Orvosi Hetilap, 1987. június (128. évfolyam, 23-26. szám)

1987-06-07 / 23. szám - Vogel, F.: Humángenetika és az orvosok felelőssége

F. VOGEL DR. Humángenetika és az orvosok felelőssége Institut für Anthropologie und Humangenetik, Heidelberg A humángenetika utóbbi évtizedekben tapasztalt je­lentős fejlődésével párhuzamosan növekszik az aggo­dalom ezeknek az új módszereknek meggondolatlan, sőt bűnös célú alkalmazása miatt. Erre Mengele már szolgálatott szomorú példát. A legvitatottabb témák: a szomatikus génterápia, az ivarsejtek genetikai állo­mányának módosítása, a génelemzés, a genetikai haj­lam feltárását célzó szűrővizsgálatok társadalmilag el­fogadható alkalmazását körvonalazza. Nagyobb etikai gondot jelentenek azonban a genetikai tanácsadás és a méhen belüli magzati diagnosztika kapcsán nap mint nap felmerülő gondok, amelyek kevésbé ismertek a nagyközönség előtt. Minden egyes esetben individuáli­san, az évezredes orvosetika tapasztalatai alapján kell a helyes döntést megtalálni. Az NSZK-ban a humángenetika kettős terhet vi­sel. Még ma is, több mint negyven évvel az események után, vannak olyanok a külföldi vendégeink között, akik kénytelenek a náci bűntettekre emlékezni, vala­hányszor német földre lépnek. E bűnök legsúlyosabb­­jait -zsidók millióinak, kelet-európai népek fiainak, főleg német származású pszichiátriai betegeknek és egyéb csoportoknak a kiirtását — részben a genetika eredményeivel és eszméivel próbálták meg „kvázi-tu­­dományosan” igazolni. Josef Mengele neve fémjelzi legjobban ezt a tévelygést. Mengele Münchenben szer­zett orvos doktori címet, orvosi genetikából pedig Frankfurtban kapott oklevelet. Auschwitzi orvosi szol­gálata idején — a „halál angyalaiként­­— foglyokon, például ikreken végzett kísérleteket, az orvosi hivatás és a tudományos kutatómunka minden képzeletet fe­lülmúló perverziójaként. Azok a német humángenetikusok, akik részt vet­tek e kongresszus előkészítésében és munkájában — Helmut Kohl találó kifejezésével: — „a későn születés kegyelme révén” mentesek ezektől a vétkektől. Mind­azonáltal, nemzedékünknek és különösképpen nekünk, humángenetikusoknak részt kell vállalnunk a német­ség „családi terheiből”. Ha ezt tudatosan vállaljuk, ér­zékenyebben reagálhatunk azokra a potenciális veszé­lyekre, amelyeket szakterületünk mostani vívmányai magukba rejthetnek. Miként von Weizsäcker elnök megjegyezte: „A fiatalabbak nem felelősek az akkori­ Orvosi Hetilap 1987. 128. évfolyam 23. szám Hunion genetics and the responsibility of medical doctors. This text was presented as a public lecture in the Vllth International Congress of Human Genetics in West-Berlin, September 24, 1986. ban történtekért. De igenis felelősek e hatások követ­kezményeiért az eljövendő történelmünkre.” Mi, németek tehát viseljük ennek az elsőként em­lített tehernek a súlyát. A második teher közös gondja mindazon tudósoknak, akik a humángenetika elmé­letével vagy gyakorlatával foglalkoznak. Növekszik a nagyközönség szorongása, az embereket aggasztja a természettudományok, s így a mi tudományágunk fej­lődése. Több arculata van ennek a szorongásnak. Pél­dául azzal a váddal illetnek bennünket, hogy genetikai­lag azonos emberi lények tucatjait, sőt százait akarjuk kitenyészteni, amikor a testi sejtek magját magjuktól megfosztott petesejtekbe ültetik, majd a „bérszülő, nők” méhébe ágyazzák. Szemünkre hányják azt is, hogy megtermékenyült petesejtbe további géneket akarunk bevinni, hogy ezáltal egészségesebb, szebb, intelligensebb, vagy éppen brutálisabb emberi lénye­ket hozzunk létre. Mondják azt is, hogy célunk lenne emberekből, állatokból, növényekből és mikroorganiz­musokból mesterséges gének segítségével új élőlénye­ket teremteni — talán éppen katonákat egy világura­lomra törő totális rendszer számára, vagy bérrabszol­gákat a profitéhes kapitalistáknak — az aggodalmuk­nak hangot adók pártállása szerint. Mások a humángenetika módszereinek a család­­tervezés során történő alkalmazásából adódó veszé­lyekre mutatnak rá, pedig itt az utóbbi évtizedekben elért legnagyobb vívmányunkról, a genetikai tanács­adásról van szó, amelyet egyre nagyobb mértékben tá­mogat a magzati ártalmak méhen belüli vizsgálata. Sokfajta vád ér minket e téren. A konzervatívabb pa­naszosok attól tartanak, hogy az emberi életet szaba­don megszüntethetővé akarjuk tenni a fogamzás és születés közötti időszakban. Véleményük szerint elke­rülhetetlenül elembertelenedésbe kell torkollnia ennek a csúszós és lejtős ösvénynek, ahol gyermekeink utasítás­ra fogannak, és megölhetők magzati korukban, ha nem felelnek meg az elvárásoknak. Sok megfigyelő azzal: A VII. Nemzetközi Humángenetikai Kongresszuson Ber­linben, 1986. szeptember 24-én elhangzott német nyelvű elő­adás magyar szövege Vogel professzor, a VII. Nemzetközi Humángenetikai Kongresszus nemzetközi szervezőbizottságának főtitkára, ún. nyílt előadást tartott a szakemberek és az érdeklődő laikusok számára. Tartalmának fontossága miatt, hozzájárulásával, kö­zöljük előadásának szövegét. A fordítást Czeizel Endre dr. el­lenőrizte. 1183

Next