Pajtás, 1949 (4. évfolyam, 1-24. szám)

1949-01-01 / 1. szám

A kínai néphadsereg megsemmisítő csapásokat mér az amerikai bankárok Zsoltijában álló, elqyomó csapatokra. Csang-Kai-Sek, az aaaerjok'-k l 'rence, közhírré tette, hog^y ha Nanking el­esik — öngyilkos lesz. Nankingot feZ. 6Z«ihajították — már régen a néphn*!- sereg kezében van -fi és Csang-Kai_Sek nem leit öngyilkos; még mindig bízik kenyéradó gazdáiban. Sorsa az lesz, ami minien hazaás-nióé. * A holljnd gya.m .tosítók gálád m<>- don megtámadták az indonéz ái szabad Vi(t Nam Köztársaságot. Az indonézek szabadságharca tovább fcly'lc ■ !nyo­■ Mindszenti) hercegprímás: a demo­kratikus rendőrség letartóztatta. A vád: hazaárulás, kémkedés, összeeskü­vés és valutacsempészés. Mindszenti) a kihallgatáson beismerte bűnösségét. Ösztöndíj Az amerikai Newsweek című lag írja, hogy egy 17 éves indiánleány Arizonában, window rocki.rezervá- cióban (indiánok számára fenntartott területen) öszöndijat kapott és elha­tározta, hogy orvos lesz. Teraszba utazott, hogy egyetemre járjon de tervét megvál oztaHa. Flagstaff városában, mely Arizoná­ban, a window r ocki-rezervációban van, feliobogózták ez 'íkolát. A falakon és az ablakok párkányán sokszínű virág- füzérek illatoztak azon a napon, ami­kor msgju.'almaztáik a harcoshiril na- vajó indián törzs bői származó Florence Iva Bagayt, a 17 éves ind’ánleányt. ■^■'nyújtották neki a jótanulás jutalma­képpen az ösztöndíjat: évi 2000 dollárt. Az iskola növendékei, az indián fia.a- lok, sorfalat álltak az* iskola bejáratá­nál. — Florence! Florence! — kiáltoz ák lejkesen, s amikor Florenoe odaért, szinte a Icarjukban vitték végig az is- kcia folyosóján. Megkezdődött az ünnepség. Gyújtó- hangú indiándaloka; énekelt rk, verse­ket szavaltak. Florence mosolyogva, ra­gyogó szemmel az elnöki emelvény előtt állt. — Mit csinálsz ennyi pénzzel, kis­leány ? — kérdezte az öreg elnök, aki maga Js a navajó törzsből származott és megsimiga ti Florence söfétszínü, bársonyos arcát. — Tanulóit tovább — mondta hatá­rozottan a leány. — Orvos akarok lenni. Olyan kevés az orvos és olyan tok a beteg Indján. Amikor Florence másnap vonatra ezálit, hogy elinduljon Uj-Mexikó felé éo felkeresse az egyetemet: a fehér­emberek Iskoláját, az öreg Is ott volt a vonatnál. — Florence!—kiáltotta oda a leány­nak. — El ne veszítsd a hitedet, szived bátorságát és nyugalmát. — Microda nagy Szavalt — gondolta mosolyogva a leány. — Ugyan hogyan Veszthetném el szivem bátorságát és nyugalmát? Orvos lesz?k és segítem népemet. Szeretett volna még visszakiáltani az Integető kis öregnek, de szavait elnyelte a vonatzakatolás. Tele szép tervekkel, bizakodással érte el Oj-Mexikó városát. Minden érdekelte, mindent megcsodált. A házakat- a ki­rakatokat, a nagy utcák forgalmát s közben fűzte tovább otthon megkezdett gondolatait: Ha orvos leszek, kórházat is épltok talán.. — És már látta maga előtt Flagstaff városának első kórházát s már arra Is gondolt, hogy külön szobákat rendez majd be a beteg gyerekeknek a kórház napfényes olda­lán. Még akkor is ezekre a szobákra gon­dolt — hogyan sorakoznak egymás mei. lett majd a széles ablakok előtt a fehér ágyacskák —, amikor autóbuszra szál­lott és hogy minél többet láthasson a szép vidékből, elhelyezkedőt az egyik ablaknál. Nem is hallotta a körülötte .egyre jobban felerősödő kiabálást, s «- _________________________________ D emokráciánk egyik legnagyobb ellen­ségéről lehullj a kenttteljes álarc: ki­derült róla, hogy nem a lelkek pász­tora. hanem közörségcs hazaá-,ul6 és valutacsempcsz. csak akkor rezzent ijedten össze, ami­kor a fehérbőrű kalauz megrázta a vál­lát: — Hé, te rézbörü! Azonnal kotródj hát *a a kocsi végébe % színesek közé! Elől csak a fehér utasok ülhetnek! Nem hallottad? É3 mer Florence nem mozdult, a többi utas is kiabálni kezdett és a kanjánál fogva durván felráncigálták. — Te rezasképü! Lódulj már! Florence nézte a fehér arcokat. A fe­léje meredő szemekben gyűlöletet látott ■— Kérem — mondotta —. én ösztön­díjat kaptam, orvos akarok lenni, azért utazom Texaszba. — Te orvos? — kiáltozták gúnyolva és akkorát lódítottak rajta, hogy ki­bukott az aj Ión s amíg elterült a sár­ban. az autóbusz vezetője röhögve meg­indította a motort. A ruhája elszakadt, sapkája elveszett, kabátja bepiszklódott. Az arcán egy nagy, horzsolt sebből csörgött a vér. Negyednapra Florence ismét otthon volt. — Megismertem a fehéremberek mér­gét — mondotta törzsének. Az öreg elnök lehajtott fejjel, szótla­nul hallgatta. — És én még azt hittem, hogy most, ma már minden megváltozott, minden más lett — motyogta keserűen az öreg móik ellen. Az indouéz partizánok a na­pokban támadásba lendültek és nagy vere égőket mérnek a holland bankárok rabló hordáira­Indián —, do újtól meg kellett látnom Amerika igazi arcát. ■— Majd megváltoztatjuk Amerika mai aroá — emelte fel fajét Florence — Orvos akartam lennj, nem enged­tek. De azért nem veszítettem el szí- Vem bátorságát. Most majd tanítani fogom törzsem ifjúságát. Tanítani arra, hogyan higyj-n'k A~.crjka m/tj fehér urainak. Az iskola növendékei, az indián fia­talság most is soi-falat állt az iskola bejáratánál. Felettük még ott lengett a zászló és még nem hervadtak el egé­szen a sokszínű és sokillatú virágok sem, amikor Florence Iva B: gay meg­érkezett. Pajtásaival együtt belépett az iskola kapuján, hogy az igazságot tanítsa a fiatal indiánoknak- Az elnyomottak erötadó igazságát. S bár nem tudta, de úgy érezte, hogy bizonyosan van valahol a földön olyan orazág, ahol nem számít, hogy valakinek milyen az arcszíne, csak az, hogy aknrja.o szol­gálni hazáját és az emberiséget vagy Sem. Ilyen hazát vágyott és hirdetett Flornce pajtásainak. De nem csak vágyott ezután a haza után, hanem hitt is benne, hogy hamarosan eljön az az idő, amikor nem kell szégyenkezni« azért, mert indiánnak született. Acs Kató (Z^oldog, eredményes új esztendőd kíván minden magyar nevelőnek és olvasóinak a ^pajtát

Next

/
Thumbnails
Contents