Orvosi Hetilap, 1969. szeptember (110. évfolyam, 36-39. szám)

1969-09-07 / 36. szám - Pharmakogenetika

ORVOSI HETILAP AZ ORVOS-EGÉSZSÉGÜGYI DOLGOZÓK SZAKSZERVEZETÉNEK TUDOMÁNYOS FOLYÓIRATA A­lapította: MARKUSOVSZKY LAJOS 1857-ben Szerkesztő bizottság: ALFÖLDY ZOLTÁN D R. * DARABOS PÁL DR. * FISCHER ANTAL D R. * HIRSCHLER IMREDR. LENÁRT GYÖRGY D­R. * SÓS JÓZSEF DR. * SZÁNTÓ GYÖRGY D­R. Felelős szerkesztő: TRENCSÉNI TIBOR DR. * Szerkesztő: BRAUN PÁL DR. Munkatársak: PAPP MIKLÓS DR. * FORRAI JENŐ DR. * HÍDVÉGI JENŐ­­ io.ÉVFOLYA­M 3­6. SZ­ÁJM, 1969. SZEPTEMBER 7. Szeged Városi Tanács Gyermekkórháza (igazgató: Szórády István dr.) Pharmakogenetika Szórády István dr. Régi tapasztalat, hogy egyes állatok vagy állat­­csoportok gyógyszerérzékenysége bizonyos pharma­­konokkal szemben jelentősen eltérhet a fajtára jel­lemző gyógyszerérzékenységtől. Az ilyen állatok vagy állatcsoportok vagy rendkívül érzékenyen rea­gálnak a szóbanforgó pharmakonra, vagy éppen el­lenkezőleg: a szó szoros értelemben rezisztensek vele szemben. Jó példa erre az a csaknem 100 éves megfigyelés, hogy egyes nyúlfajták belladonna­­tartalmú növényeket a mérgezettség legcsekélyebb tünetei nélkül fogyasztani képesek, míg társaikat ez okvetlenül elpusztítja. A „túl erős” (mérgező) és „túl gyenge” gyógyszerhatások mellett harmadik lehetőségként megfigyeltek egyéb szokatlan gyógy­szerhatásokat és mellékhatásokat is. E jelenségekre a régi pharmakológia és toxikológia nem adott, mert nem is adhatott magyarázatot. Ugyanilyen váratlan, az alkalmazott adagtól független (tehát az ún. „normál adagra”, átlagos adagra bekövetkező), gyógyszerallergiának vagy Herxheimer-reakciónak sem tartható, szokatlan gyógyszerhatásokat és mellékhatásokat nagy szám­ban megfigyeltek emberben is, sőt ilyen szokatlan gyógyszerhatással, ill. mellékhatással — amelyet ré­gen a homályos „idiosyncrasia” csoportba soroltak — úgyszólván naponta szembe találja magát ma is a gyakorló orvos. Évtizedek — de ha a toxikológiába oktalanul átkerült eseteket is számba vesszük, évszázadok­­ teltek el, míg ezekre a korábban titokzatosnak tar­tott kérdésekre, legalábbis a legfontosabbakra, a pharmakológia a genetikával közösen fényt derített, magyarázatot adott. Az az új tudományág, amely a gyógy­szermeta­­bolizáló enzimek genetikájával, normális és kóros működésével, hibás működésük következményeivel, a hibás gyógyszerbontó enzymek hordozóinak fel­kutatásával, s végül e szokatlan gyógyszerreakciók megelőzésével és kezelésével foglalkozik, a pharma­­kogenetika. biekben lesz szó.­ Az elnevezés feltehetően Vogeltől származik (1958) (21, 31). A pharmakogenetikának mint önálló tudományágnak a körülhatárolása, alapjainak lera­kása, a tárgykör első szisztematikus összefoglalása — 1962-ben — az úttörő kanadai pharmakológus, Kalow nevéhez fűződik (11, 12). A tengerentúl kí­vüle főleg Motulsky (17, 18, 19), Európában Vogel (31), Evans (4), Goedde (6, 7), Jörgensen (10), továb­bá Löhr és Waller, az egyetlen európai kiadású pharmakogenetikai tárgyú monográfia szerzői (16) sorolhatók a szakterület legnevesebb művelői közé. A pharmakogenetika első évtizedének eredmé­nyei közül a legfontosabbakat — az elméleti, de fő­leg gyakorlati vonatkozásokat — indokolt legalább körvonalaiban áttekintenünk. A pharmakogenetika (továbbiakban: phg.) tár­gya az enzymatikus gyógyszerbontás genetikája, mechanizmusa, aberrációi. Úgy is mondhatnánk, hogy a phg. a gyógyszerreakciók (hatás, mellékha­tás) genetikai hátterét tanulmányozó tudomány. Évekig tartott, míg a phg. tárgyköre elhatárolódott két határterületétől. E két határterület közül „az egyik a gyógyszereknek az ivarsejtekre gyakorolt s azokban mutációt — túlélés esetén az utódokra is átörökített szokatlan, abnormis gyógyszerreakciókat okozó — ha­tásának, a gyógyszerek mutagén hatásának vizsgálata. Ez részben csekély gyakorlati vonatkozásai miatt (az érintettek zöme elpusztul még ivarérett kora előtt), részben azért vált le a phg.-ról, mert emberkísérletek­re nem támaszkodhat, humán jellege egyelőre gyakorla­tilag nincs. A másik határterület a teratológia, amely pedig a fejlődő, de in utero már kialakult szervezetekre (zygotára, embryora, foetusra) gyakorolt gyógyszerha­tásokkal, a gyógyszereredetű fejlődési rendellenessé­gekkel foglalkozik, de mert e hatások alkalmiak, egy­szeriek, következményeik is azok, tehát nem örökle­tesek. Kalow is csak érintőleg, nem rendszerezően tár­gyalja könyvében a két kérdéscsoportot. További két határterület a világrahozott anyagcse­rebetegségek („inborn error of metabolism”) és a toxi­kológia; ezeknek a phg.-hoz való kapcsolatáról a későb­

Next