Orvosi Hetilap, 1969. október (110. évfolyam, 40-43. szám)

1969-10-05 / 40. szám - Koponya-agysérültek reanimatiója

ORVOSI HETILAP AZ ORVOS-EGÉSZSÉGÜGYI DOLGOZÓK SZAKSZERVEZETÉNEK TUDOMÁNYOS FOLYÓIRATA Alapította : MARKUSOVSZKY LAJOS I 8 5 7 - b.e n Szerkesztő bizottság: ALFÖLDY ZOLTÁN D R. * DARABOS PÁL D R. * FISCHER ANTAL D R. * HIRSCHLER IMRE D R. LENART GYÖRGY D R. * SÓS JÓZSEF D R. * SZÁNTÓ GYÖRGY D R. Felelős szerkesztő: TRENCSÉNI TIBOR D R. * Szerkesztői BRAUN PÁL DR. Munkatársak: PAPP MIKLÓS DR. * FORRAI JENŐ D R. * HÍDVÉGI JENŐ no. ÉVFOLYAM, 40. SiZÁM, É969. OKTÓBER 5. Szegedi Orvostudományi Egyetem, II. Sebészeti Klinika (igazgató: Láng Imre dr.) Koponya-agysérültek reanimatiója Kiss József dr. Napjainkban a közúti, üzemi és egyéb balesetek sajnálatos gyakoribbá válásával a sérültek reanima­tiója a traumatológiai intézetek, osztályok számára szinte mindennapos feladattá vált. Közülük is — ta­pasztalataink szerint — a súlyos koponya-agysérül- tek jelentik ma még a legtöbb problémát, a legna­gyobb feladatokat. Az irodalmi adatok, statisztikák és saját eredményeink alapján kendőzetlenül meg kell mondanunk, hogy az eredmények egyáltalán nem kielégítőek: az utóbbi 10 évben elért fejlődés ellenére a sérültek mortalitása 50—80% között van. A magas halálozás számos oki tényezője közül csak kettőt emelnék ki. Kétségtelen, hogy az igen jelentős mortalitás leggyakoribb oka az agynak, az agytörzsnek közvetlen sérülése vagy a koponyaűri nyomásfokozódás miatti közvetett súlyos irreversi- bilis károsodása. A második oki tényezőként — úgy gondoljuk — a reanimatio elégtelenségét kell meg­említeni. Nem ismerjük ugyanis ma még pontosan a baleset következtében a szervezetben, elsősorban az agyban lezajló physiológiai és pathophysiológiai történéseket, ezek okát vagy okait. Nem áll mó­dunkban napjainkban még azonnal megszüntetni, ill. megállítani az ilyenkor fellépő láncfolyamatok folytonosságát, melyek gyakran károsak, és az agy életfontos centrumainak a trauma következtében fellépett esetleg még reversibilis károsodását irre- versibilissé változtatják. A reanimatologia az orvos- tudománynak még igen fiatal ága, így érthető, hogy az eddig már elért jelentős eredmények ellenére vannak még vitatott és megoldatlan kérdések, me­lyekkel az eredmények további javítása érdekében feltétlenül foglalkoznunk kell. Közleményünkben csak a súlyos koponya-agy- sérültekkel kívánunk foglalkozni. A polytraumati- sált esetekről — melyek ellátása még nagyobb fel­adatot jelent igen gyakran — újabb közleményben szeretnénk majd beszámolni. A SZOTE II. Sebészeti Klinikáján 1963. január 1-től 1967. december 31-ig, 1 tehát 5 év alatt 315 koponya-agysérültet kezeltünk. Ezek közül 58 betegünk volt súlyos. E csoportba azokat soroltuk, akik négy napnál tovább eszmélet­lenek voltak, akiken súlyos vegetatív zavarok (lég­zés-, keringési zavarok, görcsök, hyperthermia, stb.) állottak fenn, továbbá ahol térszűkítő koponyaűri vérzés volt. Legjobb tudásunk és lehetőségeink ma­ximális kihasználásával végzett intensiv kezelésünk ellenére 37 sérültet vesztettünk el. Mortalitásunk te­hát e súlyos esetekre számítva 63,7% volt. A továbbiakban a reanimatio egyes kérdéseit a jelenleg már ismert physiológiai és pathophysioló­giai történések ismertetésével kívánjuk tárgyalni az irodalmi adatok, a napjainkban elfogadott elvek és klinikai tapasztalataink alapján, egy-egy betegünk kortörténetének rövid ismertetésével. Általánosság­ban csak annyit szeretnék megjegyezni, hogy a re­animatio fő feladata a neurotraumatologiában is — hasonlóan a sebészet és a traumatológia egyéb terü­leteihez — a vegetativ functiók: a keringés, a lég­zés és az anyagcsere helyreállítása, normalizálása és támogatása. Ezen belül és ezzel párhuzamosan különleges feladatként az intracranialis nyomásfo­kozódás kezelését kell megemlíteni. A kezelésnek már a baleset helyén el kell kezdődnie szükség ese­tén, és folytatni kell azt a sérült intézetbe való szál­lítása alatt is. Nem lehet elégszer hangoztatnunk a Tönnis, Frowein (72, 15) és mások által már több­ször is hangoztatott tételt, mely szerint a súlyos ko- ponya-agysérültek további sorsa attól függ, vajon a döntő, életmentő beavatkozások az első negyed­vagy félórában megtörténtek-e vagy sem. 1. A shock, illetve a keringészavar rendezése A klinikai tapasztalatok, valamint szakköny­vek, közlemények sora (12, 21, 38, 62 stb.) bizonyít­ja, hogy a tisztán koponya-agysérültek keringését vizsgálva, annak zavara, összeomlása, a shock, nem típusos velejárója a sérülésnek. A keringés sokáig

Next

/
Thumbnails
Contents