Pajtás, 1956 (11. évfolyam, 1-42. szám)
1956-01-05 / 1. szám
történet a 9. — Köszönöm a szívességét, nénémasszony. De megyek az emberek után én is — mondta neki, s felmászott a lépcsőkön a földre. Aztán elindult a Zagyva nádasai és füzesei közt a dugóttgulya szállása felé. . A várban a németek takarodót fújtak. Gáspár diák pedig ment sebesen a náderdő titkos ösvényein, a sejtelmes titkokat suttogó estében Nagy elgondolkozásából csak akkor riadt fel, amikor emberi szó ütötte meg a fülét. Markos János számadógulyás ismerős hangja. A diák úgy osont tovább, mint a réti farkas. Még egy nádszál se zörrent meg mögötte. S mikor a holdvilág ismét elődugta a felhőrongyok mögül fénylő arcát, hirtelen megállt. A hatalmas szigeten, a fűzfák alatt, tejszagba burkolva szuszogott és kérődzött a dugott gulya. A tisztáson pedig egymás mellett ültek a cellérek a fűben. A sor szélén Markos János számadó hatalmas alakja fehérlett. Mellette a bojtársa. A sereg előtt pedig egy idegen ember állt, nagy bottal a kezében. És mondta a szavakat keményen, ropogósan: — Azt üzeni nektek a mi nagy jó urunk. Rákóczi Ferenc, hogy ami kis gabonátok termett, csépeljétek ki. De sebesen. Aztán vermeljétek el úgy, hogy a rusnya német még csak ne is tudjon róla. A fűzfákba eldugott fegyvereket szedjétek elő. A kardokat köszörüljétek ki. És legyetek készen mind. Mert sokkal hamarabb eljön a német szaladása, mint gondolnátok. A beregi, munkácsi erdők, nádasok tele vannak már kurucokkal. A labanc már szalad Bécs felé. Nemsokára ide is bekopognak a kuruc lovasok, hozzátok. Legyetek készen, hogy odaállhassatok ti is a szabadság zászlói alá. Megszabadítjuk országunkat a sáska némettől és minden fajzatjától örökre. Gáspár diák megtapogatta a fejét. Valóságos emberi szólást hall, vagy álmodik? Igazság lehet az, amit ez az idegen beszél? Felvirradhat még a nyomorult magyarságra a német zsarnokság alóli felszabadulás örömnapja? Felvirradhat. Mert Rákóczi már közeledik kurucaival és vágja a németet, mint a répát. — Vivát Rákóczi! Éljenek a kurucok! — kiáltotta a nagy csendességben lelkesen a diák és odalépett az emberek elé. Nyomorult magyar testvéreim! Tudjátok jól, hogy nekem tovább ittmaradásom nem lehet, mert a német halálra keres. Én leszek azért az első, aki elmegyek a kuruc táborba és beállok Rákóczi seregébe. És én leszek az, aki visszajövök az első kuruc csapattal, hogy leverjük a szél- KURUCKOKBÓL a noki várról a pokolba való német zászlót és kitűzzük helyébe a kurucok lobogóját! Csak azt mondd meg, idegen hírhozó, hol találok legközelebb kuruc katonákat? Mindenki meglepődve bámult a sötétből kilépő diákra. Hogy került ide ilyen hirtelen? Nem tudták elfogni a vasasok? Aztán kitört a cellérelvből az örömkiáltás: — Éljen Gáspár diák! Éljen az első szolnoki kuruc! Vivát Rákóczi Ferenc! Mire a lárma elcsendesedett, az idegen közelebb lépett a diákhoz. Kezet nyújtott neki. — Menj öcsém itt, a Tisza mellett fölfelé. Nem telik bele két nap, összetalálkozol a kuruc lovasokkal! Gáspár diák jobban szemügyre vette az idegent, Rákóczi hírhozója sánta koldusnak volt öltözve, hogy a németek fel ne ismerjék. — Már indulok is !— mondta Gáspár diák és odalépett az öcscséhez. Megölelte, megcsókolta. — Engedelmes legyél, öcskös — suttogta a fülébe. Aztán elköszönt Markos Jánostól és sorban a cellérektől. — Dugjanak el kezdtek minden élelmet, minden barmot. S legyenek bizakodással. Nemsokára megszólalnak itt a kuruc tárogatók! Lesz még nekünk szabad bejárásunk a szolnoki várba! — mondta, s mikor megölelte az utolsó rongyos cellért is, lassan elindult a nádrengetegben a Tisza felé. — Megyek Rákóczihoz! Beállok a seregébe! — susogta maga elé boldogan. — Én leszek az első szolnoki kuruc! Amikor a Tisza sötét vizéhez ért, megállt. Eszébe jutott, hogy még valakitől el kell búcsúznia, mielőtt a nagy útra indulna: Gémes Juliskától, a menyasszonyától. Itt lakik a Tiszán, a harmadik vízimalomban, molnár az apja. Csöndesen a vízbe ereszkedett, aztán hanyattfekve úszott a vízimalmok felé. Amikor a vár alatt vitte a víz, mosolyogva nézte a falon sétáló őrszemet. Hej, ha