Orvosi Hetilap, 1987. június (128. évfolyam, 23-26. szám)
1987-06-07 / 23. szám - Vogel, F.: Humángenetika és az orvosok felelőssége
F. VOGEL DR. Humángenetika és az orvosok felelőssége Institut für Anthropologie und Humangenetik, Heidelberg A humángenetika utóbbi évtizedekben tapasztalt jelentős fejlődésével párhuzamosan növekszik az aggodalom ezeknek az új módszereknek meggondolatlan, sőt bűnös célú alkalmazása miatt. Erre Mengele már szolgálatott szomorú példát. A legvitatottabb témák: a szomatikus génterápia, az ivarsejtek genetikai állományának módosítása, a génelemzés, a genetikai hajlam feltárását célzó szűrővizsgálatok társadalmilag elfogadható alkalmazását körvonalazza. Nagyobb etikai gondot jelentenek azonban a genetikai tanácsadás és a méhen belüli magzati diagnosztika kapcsán nap mint nap felmerülő gondok, amelyek kevésbé ismertek a nagyközönség előtt. Minden egyes esetben individuálisan, az évezredes orvosetika tapasztalatai alapján kell a helyes döntést megtalálni. Az NSZK-ban a humángenetika kettős terhet visel. Még ma is, több mint negyven évvel az események után, vannak olyanok a külföldi vendégeink között, akik kénytelenek a náci bűntettekre emlékezni, valahányszor német földre lépnek. E bűnök legsúlyosabbjait -zsidók millióinak, kelet-európai népek fiainak, főleg német származású pszichiátriai betegeknek és egyéb csoportoknak a kiirtását — részben a genetika eredményeivel és eszméivel próbálták meg „kvázi-tudományosan” igazolni. Josef Mengele neve fémjelzi legjobban ezt a tévelygést. Mengele Münchenben szerzett orvos doktori címet, orvosi genetikából pedig Frankfurtban kapott oklevelet. Auschwitzi orvosi szolgálata idején — a „halál angyalaiként— foglyokon, például ikreken végzett kísérleteket, az orvosi hivatás és a tudományos kutatómunka minden képzeletet felülmúló perverziójaként. Azok a német humángenetikusok, akik részt vettek e kongresszus előkészítésében és munkájában — Helmut Kohl találó kifejezésével: — „a későn születés kegyelme révén” mentesek ezektől a vétkektől. Mindazonáltal, nemzedékünknek és különösképpen nekünk, humángenetikusoknak részt kell vállalnunk a németség „családi terheiből”. Ha ezt tudatosan vállaljuk, érzékenyebben reagálhatunk azokra a potenciális veszélyekre, amelyeket szakterületünk mostani vívmányai magukba rejthetnek. Miként von Weizsäcker elnök megjegyezte: „A fiatalabbak nem felelősek az akkori Orvosi Hetilap 1987. 128. évfolyam 23. szám Hunion genetics and the responsibility of medical doctors. This text was presented as a public lecture in the Vllth International Congress of Human Genetics in West-Berlin, September 24, 1986. ban történtekért. De igenis felelősek e hatások következményeiért az eljövendő történelmünkre.” Mi, németek tehát viseljük ennek az elsőként említett tehernek a súlyát. A második teher közös gondja mindazon tudósoknak, akik a humángenetika elméletével vagy gyakorlatával foglalkoznak. Növekszik a nagyközönség szorongása, az embereket aggasztja a természettudományok, s így a mi tudományágunk fejlődése. Több arculata van ennek a szorongásnak. Például azzal a váddal illetnek bennünket, hogy genetikailag azonos emberi lények tucatjait, sőt százait akarjuk kitenyészteni, amikor a testi sejtek magját magjuktól megfosztott petesejtekbe ültetik, majd a „bérszülő, nők” méhébe ágyazzák. Szemünkre hányják azt is, hogy megtermékenyült petesejtbe további géneket akarunk bevinni, hogy ezáltal egészségesebb, szebb, intelligensebb, vagy éppen brutálisabb emberi lényeket hozzunk létre. Mondják azt is, hogy célunk lenne emberekből, állatokból, növényekből és mikroorganizmusokból mesterséges gének segítségével új élőlényeket teremteni — talán éppen katonákat egy világuralomra törő totális rendszer számára, vagy bérrabszolgákat a profitéhes kapitalistáknak — az aggodalmuknak hangot adók pártállása szerint. Mások a humángenetika módszereinek a családtervezés során történő alkalmazásából adódó veszélyekre mutatnak rá, pedig itt az utóbbi évtizedekben elért legnagyobb vívmányunkról, a genetikai tanácsadásról van szó, amelyet egyre nagyobb mértékben támogat a magzati ártalmak méhen belüli vizsgálata. Sokfajta vád ér minket e téren. A konzervatívabb panaszosok attól tartanak, hogy az emberi életet szabadon megszüntethetővé akarjuk tenni a fogamzás és születés közötti időszakban. Véleményük szerint elkerülhetetlenül elembertelenedésbe kell torkollnia ennek a csúszós és lejtős ösvénynek, ahol gyermekeink utasításra fogannak, és megölhetők magzati korukban, ha nem felelnek meg az elvárásoknak. Sok megfigyelő azzal: A VII. Nemzetközi Humángenetikai Kongresszuson Berlinben, 1986. szeptember 24-én elhangzott német nyelvű előadás magyar szövege Vogel professzor, a VII. Nemzetközi Humángenetikai Kongresszus nemzetközi szervezőbizottságának főtitkára, ún. nyílt előadást tartott a szakemberek és az érdeklődő laikusok számára. Tartalmának fontossága miatt, hozzájárulásával, közöljük előadásának szövegét. A fordítást Czeizel Endre dr. ellenőrizte. 1183