Orvosi Hetilap, 1969. október (110. évfolyam, 40-43. szám)
1969-10-05 / 40. szám - Koponya-agysérültek reanimatiója
ORVOSI HETILAP AZ ORVOS-EGÉSZSÉGÜGYI DOLGOZÓK SZAKSZERVEZETÉNEK TUDOMÁNYOS FOLYÓIRATA Alapította : MARKUSOVSZKY LAJOS 1857 - ben Szerkesztő bizottság: ALFÖLDY ZOLTÁN D R. * DARABOS PÁL D R. * FISCHER ANTAL D R. * HIRSCHLER IMRE D R. LENART GYÖRGY D R. * SÓS JÓZSEF DR. * SZÁNTÓ GYÖRGY D R. Felelős szerkesztő: TRENCSÉNI TIBOR DR. * Szerkesztő: BRAUN PÁL DR. Munkatársak: PAPP MIKLÓS DR. * FORRAI JENŐ DR. * HÍDVÉGI JENŐ no. ÉVFOLYAM, 40. SZÁM, 1969. OKTÓBER 5. Szegedi Orvostudományi Egyetem, II. Sebészeti Klinika (igazgató: Láng Imre dr.) Koponya-agysérültek reanimatiója Kiss József dr. Napjainkban a közúti, üzemi és egyéb balesetek sajnálatos gyakoribbá válásával a sérültek reanimatiója a traumatológiai intézetek, osztályok számára szinte mindennapos feladattá vált. Közülük is — tapasztalataink szerint — a súlyos koponya-agysérültek jelentik ma még a legtöbb problémát, a legnagyobb feladatokat. Az irodalmi adatok, statisztikák és saját eredményeink alapján kendőzetlenül meg kell mondanunk, hogy az eredmények egyáltalán nem kielégítőek: az utóbbi 10 évben elért fejlődés ellenére a sérültek mortalitása 50—80% között van. A magas halálozás számos oki tényezője közül csak kettőt emelnék ki. Kétségtelen, hogy az igen jelentős mortalitás leggyakoribb oka az agynak, az agytörzsnek közvetlen sérülése vagy a koponyaűri nyomásfokozódás miatti közvetett súlyos irreversibilis károsodása. A második oki tényezőként — úgy gondoljuk — a reanimatio elégtelenségét kell megemlíteni. Nem ismerjük ugyanis ma még pontosan a baleset következtében a szervezetben, elsősorban az agyban lezajló physiológiai és pathophysiológiai történéseket, ezek okát vagy okait. Nem áll módunkban napjainkban még azonnal megszüntetni, ill. megállítani az ilyenkor fellépő láncfolyamatok folytonosságát, melyek gyakran károsak, és az agy életfontos centrumainak a trauma következtében fellépett esetleg még reversibilis károsodását irreversibilissé változtatják. A reanimatológia az orvostudománynak még igen fiatal ága, így érthető, hogy az eddig már elért jelentős eredmények ellenére vannak még vitatott és megoldatlan kérdések, melyekkel az eredmények további javítása érdekében feltétlenül foglalkoznunk kell. Közleményünkben csak a súlyos koponya-agysérültekkel kívánunk foglalkozni. A polytraumatizált esetekről — melyek ellátása még nagyobb feladatot jelent igen gyakran — újabb közleményben szeretnénk majd beszámolni. A SZOTE II. Sebészeti Klinikáján 1963. január 1-től 1967. december 31-ig, tehát 5 év alatt 315 koponya-agysérültet kezeltünk. Ezek közül 58 betegünk volt súlyos. E csoportba azokat soroltuk, akik négy napnál tovább eszméletlenek voltak, akiken súlyos vegetatív zavarok (légzés-, keringési zavarok, görcsök, hyperthermia, stb.) állottak fenn, továbbá ahol térszűkítő koponyaűri vérzés volt. Legjobb tudásunk és lehetőségeink maximális kihasználásával végzett intenzív kezelésünk ellenére 37 sérültet vesztettünk el. Mortalitásunk tehát e súlyos esetekre számítva 63,7% volt. A továbbiakban a reanimatio egyes kérdéseit a jelenleg már ismert physiológiai és pathophysiológiai történések ismertetésével kívánjuk tárgyalni az irodalmi adatok, a napjainkban elfogadott elvek és klinikai tapasztalataink alapján, egy-egy betegünk kortörténetének rövid ismertetésével. Általánosságban csak annyit szeretnék megjegyezni, hogy a reanimatio fő feladata a neurotraumatológiában is — hasonlóan a sebészet és a traumatológia egyéb területeihez — a vegetatív functiók, a keringés, a légzés és az anyagcsere helyreállítása, normalizálása és támogatása. Ezen belül és ezzel párhuzamosan különleges feladatként az intracraniális nyomásfokozódás kezelését kell megemlíteni. A kezelésnek már a baleset helyén el kell kezdődnie szükség esetén, és folytatni kell azt a sérült intézetbe való szállítása alatt is. Nem lehet elégszer hangoztatnunk a Tennis, Frowein (72, 15) és mások által már többször is hangoztatott tételt, mely szerint a súlyos koponya-agysérültek további sorsa attól függ, vajon a döntő, életmentő beavatkozások az első negyedvagy félórában megtörténtek-e vagy sem. 1. A shock, illetve a keringészavar rendezése A klinikai tapasztalatok, valamint szakkönyvek, közlemények sora (12, 21, 38, 62 stb.) bizonyítja, hogy a tisztán koponya-agysérültek keringését vizsgálva, annak zavara, összeomlása, a shock, nem típusos velejárója a sérülésnek. A keringés sokáig