Orvosi Hetilap, 1969. augusztus (110. évfolyam, 31-35. szám)

1969-08-03 / 31. szám - A daganatok immunitástana

ORVOSI HETILAP A vírus eredetű daganatok antigénjei Mind az RNS, mind a DNS vírussal indukált daganatokban kimutatták a tumor-specifikus anti­géneket. Ezek nem azonosak a virion antigénekkel, tőlük elkülöníthetők, mert hőlabilisak és ultracent­rifugában nem ülepíthetők. Klein és mtsai kimutat­ták, hogy a vírus elleni aktív immunitás védelmet ad ugyanazon vírussal előidézett daganattal szem­ben is (14). A tisztított, elölt Rauscher-vírussal vég­zett immunizálásra az egészséges, felnőtt állat spe­cifikus védettséget szerez a Rauscher-vírus okozta tumorral szemben is (15). Az onkogén vírusok szerepét az elmúlt évben Nász István részletesen ismertette az Orvosi Hetilap olvasói előtt (16). A spontán daganatok specifikus antigénjei Spontán tumorok kísérleti állatokban ritkán for­dulnak elő; 10 000 patkány között alig egy-kettő (17). Érthető tehát, hogy a kísérletek száma is kevés. Az ed­digi vizsgálatok szerint ebben a csoportban a tumorok antigenitása általában gyenge, a rezisztencia csak át­meneti (18). Újabb irodalmi adatok szerint humán tu­morokban is mutattak ki antigéneket (19). A tumor-specifikus antigének kimutatása In vivo módszerként a kémiai eredetű dagana­toknál már említett transplantatiós eljárás vala­melyik változatát alkalmazzák. Leggyakrabban úgy járnak el, hogy az éppen megjelenő tumort ligatú­­rával elsorvasztják vagy amputálják, mielőtt meta­­stasist okozna, és ezután végeznek ráfertőzést a tu­­morsejtekkel. Máskor kevés sejttel történik a be­oltás, ez nem okoz gyors növekedést, és az ismételt beoltásokat végzik nagyobb adaggal, ami a kontroll csoportban progresszív növekedést okoz. A tumor-antigén kimutatására röntgennel be­sugárzott sejtekkel is végezhetnek oltásokat. Bizo­nyos esetekben azonban az antigének röntgenérzé­kenyek, ezért cytotoxikus szereket is használnak a beoltandó daganatsejtek inaktiválására. Az inakti­válás azonban csak abban állhat, hogy növekedési képességük csökken. Az antigén aktivitás ugyanis csak élő sejtekben marad meg, a sejtek anyagcseré­jének normálisnak kell maradnia, festéket nem vesznek fel. A sejtmentes preparátumokkal végzett kísérletek eredményei még bizonytalanok. Ha gyengébb antigénről van szó, akkor sorozatban kell végezni a beoltásokat, a ráfertőzésekhez minimális sejtszámot használnak. A leggyengébb antigén pedig úgy mutatható ki, hogy immunizált állatból vett savó­val fokozzuk a tumornövekedést. Ezzel a paradox je­lenséggel még találkozunk a későbbiekben. A tumor-antigén jelenlétét in vivo kísérletben a keletkezett rezisztencia bizonyítja. Ezt pedig a lappangási idő meghosszabbodásából és az ismétel­ten végzett daganatmérésekből állapítják meg. A tumor-antigenek in vitro kimutatásának sikere az antigen koncentrációjától és lokalizálódásától függ. Sejtmembránon jelenlevő antigének indirekt fluores­­cens technikával mutathatók ki (20, 21), de többnyire csak élő és nem fixált sejteken. Néhány vírus eredetű tumorban a sejtplazmában fixálás után is kimutathatók antigének, esetleg komplementkötéssel is. Élő tumorsej­tek felületi antigénjei az immunsavó kimerítésével is kimutathatók, mert abszorbeálják a specifikus aktivi­tást. Egér-lymphomában a vírus okozta elváltozást electronmikroszkóppal is kimutatták (22). A legtöbb RNS-vírusban a tumor antigénjei cyto­toxikus hatással is vizsgálhatók. A DNS-tumorok és a kémiai eredetű tumorok egy része nem vizsgálható ezzel a módszerrel, mert vagy a komplementhez, vagy az an­titesthez valamilyen okból nem tud kötődni az antigén. A felsoroltaknál érzékenyebb a kolóniagátlás mód­szere: a humorális antitestek in vitro gátolják a tumor­növekedést, és csökkentik a telepek számát. Nagyon lényeges az a megfigyelés, hogy egyes tumorok antigénjei keresztreakciót adnak normál állatok embrionális szövetantigénjeivel. Ez a meg­figyelés támogat egy nagyon érdekes és fontos teó­riát. Eszerint az onkogén hatás újból felszínre hoz­za, depresszálja azokat a tulajdonságokat, amelyek a normális sejtdifferenciálódáskor represszálódtak, ezért a tumorsejtek tulajdonképpen a korai embrio­nális állapotot képviselik. Fontos bizonyítéka még ennek a hipotézisnek az a tény, hogy más carcino­­más felnőttek savójában foetuint mutattak ki fran­cia szerzők (23). Vírus eredetű daganatokban az antigenitás a transplantatiók hosszú sorozatában is megmarad, de kémiai indukció esetén az antigenitás a soroza­tos átoltásokkal gyengül, idővel el is vész. Emiatt a tumorok laboratóriumok közti cseréjének lehetősé­ge korlátolt (7). Immunválasz a tumor-specifikus antigénre 1. Sejthez kötött immunitás. Számos kísérlet­ben bizonyították, hogy a gazda nem ismeri el sa­játjának a neoplasiás sejtet, és hogy az immunvá­laszban ugyanazon tényezők szerepelnek, mint a transplantatiós immunitásban: a daganat-immuni­tás a transplantatiós immunitásnak speciális esete. Immunmemória is kifejlődik, mivel az állat, ha egy­szer specifikus immunválaszt adott, ugyanazon an­tigén újraoltására megváltozott reaktivitással felel. Éppen úgy, mint a transplantatiós immunitás­ban, itt is elsődlegesen sejthez kötött immunitásról van szó. Az immunitás normál állatba savóval leg­többször nem, de lymphocytákkal és peritoneális folyadék sejtjeivel átvihető. Ha az immun­állat nyiroksejtjeit 4:1 arányban keverik tumorsejtekkel és normál állatba oltják, a daganat növekedése el­marad, vagy késik (24). A hatás szigorúan specifi­kus, mert a normál nyiroksejtek teljesen hatástala­nok, és az immunsejtek is csak specifikusan, egy adott daganattal szemben védenek. A lymphocyták hatásmódja pontosan nem ismeretes, de szükséges direkt kontaktusuk a daganatsejtekkel és csak da­ganatsejtekkel együtt adva hatásosak. A már kifej­lett tumort nem dobják le, legfeljebb késleltetik nö­vekedését. Az immunsejtek direkt hatását in vitro is kimutatták (25). A lépsejtek specifikusan hozzá­kapcsolódnak a daganatsejtekhez, és sokkal inten­zívebb sejtpusztítást okoznak, mint a szérumanti­testek. Az immunsejtek közvetlen hatásának két tényezője van: a specifikus kötődés, majd a megtá­madott sejt destrukciója.

Next