Orvosi Hetilap, 1968. október (109. évfolyam, 40-43. szám)

1968-10-06 / 40. szám - Budvári Róbert: Szociális medicina - vagy Klinikai Igazságügyi Orvostan

mint felét a klinikai jellegű élőegyén-vizsgálati tevékenység. A POTE Igazságügyi Orvostani Inté­zetében pl. 1967-ben 325 boncolásra már 339 élő­egyén-vizsgálat jutott. Nem nehéz tehát felfedezni, hogy hovatovább az igazságügyi orvosszakértői te­vékenység nagyobb részét fogják alkotni az élőkön végzett vizsgálatok, a „médecine légale humaine” szemben a „médecine légale cadavérique” (Franchini, 7) boncterembe zárt érdekeltségével.. A fejlődés ilyen irányzata külföldön különösen szembetűnő. Franciaországban az igazságügyi orvos­tan már lényegében klinikai tárgy, mivel az igaz­ságügyi orvostani intézetekben folyó szakértői mű­ködés kilenctized részét élőegyén-vizsgálatok alkot­ják. Ezt a fejlődést bizonyos fokig siettette a fran­cia orvosképzési reform is, melynek keretében min­den egyetemi disciplinát a megfelelő kórházi osz­tályhoz „integráltak”. Az ún. „lyoni kísérletiben (Roche, 8) az igazságügyi orvosi szolgálat integrá­cióját a kórházak baleseti belgyógyászati (akut) osz­tályaival kapcsolatban találta meg, ahol egyszer­smind a toxikológiai centrumok („centre anti-poi­­son”) is működnek. Olaszországban az integráció „fordítva” alakult. Itt a nagyobb igazságügyi or­vostani intézetek (Milano) klinikai osztályokat ala­kítottak ki az élőegyén-vizsgálatok elvégzésére. Az új római igazságügyi orvostani intézet — mely már külsejében is inkább klinikának imponál (1. ábra) 40 ágyas kivizsgáló osztállyal is rendelkezik. Mind­ezekből az igazságügyi orvostannak egészen új — klinikai jellegű — arculata rajzolódik ki. Az élőegyén-vizsgálatok ilyen arányú megnö­vekedése az igazságügyi orvosszakértői gyakorlat­ban külföldön kétségtelenül a szociális medicina ke­retében végzett társadalombiztosítási szakértői ténykedésből adódik. Hazai viszonylatban azonban a fejlődés menete némileg eltérő volt. Az élő egyé­nek vizsgálatának és a klinikai jellegű vizsgálatok alapján adott vélemények számának megszaporo­dása először az elmevizsgálatok területén követke­zett be. Ezt többek közt az idézte elő, hogy míg korábban a nyomozó hatóságok és a bíróságok az elmeállapot vizsgálatát kizárólag a be­számítható­ság (büntethetőség) kizárása, illetve korlátozása vonat­kozásában rendelték el, újabban ettől az elkövető személyiségszerkezetére vonatkozó véleményt vagy a bűnelkövetés psychológiai motívumkutatását is elvárják (Gerchow, 9). Egyre többször kerül hát sor ideg-elmeorvosszakértő kirendelésére olyan ese­tekben is, amikor voltaképpen a bűncselekmény lelki hátterének feltárása a vizsgálat célja. De meg­növelték az elmeorvosszakértői igénybevételt a kényszerelvonó kezelések is, melyek javaslatában és a kezelésre alkalmasság elbírálásában az 1/1966. Eü. M. sz. rendelet igazságügyi elmeorvosszakértő és „igazságügyi belgyógyászszakértő” (!) bevonását írja elő. A Pécsi Igazságügyi Orvostani Intézet már idé­zett anyagának elemzése ugyanakkor azt is mutat­ja, hogy az igazságügyi orvosszakértői élő egyén­vizsgálatok legalább egyharmada (ez pedig az ösz­­szes intézeti orvosszakértői tevékenység 10%-át je­lenti) kerül ki a szociális medicinába sorolható or­vosszakértői tevékenységből. Ezt az utóbbi években egyre növekvő igénybevételt több tényező összha­tása idézte elő. Megszaporodtak a közlekedési bal­esetek és az ezekből származó különböző baleseti sérüléses kártérítési perek, de ugyanígy az (el nem ismert) üzemi balesetek és foglalkozási betegségek, foglalkozási ártalmak miatt indított kártérítési pe­res eljárások is. A vállalatok ugyanis dolgozóik éle­tének, testi épségének vagy egészségének a munka­­viszony keretében történt sérelme esetén kártérítés­sel tartoznak, kivéve ha bebizonyítják, hogy az ár­talom, sérelem bekövetkezése elháríthatatlan volt (4/1967. Mü. M. sz. rendelet 1. §). Az üzemi Munka­ügyi Döntőbizottságok, illetve a Területi Munkaügyi Döntőbizottságok által elutasított kártérítési igé­nyek azután felülvizsgálati kérelem foly­tán kerülnek a bíróságokhoz, ahol igazságügyi or­vosszakértő mond véleményt. Az új munkajogi ren­delkezések már a Munkaügyi Döntőbizottságok szá­mára is lehetővé teszik vitás kérdések eldöntésére igazságügyi orvosszakértők igénybevételét (9/1967. Mü. M. sz. rendelet 38. §). Az ilyen irányú megkere­sések megszaporodása miatt az igazságügyi orvos­tan egyre inkább kényszerül foglalkozni a biztosí­tási orvostan, a szociális medicina körébe vágó or­vosszakértői problémákkal és a véleményadáshoz szükséges vizsgálatok ezen esetekben kimondottan klinikai módszereket, eszközöket és képzettséget kí­vánnak (pl. a munkaképességcsökkenés mértékének megállapítása). Az igazságügyi orvostan új arculatát tehát az orvosszakértői tevékenység erősödő klinikai voná­sai formálják és e tendencia az igazságügyi orvos­tan — legalábbis az igazságügyi orvosszakértők — szakosodása felé mutat. Ez a szakosodás azon­ban csak módszereiben és nem alapjaiban jelent dif­ferenciálódást. A szakértői véleményadás tudomá­nya az igazságügyi orvostan volt és marad és mint ilyen önálló tudomány. Az igazságügyi orvostan ta­nítja az orvosszakértői véleményadás módszertanát, vagyis azt: miképpen lehet tünetekből, leletekből, vizsgálati adatokból sérülésnek, betegségnek, halál­nak egy adott eseménnyel (üzemi, közúti baleset) való közvetett vagy közvetlen oki kapcsolatára következtetni, ennek során a hatóságok megkeresé­sében feltett kérdésekre határozott és közérthető véleményt adni. Az orvosszakértői véleményadás technikájának elsajátítása, az ehhez tartozó jogi is­meretekkel együtt, minden olyan orvos számára nélkülözhetetlen, aki orvosszakértői tevékenységet kíván kifejteni. A klinikai jellegű élőegyén-vizsgá­lati igénybevétel fokozódása azonban az általános ízt/i/íí/.' ,/j /Hdtwjrtr /yxiA , ,//Z tj/Za' //t

Next