Orvosi Hetilap, 1969. április (110. évfolyam, 14-17. szám)

1969-04-06 / 14. szám - Gömöri Pál: A vese arterio-venosus összeköttetéseinek functionalis vizsgálata

75«? ORVOSI HETILAP szempontból való kiegészítése volt. Kutyán a vese­­hilusban futó idegek farádos izgatásával ki tudtuk mutatni, hogy a diuresis, a glomerulus filtratio, a vesén átáramló vérmennyiség csökken és ugyancsak csökken a tubulusok maximális recernáló képessé­ge. Ugyanakkor ki lehetett mutatni, hogy a vese­kéreg halvány, a medulla sötétebb lett, és benzidi­nes készítményen bizonyítható volt, hogy a cortex halványsága ischaemiát, a medulla sötétté válása pedig hyperaemiát jelent. Mindezek a vizsgálatok végeredményben — véleményünk szerint — arra utaltak, hogy Trueta-shunt valóban van: kutyán a vese idegeinek farádos izgatására corticalis ischae­mia és medullaris hyperaemia jön létre, a vese­­functio romlik, amit legvilágosabban a diuresis, a glomerulus filtratio csökkenése mutatott. Úgy gon­doltuk, hogy ezen vizsgálatainkban tulajdonképpen Trueta eredményeit kutyán, más módszerrel tud­tuk reprodukálni, ill. vizsgálatainkból a vesefunctio megváltozására is tudtunk adatokat szolgáltatni. Ez azért is fontos volt, mert Truetával és másaival szemben hamarosan az a kifogás merült fel, hogy kísérleteiket csak házinyúlon végezték és talán mindaz, amit találtak, kizárólag a nyúlvesére lehet érvényes. Éppen ezért is tartottuk a mi vizsgála­tainkat, amelyek kutyán történtek, fontosnak. Ké­sőbb Daniel és mtsai más specieseken is ki tudták mutatni a Trueta-jelenséget és legutóbb Siegelman és Goldman napjainkban röntgen nephroangiogra­­phiás vizsgálatokkal kóros körülmények között em­beren is megerősítették a Trueta-jelenséget. A kérdéssel magam akkor kezdtem újra foglal­kozni, amikor a shock-vese pathogenesisének kér­dését kívántuk tisztázni. Ismeretes, hogy az iroda­lomban elég nagy vita folyt és folyik ma is arról, hogy vajon a shockvese kialakulásában a vese­­ischaemiának van-e szerepe, vagy nincs. Ezt a kér­dést először a hagyományos paraaminohippursav clearance-szel (Cpah) vizsgáltuk és klinikánkon töb­ben is kimutatták, hogy a különböző shockos álla­potokban a CpAH-szel mért vesekeringés kifejezet­ten csökken. Később azonban Selkurt és mtsai, majd Bálint és mtsai sorozatos vizsgálata után kiderült, hogy a vesekeringés direkt mérésével (a vesevéna kanulálása) shockban távolról sem lehet olyan nagy arányú vesekeringés romlást találni, mint ahogy azt a clearance methodikával mások és mi is találtuk. Amikor ezen adatok ismertté váltak, az első elgondolásom az volt, hogy a direkt vese­keringési mérések és a CoAH-szel mért eredmények közötti incongruentiának talán éppen a Trueta­­jelenség, azaz a vesében levő arterio-venosus shun­­tek megnyílása adhatja a magyarázatát. Ismeretes, hogy a direkt módszerrel, ami akkoriban a vese­véna kanulálásából és a kiáramló vér mennyiségé­nek közvetlen mérésével történt, a vese totális ke­ringését, tehát azt a vérmennyiséget mérjük, amely a vesearterián be- és a vesevénán kiáramlik. Evvel szemben a CpAH-szel azt a vérmennyiséget mérjük, amely a működő veseparenchumán megy át, hiszen — mint ismeretes — a CpAH-nek lényege, hogy a tubulusok a PAH-ot a vérből gyakorlatilag közel teljesen extrahálják. Első pillanatra tehát csábító volt az a gondolat, hogy a direkt mérés és a CpAH között talált incongruentia shuntképződésen, „by­­pass”-on, tehát a működő veseparenchyma megke­rülésén alapszik. Ebből az elgondolásból kiindulva kezdtük el tulajdonképpen a korróziós vizsgála­tainkat. Azóta azonban tudjuk, hogy ez a feltevés csak részben volt igaz. Kiderült ugyanis később Bálint és mtsai, valamint saját vizsgálataink során, hogy a Coach shockos állapotokban, a nagyfokú olig­ária miatt valóban alacsonyabb értékeket ad, ami­nek oka egyszerűen az, hogy a nagyfokú oliguria következtében a vese a PAH egy részét retineálja, így tehát, mivel a módszer lényege, hogy a vizelet­tel kiürített PAH mennyiséget hozzuk viszonyba a serum PAH tartalmával, a kapott eredménynek a valódinál kisebbnek kell lennie. Éppen ezért kel­lett többek között egy, a diuresistől független mód­szert alkalmazni. Erre akkor a korróziós módszer látszott a legalkalmasabbnak. Korróziós vizsgálataink, amelyeknek célja a vesekeringés tanulmányozása volt, egy, számunkra meglepő eredményre vezettek. A korróziós vizs­gálatot Munkácsi PVC-s korróziós módszerével vé­geztük. Ennek a módszernek előnye más egyéb korróziós eljárással szemben, hogy a PVC-s korró­ziós készítmény nagyon jól vizsgálható, az anyag rugalmas és így stereomikroszkóp alatt kezelése könnyű. Egy másik, fontos tulajdonsága az eljárás­nak, amit külön szeretnék hangsúlyozni, hogy a PVC oldat az alkalmazott koncentrációban olyan viscositással bír, hogy a capillarisokon nem ha­tol át. Ha tehát a korróziós anyagot a kivett vesén a veseartériába inficiáljuk, és a szokásos módon el­végezzük a korróziós eljárást, akkor a vesében csak az artériák és a glomerulusok telődése látható, a korróziós anyag ugyanis éppen viscositása miatt a vesevénákba nem jut el. Normális körülmények között tehát csak az artériákat és a glomerulusokat látjuk, vénás telődés nincs. Különböző shockos állapotokban, így exsicco­­sisban, tourniquet, traumás és haemorrhagiás shockban a korróziós készítményeken, amint vár­ható volt, az artériás keringés gócosan vagy diffuse hiányos volt, így tehát megfelelt azon feltevésnek, hogy a shockos vese létrejöttében az ischaemiának szerepe van. De meglepetéssel láttuk, hogy míg nor­mális körülmények között a vesevénákban korró­ziós anyag soha sincs, a shockos veséken a nagy vénás törzsek is igen jelentősen kitelődtek. Tudva azt, hogy a kontrasztanyag a capillarisokon keresz­tül nem juthatott el a vénákba, arra a gondolatra kellett jutnunk, hogy a vénás telődés oka csakis arterio-venosus összeköttetések megnyílása lehet. Ezen kísérleteinket többször megismételtük és lé­nyegében mindig erre az eredményre jutottunk. Döntőnek tartottuk azon kísérletsorozatunkat, amelyben az egyik vesét denerváltuk, majd az ál­laton shockot hoztunk létre és ezután vizsgáltuk mindkét vesét a korróziós készítményen. A dener­­vált oldalon a korróziós készítményen aránylag nor­mális képet kaptunk, míg az innervált oldalon ugyanúgy megtaláltuk a veseischaemiát, a vénák telődését, mint az előző kísérleti csoportban.

Next