázata az, hogy egyes szerzők csak az egészen durva anomáliákat, míg mások a legkisebb eltérést is regisztrálják. A magzati prae- és perinatális morbiditás és mortalitás számának csökkentésére irányuló törek­vésünk kötelezővé teszi az előbbiekben felsorolt problémákkal kapcsolatos — lehetőség szerinti — praeventiv tevékenységet. Nagyon természetes, hogy a praeventiv tevékenység a kórisme korai megállapítására irányuló vizsgálatokban jut fontos szerephez. Ez pedig annyit jelent, hogy a diabetest megelőző állapotra, tehát a praediabetesre vonat­kozó vizsgálatok nyújtsanak támpontot a terhesség és diabetes szövődésének minél korábbi felismeré­sére és hogy a szövődmény idejekorán történő szü­lészeti és belgyógyászati vonatkozású kezelés útján törekedjünk a kedvezőtlen magzati elváltozások számának csökkentésére. Fokozódott ennek a korai kórismérésnek jelen­tősége az utóbbi időben, amikor — tapasztalásunk szerint — signifikánsan nagyobb a diabeteses ter­hesség esetén a magzat kiviselésének lehetősége. Egyöntetű az a megállapítás, hogy a diabeteses terhességgel kapcsolatban világraj­ött újszülöttek ál­talában túlméretezettek. Számos esetben tapasztal­ható, abnormálisan nagy sőt óriásmagzat születése, aminek pathogenezisét régebbi szerzők a hypo­­glykaemia által okozott túltápláltsággal magyaráz­ták. Újabban azonban általános az a vélemény, hogy mind a magzat túlméretezettsége, mind a tox­aemia, hydramnion, továbbá a terhességnek 6—8. hónapban történő, aránylag gyakori megszakadása, a magzati elhalás és a magzati anomáliák is, annak az endokrin correlatiós zavarnak következményei, amely magát a diabetest okozza. Az emberi diabetes pathomechanismusa nem teljesen tisztázott: Katsch szavaival „regulatiós be­tegség”. Ennek a regulatiónak legismertebb endo­krin tényezői: 1. insulintermelés a pankreas béta-sejtjeiben (kóros insulinok); 2. ennek felszabadulása, kiáramlása a termé­szetes inger, a hyperglykaemia hatására; 3. endokrin contrainsuláris tényezők: a) növe­kedési hormon (hypophysis), (Worm, Botella-Llu­­sia), b) ACTH-adrenocorticalis hormonok, c) nem pontosan ismert a glukagon (pankreas A-sejtek) fi­ziológiás és pathologiás szerepe, d) adrenomedullá­­ris hormonok, e) kisebb fokban a pajzsmirigy hor­monjai. Ezeken kívül a klinikai diabetesben szerep jut keringő, ill. szöveti, insulinhatást csökkentő el­lenanyagoknak és antitesteknek. Terhesség alatt az előbb felsoroltakon kívül a következő endokrin tényezők változásainak lehet szerepe a diabetoid anyagcsere-eltolódásban. Smith és Smith kimutatta, hogy a toxaemiával társult dia­beteses terhesség esetében a serum és vizelet oest­rogen szint alacsony. Azonkívül, hogy Garenza és mtsai a magzati túlnövekedést a hypophysis növe­kedési hormonja túltermelésének tulajdonítják, ki­emelkedő szerepe lehet a placentáris működés meg­jelenésétől kezdve, a placentáris növekedési hor­monnak (Editorial, Diabetes N. Y.). Góth idézi Jack­­son tapasztalását, amely szerint: „A szénhydrát­­anyagcsere zavara dextrose terheléses vércukorgör­­bével gyakran csak terhesség alatt mutatható ki. Ilyenkor a görbe diabetoid és a szülés után sokszor már 24 óra múlva normálissá válik”. Kétségtelen azonban, hogy minden tekintetben megfelelő elmé­let nem áll rendelkezésünkre a diabeteses terhesség esetén felmerülő szövődmények magyarázatára. Mindazok az adatok azonban, amelyek a ter­hesség és diabetes szövődése esetén jellegzetes bel­­ső elválasztásos változásokat mutatnak, magyaráz­zák azt a ma már általános álláspontot, amely sze­rint a terhesség különlegesen alkalmas a praedia­beteses állapot tanulmányozására. Irodalmi közle­ményekben ui. számos olyan eset szerepel, amely­ben a nők diabetesét esztendőkkel előzték meg bi­zonyos, a terhesség alatti, illetőleg perinatális tüne­tek, amelyek praediabeteses tüneteknek tekinthe­tők. Ezek: a nagy magzat többszöri előfordulása, a spontán vetélés, illetőleg koraszülés, a toxaemia és congenitális anomáliák. Praediabeteses tünetnek kell tulajdonítanunk a terhesség előtt már fennálló nagyfokú elhízottságot, a terhesség alatt bekövet­kező súlygyarapodást, amely sem a szülés után, sem később nem­ mutat csökkenést. Góth 1963-ban meg­jelent közleményében ismerteti a praediabetes fo­galmának az 1961. évi genfi diabeteskongresszuson történt meghatározását. Eszerint: „Praediabetese­­seknek tekinthetők azok a nők, akik terhesség alatt, vagy közvetlenül szülés után elhíznak, túl bő a tej­­elválasztásuk, magzatuk a terhesség alatt elhal, vagy olyan betegséggel születik, mely cukorbeteg anyák újszülötteire jellemző és­­akiknek életben maradó újszülöttjei a 4000 g-os testsúlyt meghalad­ják”. A praediabeteses állapot felismerése mind szü­lészeti, mind belgyógyászati vonatkozásban rend­kívül fontos. Belgyógyászati vonatkozásban hivatott az újabb kutatások eredményeként esetleg felis­merhető újabb tünetek alapján a pathomechaniz­­mus kérdésében adatot szolgáltatni, másrészt a praediabeteses tünetek felismerése esetén a megfe­lelő kezelést minél előbb kell bevezetni. Szülészeti vonatkozásban pedig mind irodalmi, mind saját tapasztalásom alapján indokolt az a megállapítás, hogy diabeteses terhesség esetén a magzat életvi­szonyaira vonatkozó eredményeket jelentősen befo­lyásolja az a körülmény, hogy milyen hosszú idő óta történik a diabeteses terhes, ill. szülő nő keze­lése. Eszerint a magzati halálozás rendkívüli kü­lönbséget mutat azon esetek között, amelyekben a nők cukorbaja a terhesség előtt, vagy a terhesség kezdetén már rendezett állapotban volt és azok kö­zött, amelyekben a diabeteses terheseket rövid idő­vel a szülés előtt kezdték kezelni. Így, a hosszabb idő óta kezeltek csoportjában aránylag kedvezőbb, 10% körüli magzati mortalitási számot közölnek, míg a rövid ideje kezeltek esetében a magzati halál

Next