tudnák, hogy ő itt úszik! A harmadik vízimalomnál a part felé lökte magát, felmászott a malomkerékre. S olyan halkan, hogy maga is alig hallotta, megkocogtatta az ablakot. — Juliskám! Valami mozdult odabent és lassan kinyílt az ajtó. Aztán egyszerre hárman ugrottak rá. Sípszó hallatszott. Katonák szaladtak fel a malomra nagy dobogással. Itt leszek hát rá! Tudták, hogy idejön! Összekötözték és vitték a tömlőébe. Stein Mátyás bíró két külső és két belső őrt rendelt melléje. (Folytatjuk.) LOVÁSZY MÁRTON VERSE: Fickó bejár minden buckót, kit pillant meg? Öccsét, Buckót! Örömében olyat horkan, Buckó azt se tudja, hol van, hisz álmában ott járt éppen a nagyerdő közepében. Most felébred, s akkor látja, hogy ez nem más, mint a bátyja! Rögtön rikkant egy jó nagyot: — Jaj, Fickó, de boldog vagyok! Hogy kerültél ide, nahát! S Fickó mesél féléjszakát. Furcsa ház a medvék háza! Bent ketrec, kint sziklabástya! Barlang, oda van itt bőven, éppúgy, mint a nagyerdőben.— Remek! — kiált Fickó vígan - lttmaradok hol tóm igan! Reggel jött a bonyodalom: sütkéreznek kint a napon s az őrök a mackók kosztját igazságosan kiosztják. Am egyik őr megzavarva, egyre fejét vakargatja. KÓ ÉS B ZÓRÁD ERNŐ RAJZA — Nézd csak, mit szólsz ehhez. Ilyet nem láttam én soha! [koma? Alig hiszek a szememnek, tegnap óta többen lettek! S ahogy nézem én e dolgot, ez az egy megduplázódott! (FOLYTATJUK) (VIII.) Tizennégy méteres, hatalmas karácsonyfa várta az Országház kupolacsarnokában szombaton, vasárnap és hétfőn a legkiválóbb budapesti úttörőket. Immár hagyományossá vált ez a szépséges szép karácsonyfa-ünnepély. Télapó egyetlen intésére megszólalt a zene, szétnyílt a bábszínház függönye és elkezdődött a mulatság. Mintha valami mesebeli világ kelt volna életre ebben a csodálatos csarnokban. Ott volt Ludas Matyi egy élő, kövér libával, János vitéz kéz a kézben sétálgatott Iluskájával. Még a játszótéri vén hóember is ott mozgolódott a sokaság között. A részvevők egyre csak azt kérdezték egymástól: „Ugyan ki lehet ez a csinos apród? Vajon honnan ismerem ezt a délceg huszárt?“ Mert hát úttörő volt valamennyi: Hernád utcaiak, Pannónia utcaiak, Sziget utcaiak, egyszóval a legötletesebb, a legjobb munkát végző budapesti pajtások. Hétfőn délelőtt vidéki vendégek, jóbarátok — csongrádiak, szabolcsiak, szolnokiak — is ellátogattak az Országházba. Régi már ez a barátság, még április 4-én született. Most itt a nagy karácsonyfa alatt még jobban megerősödött, megizmosodom — Nézd csak, olyan, mint az igazi hóember! — csodálkozik a két huszár, Varga András és Terényi Károly, a XVIII. kerületi Szélső utcai iskola tanulói. A hóember jelmezét Kovács Erzsi (Pannónia utcai iskola) viseli. Érdekes kullítások A budapesti őrsöknek és rajoknak küldünk egy jó tanácsot. A téli szünidőben nézzétek meg a Petőfi irodalmi múzeum kiállításait: Petőfi és József Attila-kiállítást a Bajza utca 39 szám alatt; a Vörösmarty-kiállítást a József Nádor tér 1-ben. A kiállítások megtekinthetők hétköznaponként, hétfő kivételével, 10 órától este 18 óráig, vasárnap 9 órától 14 óráig. A csoportos látogatás díjtalan. Kati lányom már ötödikbe jár. Este a könyvvel elembe áll , elmondja sorra, bátran a leckét. Az oroszt is. Idén tanulni kezdték. Oly lelkesen mutogat, magyaráz: flag, az annyi ■mint lobogó, dóm a ház, s köszönni az illem így kívánja: zdrasztvujtye, utána doszvidányja. Tanulni akartam én is, igen . *. De a munka nem engedett irigyen, kevés időmet mind elorozta, most kis Katyusom tanítgat oroszra. Magam annyit tudtam csoki miru, mir! Békét a világnak! — üzente e hír. Megütött, átjárt e két csodás SZOJ úgy nyílt hívogatva, mint e zászló. S ime, este én is mondogatom: zdrasztvujtye! ez a flag, ez meg a dóm. Egy könyvből, kérdve és felelvén, együtt tanulunk a béke nyelvén. PAKOZDY FERENC Orsi Esetrekelt mese: A szélmalommá varázsolt szépséges királykisasszonyt dallal köszönti a mesebeli királyfi. — Vajon hogyan került a zsebkendő a leborított pohárba? — csodálkoznak a nézők. A Vadász-teremben ugyanis Korcsak lengyel bűvész szórakoztatta a pajtásokat, S 7i/ Iheksz TUféCfáJU