Pajtás, 1949 (4. évfolyam, 1-24. szám)
1949-01-01 / 1. szám
A SZÖRNYŰ BOSSZÚ . ..Thomas Berry — Legjobb Nadrágtartók Részvényt árvaság” cég igazgatója felhívta a reklámosztály vezetőjét és keserű szemrehányásokat tett neki. — Bátorkodom megjegyezni — mentegetődzött a vezető —, hogy az osztály nem működik rosszul. Reklámai mindenütt ott vannak: a vonatokban, a házik falain, a földalatti villamos állomásain sőt a járdákon is. Nincs talpalatnyi hely, ahol fel ne hívnák a közönség figyelmét cégünkre— De az égről megfeledkezett! — heveskedett az igazgató. — Mit látunk az égen? A napot, a csillagokét... De nyoma sincs a nadrágtartónak- Vájjon magát nem botránkoztatja meg az ilyen nadrágtartó nélküli ég látványa? A reklámfőnöknek soha semmi dolga sem volt az éggel, de azt tudta, hogy mindennek megvan a maga szakembere. Csakhogy kihez forduljon? A pilótákhoz? Vagy talán a csillagászokhoz? A pilótákhoz ment. — Lám, maga minden lehető irányban repül — mondta a reklámfőnök —, mindenféle értelmetlen figurákat ír le a levegőben gépével. Nem tehetné meg nekünk azt a szívességet, hogy közben néhány szót ír az égre? Jól megfizetnénk fáradságát. — Maga értelmet vár a figuráimtól? — válaszolta hitetlenkedve a pilóta. — Az emberek látják a gép mozgását és a lámpásokat, de nem tudják, hogy én ott mit írok. A repülőgép úgy fog ide-oda mozogni az égen, mint a toll, tinta nélkül— Majd találunk tintát, amellyel írni lehet az égre — jegyezte meg a reklámfőnök. — Füsttel fogunk írni- A repülőgép farkára füstfejlesztő készüléket szerelünk fel, akkor azután füstnyomot hagy az égen, mint a rakéta- A pilóta helyeslően bólintott. Ettől kezdve napról napra felszállt a levegőbe és felírta az égre. ..Thomas Berry — Legjobb Nadrágtartók, Részvénytársaság A füstbetűk ott hivalkodtak az égen és a konkurrensek sápadoztak az irigységtől a soha nem látott reklám miatt. Ez pokoli munka volt s a pilóta az erőfeszítéstől bíborvörösen, verejtékezve, lihegve mászott ki utána a gépből. A hét végén fizetésre került a sor. Az igazgató akadékoskodni kezdett. — Maga engem meg akar vágni. Nem adhatok annyit, amennyit ma ,a kíván! — mondta a reklámosztály vezetőjének. — De hiszen ebben egyeztünk meg. — erősködött a vezető. Az igazgató ekkor már oda se hederített. — Ötven százalékot akar? — kérdezte a reklámvezető a pilótához fordulva— Abbahagyom az egész munkát, ha ennyit nem ad! — heveskedett a pilóta. — Annál jobb- Úgyis torkig vagyunk a bűvészmutatványaival-A pilóta dühösen csapta be magaután az ajtót. Már tudta, hogy mit fog csinálni. Egyenesen a repülőtérre sietett. Bemászott a gépbe és haragtól fuldokolva nyomta le az indítót-A motor berregni kezdett, a repülőgép a levegőbe emelkedett. A levegőben ágaskodott, hajladozott, villogtatta lámpáit, közben pedig dongott, akár a neki dühödött darázs. Rövidesen az egész eget beborították a fütbetűk: ,,Thomas Berry — nyomorult mihaszna". Nevetek az utcai járókelők, nevettek a rendőrök, nevettek a nadrágtartók vásárlói. Úgy látszott, mintha az ég megpofozná a zsugori igazgatót, aki a dühtől sápadtan és elrémülve állt irodájának ablakában. A repülőgép ismét földre ereszkedett, de a füstfelirat még sokáig ott lebegett az égboltozaton. ORLOV: A MEGFOGHATATLAN. Új Magyar Könyvkiadó Ifjúsági Könyvtár. Orsi Siócsata A hólepte, fenyőkkel borított, hegyoldalon a szűk ösvényen kilenc lihegő fiú kapaszkodott felfelé. Két jókora ródlit cipeltek magukkal. Nagyokat nevettek, mikor egyik-másik ügyetlenebb elcsúszott s halk puffanással terült el a hóban. Nagy szuszogás közepette végül mégis csak feljutottak. — Te, Pista, nézd csak azt a micsodát — szólalt meg az egyik pirosarcú legény, miközben egy kiemelkedő sziklára mutatót. — Nem úgy néz ki, mint egy bunker ?, — Valóban, egészen olyan, mint vakmi fedezék — felelt a megszólított. — Pompás! — lelkendezett egy,a tömzsi, azzal már futót is szikla mögé, cserbenhagyva a ródlikat. Még vagy hárman elszaladtak utána. A Pistának nevezett fiú intett a kieknek: — Gyertek, pajtások! Megtréfáljuk őket. Gyorsan tűnjünk el, aztán meghógolyózzuk valamennyit. Kiváncsi vagyok, az Örs melyik része lesz ügyesebb. Percek alatt hatalmas hócsata kerekedett. A vad csatakiáltásoktól szinte remegett a levegő, miközben röpködtek a hógolyók, így folyt ez jó ideig, míg az őrsvezető sípjába nem fújt. A sípszóra befejeződött a háborúság és az „ellenfelek” nevetve tüntették el egymás hátáról, mag válláról a „lövések” nyomait, majd megindultak az elárvult vódlik felé. — Milyen kár, hogy nemsokára vége a szünetek, — mondta szomorúan az egyik úttörő pajtás. — Azt hiszed, akitor nem szórakozhatunk eleget ? — kérdezte Pista. — — Gondolj csak a hadijátékokra, kirándulásokra, próbázásokra, örsi versenyekre, amit a jótanulás mellett, illetve utánézhetünk. Emlékezz a múlt vasárnapi ródliversenyre a Kossuthérsne il. Odaértek a ródlikhosz és csakhamar gyors tempóban siklottak a lejtőn. Lassan elhalkult vidám kiáltozásuk is és csak egy harkály kopogása hallatszott a csöndben. — radír —