Pajtás, 1957 (11. [12.] évfolyam, 1-48. szám)

1957-01-31 / 1. szám

4 « Szülőföldem szép határa, meglátlak-e valahára?!,. — Így­­ sóhajt fel ma Kisfaludy Károllyal százezernyi magyar, köztük, sajnos, sok tízezernyi gyermek is. Melyik leánynak, fiúnál­ nincsen közöttük osztálytársa, jó pajtása, talán rokona is? Me­­lyik felnőtt ne gondolna naponta azokra, akiket elkapott a történelem forgószele, felkerekedtek és most gyötri őket a legcsillapíthatatlanabb szenvedés, a honvágy. Ezek most fájdalommal érzik a legmagasztosabb emberi indulatot, a hazaszeretetet. Mi, akik gyereknővel és férfiszívvel egyaránt úgy érezzük, hogy „itt élned, halnod kell”, nem is tudjuk gyak­­ran, milyen dúsgazdagok vagyunk, minő örömmel és gyönyörűséggel él­­hetjük át minden évszakban, mindennap szülőföldünket. És szeretni igazán csak azt lehet, akit vagy amit az ember jól ismer. Barátodat is azért szereted, mert alaposan megismerted és jó tulajdonságai kedvedre valók. Hazánk földjét is akkor szeretjük igazán, tehát nemcsal­ szép szavakkal, mint valami leckét, hanem szívből, tántoríthatatlanul, ha minél közelebbről megismerjük. Ebben óhajt segédkezet nyújtani ez a kis magyar útikalauz, mely most hétről hétre elvezet bennünket Magyar­­ország legszebb tájaira, legérdekesebb városaiba, ismerős és ismereti­ vidékekre. Kalauznak nevezem ezeket az írásokat régi, szép magyar szóval. Mert ne gondolja senki, hogy a „kalauz” szó a villamossal, vagy az autóbusz* szal érkezett nyelvünkbe. Tulajdonképpen nem is azt az embert kellene „kalauzának nevezni, a­ki az útiköltséget beszedi és a jegyeket lyukasztja, hanem azt, aki a kocsit vezeti. Mert ezt a régesrégi szavunkat a kun-bes­senyő nyelvből vettük át, ahol is kalauz formájában „útmutatót, vezetőt" jelent. Útmutatót és vezetőt akarunk mi is nyújtani olvasóinknak hazánk szépségeinek, ér­tékeinek, titkainak meg­ismerésére és felderíté­sére. Tél van. „Hóbafagyott levelet — kaparást dide­regve a szellő” — aho­gyan Radnóti Miklós ír­ta. Nem utazásra való idő. De ahhoz, hogy út­nak Induljunk szülőföl­dünk jobb megismeré­sére, nem kell szép idő még vasút vagy bakancs se. Akár indulhatunk azonnal is. Elég hozzá egy térkép, megteszi az iskolai atlasz is. Fapados vasúti fülke vagy párnás autóbusz-ülés helyett legjobb, ha könyvespol­cunk mellé telepedünk le. Mert a könyvek mel­lől nyílik a legszebb ki­látás a magyar tájakra, a Dzseki bizalmatlan, ő is ellenőrzi a hedvérőt . Afrikában nincs­telenebb, mint a fütfít­estnél He Ili a Stíl Vaui­­ n !

Next